Elfogta a rendőrség a májusban Fehérgyarmaton történt emberölés gyanúsítottját; a 37 éves helyi lakost a Nyíregyházi Járásbíróság szombaton előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Fedor Rita százados tájékoztatása szerint a férfi - akit szerdán fogtak el és hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - megalapozottan gyanúsítható annak a 75 éves nőnek a megölésével, akit fehérgyarmati otthonában május 20-án találtak holtan.
Elfogták a fehérgyarmati emberölés gyanúsítottját
Augusztusban három alkalommal is jelentkezik a WAMP dizájnvásár: csaknem 100 tervező tárgyaival vasárnap az Erzsébet téren, bulizáshoz is alkalmas ruhákkal a Sziget Fesztiválon, valamint a Piacok napján, augusztus 30-án is várja a dizájn iránt érdeklődőket.
Vasárnap csaknem száz tervező tárgyait vonultatja fel a WAMP dizájnvásár, amelyen több márka is újrahasznosított alapanyagok felhasználásával készült termékeivel lesz jelen a környezetvédelem jegyében - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
Az egyedi ruhákat kínáló Rikov márka például a környezetet kevéssé terhelő eco print eljárással festi meg egyedi ruháit. Biztonsági övek felhasználásával készültek a Reborn alkotócsoport táskái és egyéb használati tárgyai, míg a Mimi's books and crafts régi vintázs papírokat, újságokat és szórólapokat felhasználva alkotta meg füzeteit. Szász Károly pedig törött porcelánok darabjaiból hozta létre egyedi, különleges hangulatú ékszerekeit.
Augusztusban a hónap dizájnere címet a CAMOU márka nyerte el, amely a városi utcarészletek, homlokzatok, ligetes erdők, mezők, folyók képeivel vagy más természeti motívumokkal dekorált női és férfi ruháit kínálja vasárnap az érdeklődőknek.
A bulizáshoz is alkalmas öltözékekkel, valamint egyedi ékszerekkel és táskákkal is várja a Sziget fesztivál látogatóit a WAMP, amely új helyszínen a Design Zónában húsz dizájner termékeivel lesz jelen augusztus 10. és 17. között.
Ott lesz többek között az ArtonMe csapata kényelmes ruhákkal és cipőkkel, míg a Bosis táskákat, színes női ruhákat valamint férfi felsőket kínál. A Pamut Apparel és az erikataylor mintás polókkal várja a fesztiválozókat, a Cydonia Vintage pedig vintázs öltözékkel készül az eseményre.
Egyedi ékszereket készít a Mabeautyk, a RedAster, Schall Eszter és Vadjutka, míg a Bella Nautica, az EOSinE és a Pankotai márkák táskákat kínálnak.
Folklórmotívumokkal dekorált flip-flopokat és különféle ajándéktárgyakat kínál a Talpra Magyar csapata. A Bakelit Art, a Citygraph, Tomas Bohusek, a Judyposter és az Urban Sidewalker alkotásai mellett a Fészek Részek lakberendezési tárgyai közül is válogathatnak a fesztiválozók.
Augusztus 30-án második alkalommal rendezik meg az Erzsébet téren a Piacok napját, amely a sérült emberek társadalmi integrációjával foglalkozó Nem Adom Fel Alapítvány szervezésében valósul meg. A WAMP tervezői mellett a programban részt vesz a Gardrób Közösségi Vásár, a Segítő Vásárlás program, az Antik Placc - Antik és dizájn vásár, és a Nagy Budapesti KultúrZsibi.
Mint írják, a Segítő Vásárlás program keretében a sérült emberek által készített kézműves termékeket kínáló árusok, civil szervezetek is jelen lesznek az eseményen.
Augusztusban három alkalommal is jelentkezik a WAMP
Nemcsak Keszthely és Balatonszentgyörgy között, hanem Zalaegerszegtől az M7-es autópályáig gyorsforgalmi úttá fejlesztik a 76-os főutat, erről szól a pénteken megjelent kormányrendelet - közölte szombaton Zalaegerszeg polgármestere az MTI-vel.
