Bejegyzések

Több mint 130 sportolót segít az idén a MOL tehetségtámogató programja

Kép
Az idén 132 fiatal sportolót segít több mint 30 millió forint értékben a MOL tehetségtámogató programja. Az utanpotlassport.hu szombati közleménye szerint a 10 és 18 év közötti fiatalok közül 117-en jutnak anyagi segítséghez 26 millió forint értékben. Ebben a kategóriában a támogatottak között van Péni István sportlövő és Gercsák Szabina cselgáncsozó is. A 18. életévüket már betöltöttek kategóriájában az idén 15 sportoló kap segítséget közel ötmillió forint értékben.   A MOL tehetségtámogató programja 10 éve segíti a fiatal versenyzőket, az indulás óta csaknem 1800 sportolót és csapataikat támogatta több mint 300 millió forint értékben.   A márciusban közzétett felhívásra majdnem 600 pályázat érkezett mintegy 40 sportágból, a támogatottakat a zsűri és az Új Európa Alapítvány kuratóriuma választotta ki elsősorban az eredményesség, illetve a családi-anyagi körülmények alapján.   Az eredményhirdetésre és az oklevelek átadására szombaton került sor a budapesti Nagy...

A hazai gépjármű-kereskedelem történetét bemutató kiállítás nyílik az MKVM-ben

Kép
A Meseautótól a Merkurig - A hazai gépjármű-kereskedelem története címmel nyílik kiállítás június 3-án a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (MKVM). A kiállítás, amely az MKVM és a magyarjarmu.hu weboldal szerkesztőségének együttműködésében, az Autós Nagykoalíció támogatásával valósul meg, június 4. és szeptember 27. között látogatható a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.   Az időszaki kiállítás 1900-tól 1989-ig mutatja be a hazai automobil- és motorkerékpár-kereskedelem múltját - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.   A kiállításon 23 tablón mutatják be a hazai gépjármű-kereskedelem múltját, a XX. század elején létesített első kereskedésektől az 1989-es rendszerváltásig. Szó esik budapesti és vidéki kereskedésekről, az autókereskedelem szociológiájáról, a reklám és az autók kapcsolatáról. Külön részt szentelnek az autó- és motorkerékpársport históriájának, amely számos ponton kapcsolódott a kereskedelemhez.   Az installáci...

Minden reggel kormányra készülve kelünk

Kép
A Jobbik kormányzóképességét hangsúlyozta Vona Gábor szombaton a Budapesti Kongresszusi Központban, pártja 12. kongresszusán. "Minden egyes reggel úgy kelünk, hogy kormányra készülünk" - mondta a Jobbik elnöke.   A politikus szerint már Orbán Viktor kormányfő is elismerte pénteki értékelésében, hogy a Fideszt kihívó ellenzéki vezető erő a Jobbik. Vona Gábor azt mondta, hogy 2018-ban a Fidesz és a Jobbik közt választanak majd az emberek.   "Meg fogjuk nyerni az országgyűlési választást, veszünk egy nagy levegőt és újjáépítjük a hazánkat" - fogalmazott a politikus, aki beszédében pártja néppárti politikai irányát hangsúlyozta azzal, hogy számukra ez nem politikai terméket jelent, hanem a megélt valóságot.   Az ellenzéki politikus a múlt évet értékelve a választási megpróbáltatásokat emelte ki. Úgy vélte, 2015 elején már érezhető volt, hogy a Fidesz népszerűségvesztési spirálba került: a veszprémi időközi választás bebizonyította, hogy van kormányváltó hangu...

Hamis legókat foglaltak le Miskolcon

Kép
Miskolc egyik belvárosi üzletében hamis legókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei - közölte Varga Zoltán, a NAV észak-magyarországi regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságának sajtóreferense szombaton az MTI-vel . Tájékoztatása szerint az üzletben kedvező áron kínálták a játékok hamisítványait.    Az ügyben ismeretlen tettes ellen iparjogvédelmi jogok megsértése vétség miatt indított eljárást a NAV.    Elmondta azt is: a pénzügyőrök a lefoglalás előtt előzetesen már bevizsgáltatták az egyik ott árult terméket, ez alapján feltételezhető volt, hogy az üzletben árult, hasonló márkajelzéssel ellátott gyerekjátékok is hamisítványok.    A pénzügyőrök 107 doboz, csaknem 450 ezer forint értékű legót foglaltak le a bolt eladóterében és raktárában, ezek gyenge minőségű utánzatok, amelyekből hiányoznak az egyedi azonosító jelek.    Azt, hogy honnan származnak a hamis játékok és hogy a bolt jóhiszeműen vásárolta-e az...

Nyári táborozás: 18 ezer és 35 ezer forint között az átlagár

Kép
A taborfigyelo.hu adatai szerint egy egyhetes átlagos napközis tábor ára 18-20 ezer forint, a szintén egyhetes, átlagos "ottalvós" táborért pedig 30-35 ezer forintot kell fizetni - mondta a portál képviselője kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.     Ez azt jelenti, hogy tavaly óta nem emelkedtek a táboroztatás költségei - közölte Tóth Béla.  A regiszterükben mintegy 160 tábor 524 turnusa szerepel, és nagyon nagy az eltérés az árakban, attól függően, hogy hol van és milyen programot kínál a tábor - ismertette. Példaként említette meg, hogy rúdtáncos, makettes, katonai, paleo- és lövésztábort is hirdetnek a gyerekeknek. Az árak is nagy szórást mutatnak: a napközis táborok esetében 8 ezer és 80 ezer forint között van az egyhetes turnusok ára, ugyanezért "ottalvós" változatban pedig 12 ezer és 180 ezer forint közötti összeget kérnek.  Hozzátette: a táborok egyre népszerűbbek, a szülők ugyanis mindinkább felismerik, hogy nemcsak felügyeleti funkciót töltene...

A Facebookon keresnek munkát a diákok

Kép
A diákok több mint 70 százaléka a Facebookon keres munkát, ezt követik a diákszövetkezetek weboldalai, valamint az állásbörzék és karriernapok - derült ki a Mind-Diák Szövetkezet felméréséből. A mintegy nyolcezer tanuló megkérdezésével készített kutatásból kiderült az is, hogy a hallgatók csaknem 80 százalékának a jó fizetés az egyik legfontosabb szempont a diákmunka kiválasztásánál. A válaszadók több mint fele szakmai kihívást jelentő állást keres, és a rugalmas munkaidő is fontos kritérium a diákoknak.    A diákmunkák népszerűségi versenyében továbbra is az adminisztratív munkák vezetnek, ezeket a gyakornoki, vagyis szakirányú tanulmányokat igénylő és a host/hostess munkakörök követik. Mivel azonban vidéken a legnagyobb arányban betanított és könnyű fizikai munkák vannak a szövetkezet kínálatában, a legtöbben ezeken a területeken dolgoznak, míg Budapesten az irodai és gyakornoki munkakörök vezetnek.    A felmérésből kiderül az is, hogy egy diákmunkás azono...

Nagylábujj...

Kép
Akkora volt a nagylábujja, hogy azon már nem köröm volt, hanem motorháztető.... forrás: Dr. Ganyé