Bejegyzések

Az evőeszköz befolyásolhatja az étel ízének érzékelését

Kép
Az evőeszközök mérete, súlya, alakja és színe is befolyásolhatja, hogy az emberek miként érzékelik a velük elfogyasztott ételek ízét - állítják az Oxfordi Egyetem szakemberei.     A Flavour című tudományos folyóiratban közölt tanulmány eredményei azt sugallják, hogy az agy már azelőtt véleményt alkot az ételről, mielőtt az a szájba kerülne, ez pedig a táplálkozás élményének egészét befolyásolja. A több mint száz résztvevő bevonásával készült tanulmány során a szakemberek három különböző teszttel vizsgálták, hogy az evőeszközök súlya, színe és alakja miként befolyásolja az ízérzékelést.     A kutatók többek között arra jutottak, hogy az ételek édesebbnek hatottak, ha kisméretű kanállal fogyasztották őket, olyannal, mint amilyeneket hagyományosan a desszertekhez használnak. A szín is fontos tényezőnek bizonyult: fehér kanálból például édesebbnek érezték a fehér színű joghurtot a résztvevők, mint mikor fekete kanállal ették. Az evőeszközök formáját vizsgálva p...

A Wizz Air járatot indít Kassa-London útvonalon

Kép
A Wizz Air diszkont légitársaság szeptember 17-én megkezdi új útvonala működtetését Szlovákia második legnagyobb városa, Kassa és London között.   A légitársaság szerdán az MTI-vel közölte: a járat kezdetben hetente kétszer, majd október 27-től hetente négyszer fog közlekedni.     Megjegyzi: sok szlovák állampolgár él és dolgozik külföldön, elsősorban Nyugat-Európában. Az új útvonal lehetővé teszi a turisták, az üzleti utazók és a szlovák diaszpóra számára, hogy alacsony árakon utazzanak Szlovákia és az Egyesült Királyság között.     A Wizz Air Kelet-Közép-Európa legnagyobb diszkont légitársasága, a legutóbbi adatok szerint 44 darab A320 Airbusból álló flottája 16 állomásról, több mint 270 útvonalon, 92 desztinációval, 33 országba repül. Az idei év végére az útvonalhálózatuk 300-ra bővül majd, a cég foglalkoztattak száma pedig 1600-ról 1700-ra emelkedik. A cég 2013-ban több mint 13,5 milliós utasforgalomra számít. forrás: MTI

Hőkamerás járművek az illegális határátkelés ellen

Kép
Hat hőkamerás gépjárművet és három speciális buszt adott át az országos rendőrfőkapitány szerdán Budapesten a rendőrség határrendészeti szerveinek. Az Európai Unió Külső Határok Alap támogatásával beszerzett járműveket ott vetik be, ahol jelentős az illegális határátkelők száma - közölte a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata.   Az összesen 463 millió forint értékű Land Rover Defender típusú hőkamerával felszerelt gépjárművek Bács-Kiskun, Csongrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nehezen járható határszakaszain teljesítenek majd szolgálatot.    Az okmányvizsgálóval, internettel ellátott, ujjnyomat-azonosítóval felszerelt, útlevélkezelő fülkeként és utasforgalmi szűrőként is alkalmazható úgynevezett "Schengen buszokat" három dunántúli megyében, Baranya, Somogy és Zala területén vetik majd be. A buszokra 76 millió forintot költött a rendőrség.    Emlékeztettek arra, hogy a fejlesztési program keretében június ...