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a zalai megyeszékhely közlekedési kapcsolatrendszere az elmúlt évtizedekben nem fejlődött, és ez hatással volt a gazdasági befektetésekre is. Ezért jelentett nagy előrelépést, amikor áprilisban a Modern városok program keretében megállapodás született a város és a kormány között, egyebek között az infrastruktúra fejlesztéséről.
A megbeszéléseken a 76-os főút teljes, Zalaegerszeg és az M7-es autópálya közötti szakaszának gyorsforgalmi úttá bővítéséről volt szó, ugyanakkor az április 24-én megjelent Magyar Közlönyben a kormányhatározatot ismertetve a "Balatonszentgyörgy - Fenékpuszta - Keszthely elkerülő szakasz és az M7 autópálya közötti szakaszának gyorsforgalmi úttá fejlesztése, illetve megépítése" szerepelt. Az akkori kormányhatározat szövegét azóta több párt is szóvá tette, legutóbb csütörtökön, amikor a Jobbik tartott sajtótájékoztatót ebben a témában.
"A kormányhatározat nem tükrözte vissza az április 14-i megbeszélésen tárgyalt fejlesztést, így az elmúlt hónapokban több egyeztetést is folytattam a Miniszterelnökségen, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban annak érdekében, hogy a kormányhatározat szövege Zalaegerszeg számára kedvező módon változzon meg" - írta szombati közleményében Balaicz Zoltán.
Hozzátette: a tárgyalások eredményre vezettek, a pénteken a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet módosítja a korábbi szöveget, így az már a 76-os főút Zalaegerszeg és az M7-es autópálya közötti teljes szakaszának gyorsforgalmi úttá fejlesztéséről szól. Ezzel együtt a 76-os fejlesztése a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúraberuházások listájára is felkerült - közölte Balaicz Zoltán.
Zalaegerszeget gyorsforgalmi út köti majd össze az M7-es autópályával
Látványos fesztiválkoncerttel, legismertebb slágereivel, komoly fény- és lézershow kíséretében lép fel a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján, hétfőn Robbie Williams, a brit pop "fenegyereke", a popzene történetének egyik legsikeresebb előadója.
Robbie Williams három kamionnyi felszereléssel és két busznyi személyzettel érkezik Let Me Entertain You című turnéjával Budapestre - közölte Marinka Csaba, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda kommunikációs vezetője szombaton az MTI érdeklődésére. Hozzátette: bár még lehet jegyet kapni, meglehet, hogy a koncert napján telt ház lesz.
A Let Me Entertain You turné márciusban indult Spanyolországban, és a stadionkoncertek után a nyáron Robbie Williams több fesztiválon is fellépett. Budapesti koncertjét követően több mint egy hónapos szünetet tart, és október elején az ausztráliai Perth-ben folytatja turnéját.
A 41 éves popsztár legutóbb tavaly áprilisban lépett fel Magyarországon: a Papp László Budapest Sportarénában Swing Both Ways Live című koncertshow-ját mutatta be. A mostani koncertkörúton, így a Szigeten is legnagyobb slágereivel készül a rajongóknak.
Gerendai Károly, a Sziget főszervezője az M1 aktuális csatornán úgy nyilatkozott, hogy talán még soha nem lépett fel a Sziget nagyszínpadán akkora sztár, mint Robbie Williams. A mínusz egyedik napra külön, emeltebb jegyárat állapítottak meg, mivel a brit énekes fellépti díja nagyon magas, de a pontos összeget Gerendai Károly nem árulta el.
Robbie Williams-nek szólókarrierje során 11 albuma jelent meg, többször nyerte el a Brit Awardsot, mint bárki más a könnyűzene történetében: 17 alkalommal. 2006-ban egy nap alatt 1,6 millió jegyet adtak el koncertjeire, ami a mai napig rekord. Az ő nevéhez fűződik a legnagyobb létszámú szabadtéri koncert is: három este alatt összesen 375 ezer néző látta őt Knebworth-ben.
A Take That egykori tagja mintegy 60 millió albumot és 11 millió kislemezt adott el eddig világszerte. Kilenc albuma vezette az angol slágerlistát, és ő a legtöbb lemezt eladó énekes a brit popzene történetében. Hat lemeze került fel a minden idők legjobban fogyó lemezeinek százas listájára Angliában. A Robbie Williams-szel a soraiban visszatérő Take That 2010-es lemeze, a Prestige a század leggyorsabban fogyó albuma lett.
