Az FIA döntött, Rosberg ügyében...

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) befejezte a vizsgálódást és megrovásban részesítette a Mercedes német versenyzőjét, Nico Rosberget, miután a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén szabálytalanul hajtott a bokszutcába.


Jól indult a barcelonai hétvége a tavalyi ezüstérmes számára, az első gyakorláson ugyanis senki sem tudott nála gyorsabb kört futni, igaz a márkatárs lemaradása mindössze 7 századmásodperc volt. Rosberg ennek ellenére nem lehetett maximálisan elégedett hiszen, a Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálatot indított ellene a szabadedzés leintését követően.

A huszonkilenc éves sportember egyik etapja során az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy kiáll a bokszutcába, ám ezt már boksz bejáratának kezdetét jelző bója – kívülről való – megkerülésével tudta megtenni. A szövetség versenybírái szinte azonnal jelezték, hogy az edzés leintését követően alaposabban kivizsgálják az esetet.

Most, néhány perccel a második gyakorlás startja előtt a bírák befejezték a vizsgálódást és megrovásban részesítették a Mercedes német versenyzőjét. Rosberg tehát fellélegezhet, ezért a vétségért ugyanis adott esetben komolyabb büntetést is kaphatott volna; például hátrébb sorolhatták volna az időmérő edzés után.

forrás: motorsportal.hu