Michelisz Norbert Kínában ...

Idei legjobb rajtpozícióját szerezte meg Michelisz Norbert Kínában. Ennek fényében bízhattunk egy jó eredményben az első futamon és bízhattunk abban is, hogy a Yokohama Trophy értékelésben közelebb kerülhet az éllovas, Kristian Poulsenhez. Nem így lett. A rajt után nagy volt a tumultus az első néhány kanyarban és az volt az érzésünk, hogy ebből megint nem jöhetünk ki jól. Tom Coronel tessékelte ki egy kicsit Norbit, de sikerült megőriznie a negyedik pozícióját. Az első kör után Alain Menu, Robert Huff, Colin Turkington, Michelisz Norbert volt a sorrend. A két Chevy azonnal nekiiramodott, de a brit túraautóbajnok nehéz jobb lábbal ébredt és rendre ott volt Huff mögött, akit végül egy kiváló manőverrel tudott maga mögé utasítani a célegyenes végén. Norbi tartotta a negyedik helyet, de a verseny utolsó harmadában fékproblémákkal küzdött és nem tudta tartani a mögötte érkezőket. Körei 2-3 másodpercet lassultak és egészen a 11. helyre csúszott vissza. Jó volt látni, hogy a BMW-k versenyképesek voltak és tartani tudták az idei konstruktőr győztes tempóját. Az utolsó körökben Turkington még szorongatta Menu-t, de a svájci megőrizte vezető helyét és bezsebelte a futamgyőzelmet Turkington előtt. A harmadik helyen Huff, a negyediken, a világbajnoki pontverseny éllovasa, Yvan Muller végzett.
A második verseny állórajttal indult. Az első sorból Huff és Tarquini kedzhette a 25 körös futamot. Huffnak ezzel a pozícióval újabb lehetőség adódott, hogy tovább csökkentse hátrányát Mullerrel szemben a világbajnoki címért folyó harcban. Michelisz a 9., Poulsen a 11. helyről várhatta a zöld jelzést. A mezőny rangidős versenyzőjének reflexemég mindig a legjobb állapotban van. A 2009-es világbajnok, Gabriele Tarquini lerajtolta Huffot, akivel pár kanyarral később összeakadtak és a brit a fűre kényszerült. Michelisz most nem úszta meg az első kört, a mögötte érkező Monteiro kibillentette a BMW-t egyensúlyából, amit már Norbi nem tudott egyenesbe hozni. A nagyobbik baj, hogy a hátulról érkezők neki is mentek a narancs-fekete BMW-nek, amelynek következtében Norbinak fel kellett adni a futamot. Muller az ötödik körben átvette a vezetést az olasztól és néhány kör alatt 7 mp-re növelte előnyét. Az élmezőnyben a francia mögött Tarquini, Huff, Coronel és Menu haladtak. A verseny végéig nem változott az első három versenyző sorrendje, így Muller magabiztos győzelmet aratott, Tarquini és Huff előtt! A francia 20 pontos előnnyel érkezhet Makaóba, a szezon utolsó hétvégéjére. A Yokohama Trophy-ban Poulsen is magabiztos előnnyel érkezhet az utolsó fordulóra.