Szívproblémákat okozhat a rododendronméz

Kép
A rododendronok virágporából készült méz szédüléssel, ájulással járó szívritmuszavart okozhat - hívták fel a figyelmet török orvosok az Európai Kardiológusok Társaságának a héten Londonban tartott tanácskozásán.   Törökországban két pácienst kezeltek a "kergemézmérgezés" nevű szokatlan betegséggel: apa és fia szívpanaszokkal fordult orvoshoz, miután a Fekete-tenger vidékéről származó mézet fogyasztottak - idézi a BBC hírportálja a tanácskozáson elhangzott esetleírást.     Ugyan igen ritkán fordul elő, a szakorvosok szerint mégis fontos, hogy az emberek ismerjék a kockázatokat. A mézmérgezést a két rododendronfaj, a pontuszi havasszépe és a sárga havasszépe nektárjának egy összetevője, a grajanotoxin okozza. Az emberi szervezetbe jutva ez a méreganyag megzavarja a kémiai folyamatokat, ez esetben a szív működését.     A két férfit egyszerre szállították az izmiri kórház sürgősségi osztályára, mert hánytak és szédültek. Az EKG-vizsgálat veszélyes s...

Kijevben is lesz Sziget fesztivál magyar-ukrán közös szervezésben

A magyarországi Sziget Kulturális Szervezőiroda és az ukrán főváros vezetője szerdán Kijevben szándéknyilatkozatot írt alá, amely szerint 2014-ben az ukrán fővárosban is rendeznek a Sziget példájára nagy szabású zenei fesztivált.     A dokumentumot magyar részről Gerendai Károly, a magyarországi rendezvényszervező cég vezetője, ukrán részről Olekszandr Popov, a kijevi városi adminisztráció vezetője és Makszim Potimkov, a Sziget Ukrajna elnevezésű vállalat igazgatója látta el kézjegyével.        Az ünnepélyes aláírás előtt tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a felek szándéka szerint jövő év nyarán első alkalommal szerveződhet meg a kijevi Truhanov szigeten az ifjúsági zenei fesztivál, amelynek szakmai hátterét a magyar Sziget fesztivált szervező cég biztosítja.    A háromnaposra tervezett rendezvény a budapesti Sziget fesztiválhoz hasonló, változatos zenei programstruktúrával és magas színvonalú szolgáltatásokkal várja majd a...

Kovács Nikolett egy ponttal lemaradt a katari motoros sorozat dobogójáról

Kép
Kovács Nikolett motorjának eltörött a kormánya, így kiszorult ki az első három közül a katari gyorsaságimotoros bajnokság Superstock 600-as kategóriájának összetett versenyében.  A magyar motoros - menedzsmentje tájékoztatása szerint - a Losailban rendezett utolsó három futamon is jól szerepelt, ám a zárófutam hetedik körében, amikor a harmadik helyen haladt, eltört a kormánya, s bár teljesítette a versenytávot, végül ötödik lett, s összetettben egy ponttal leszorult a dobogó legalsó fokáról.    "Egy ponttal ugyan lecsúsztam az összetett dobogóról, de így is háromszor állhattam fel idén a pódiumra, kétszer a MotoGP-n megrendezett betétfutamon, ami hatalmas öröm volt" - mondta a sportoló, aki bízik benne: a jövőben sikerül támogatókat találnia ahhoz, hogy Európában versenyezhessen. forrás: MTI

Öngyilkossága előtt erőszakkal vádolta Rády Krisztina volt férjét, Bertrand Cantat

Rettegett volt férjétől, Bertrand Cantat francia rocksztártól volt felesége, Rády Krisztina műfordító, kulturális szervező, a Párizsi Magyar Intézet egykori művészeti vezetője, mielőtt három évvel ezelőtt öngyilkos lett. Ez derül ki abból a halála előtt fél évvel a szülei magyarországi rögzítőjén hagyott üzenetéből, amelynek franciára fordított változatát a L'Express című francia hetilap közli legfrissebb számában.   A héten jelenik meg a párizsi Archipel kiadó gondozásában a Bertrand Cantat – Marie Trintignant. L'amour a mort (Bertrand Cantat - Marie Trintignant. A halálos szerelem) című kötet a francia zenész és a színésznő tragédiába torkolló szenvedélyes kapcsolatáról. Stéphane Bouchet és Frédéric Vézard újságírók könyvükben arra is keresik a választ, hogy Trintignant halála után hét évvel, 2010. január 10-én Cantat volt felesége miért akasztotta fel magát bordeaux-i otthonában, miközben a zenész a házban aludt.    A kötetben a szerzők szó szerint közlik annak a...