Marrakech negyedszer is vendégül láthatja a WTCC-t

A pilóták és a magyar szurkolók közül túl sokan valószínűleg nem fogadták kitörő örömmel a hírt, miszerint Marrakech utcai pályája 2013-ban is helyet kap a WTCC versenynaptárában, hiszen a pálya meglehetősen egyszerű vonalvezetése Michelisz Norbertnek és kollégáinak sem tartozik a kedvencei közé. 


Vannak viszont, akik kifejezetten örülnek, hogy a WTCC idén is ellátogat Afrikába.

Marcello Lotti, a WTCC promótere például úgy fogalmazott a tegnapi casablancai sajtótájékoztatón, amely az április 7-i verseny hivatalos felvezetéseként szolgált: „Marrakech az egyik legnépszerűbb versenyhelyszín mindazok körében, akik a WTCC-ben dolgoznak. Egyedi az a légkör, amit itt találunk, és mindig azt érezzük, hogy a helyi emberek nagyon szívélyesen látnak itt minket” – mondta el Lotti, akinek utóbbiban mindenképp igaza volt.

Mohammed Ouzzine, Marokkó ifjúsági- és sportminisztere a következőképp próbálta összegezni, miért olyan fontos az afrikai ország számára a WTCC jelenléte. „A WTCC-verseny nagy kihatással van városunk életére. Becsléseink szerint 2012-ben körülbelül 220 millió Dirham (mintegy 18 millió euró – a szerk.) közvetlen gazdasági bevétele származott a városnak ebből a versenyből. Azóta ráadásul tovább nőtt a média és az emberek érdeklődése a WTCC iránt, miután tavaly Mehdi Bennani első marokkói versenyzőként dobogóra állhatott egy FIA világbajnoki sorozat egyik futamán”- utalt a magyar szurkolók számára is rendkívül emlékezetes második hungaroringi futamra a marokkói miniszter, amelyen Michelisz Norbert világbajnoki futamgyőzelmet aratott, Bennani pedig a 3. helyével írt marokkói, sőt, afrikai sporttörténelmet.

A turisztikai miniszter, Lahcen Haddad is hasonlóan ítéli meg a marrakechi WTCC-futam jelentőségét, mint kollégája. „A WTCC és annak világméretű TV-közvetítése egy egészen rendkívüli promóciót garantál Marrakech városa számára. A turisztikai roham, amely e versenyt követi, nagyon fontos nekünk. Rengeteg ember marad még néhány napig a városunkban, miután a verseny már lezajlott” – árulta el a miniszter. 

Tehát Marrakechnek és Marokkónak jó, hogy van WTCC-futam Afrikában, Marcello Lotti is boldog, úgyhogy vélhetően a WTCC-nek sem rossz üzletileg az afrikai verseny. Sportszakmai szempontból ez már nem feltétlenül mondható el, hiszen nem tudnánk olyan pilótát mondani a mezőnyből, akinek a marrakechi pálya a maga egyszerű és nem túl élvezetes vonalvezetésével a kedvencei közé tartozna, de hát úgy néz ki, ezt a pirulát idén is le kell nyelnie a mezőnynek, hogy aztán a többi, élvezetesebb vonalvezetésű pályára is ellátogathassanak.

forrás: P1Race.hu