Sziget - Komoly fény- és lézershow-val készül Robbie Williams
Filmvásznon már lehetett látni a történetet, Hugh Grant főszereplésével éppen húsz éve mutatták be az Angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le című filmet, amely most valósággá vált: három angol térképész mérései nyomán Walesben dombbá minősítettek le egy eddig hegyként elismert magaslatot. Huszonhárom milliméter hiányzott.
John Barnard, Graham Jackson és Myrddyn Philips 2006 óta járja Nagy-Britanniát, hogy a hegyeket és dombokat GPS-technológiával megmérve pontos információkkal szolgáljon a túrázóknak arról, milyen magas csúcsokat másznak meg.
Walesben a The Mountains of England & Wales című kiadványban John és Anne Nuttall által megszabott kritériumok alapján mérik fel a magaslatokat, amelyek közül a 2000 láb (609,6 méter) felettiek minősülnek hegynek. Mindez azonban nem elég, 15 méteres szintkülönbségnek is lennie kell a csúcs és a hozzá legközelebb álló hegytető között. A Moelywyn Mawr északi csúcsa 2132 láb (kis híján 650 méter) magas, a 15 méteres szintkülönbség azonban nincs meg közte és a hegy fő csúcsa között. Huszonhárom milliméter hiányzik.
John Barnard szerint méréseiket nagy pontossággal végzik, bár ilyen vékony hajszálon még egyszer sem múlt, hogy hegyről vagy dombról van szó. A Moelywyn Mawr északi csúcsát négyszer is megmérték, biztosak az eredményben. "A helyiek nem fognak szeretni minket" - valószínűsítette John Barnard a The Daily Telegraph című lap szombati száma szerint.
Igaza lett. A csúcs közelében egy történelmi bányászváros, Blaenau Ffestiniog fekszik, amely mintegy 4900 lakost számlál, és nagyban támaszkodik a turistákra, akik a régi vasút, a cseppkőbarlangok és a hegyek miatt látogatnak oda. "Az emberek csalódottak lesznek, hogy azt, amit ők mindig is hegyként ismertek, leminősítették dombbá. Biztos van valamekkora hibaszázalék ezekben a mérésekben, 23 milliméter az semmi. Mindössze arra lenne szükség, amit a filmben is tettek, hogy felvisznek egy kevés követ" - mondta egy helyi fogadós, Richard Hope. "A helyiek továbbra is hegyként tekintenek a csúcsra, és remélhetőleg a turisták is. Emellett a hegyek folyamatosan nőnek, így nem hiszem, hogy sokáig kell arra várnunk, hogy felülvizsgálják az eredményt" - tette hozzá.
A Nuttall házaspár Walesben 190 hegyet számlált össze - ezeket emlegetik a túrázók Nuttalls néven -, de ez most eggyel kevesebb lett. A helyieket némileg vigasztalhatja, hogy az Ordnance Survey (OS), amely a szigetország hegyeit hivatalosan nyilvántartja, nem veszi figyelembe a 15 méteres szabályt.
A túrázók azonban sokkal inkább támaszkodnak a nem hivatalos listákra. Ezek közül hármat ismernek el igazán: Nuttallék művét, a Skóciára vonatkozó gyűjtést (The Munros), amely hegynek tekint minden 3000 láb (914,4 méter) feletti magaslatot, valamint a The Marilyns néven ismert listát, amely szerint a szigetországban hegy minden magaslat, amely legalább 150 méterrel kiemelkedik a terepből.
Skóciában amúgy 282 hegy van, noha amikor Sir Hugh Munro 1891-ben számba vette őket, még 283 volt.
Angliában nem sokat vacakoltak a kérdéssel, egykor boldogan hegynek minősítettek minden 1000 láb (304,8 méter) feletti magaslatot.
Az angolok, akik hegyre mentek fel és dombról jöttek le - 23 milliméter hiányzott
Bill Clinton volt amerikai elnök május végén egy privát telefonbeszélgetésben arra bátorította Donald Trump milliárdos vállalkozót, hogy vállaljon nagyobb szerepet a Republikánus Pártban - közölte szerdán internetes kiadásában a The Washington Post.
A lap értesülését Clinton New York-i hivatala megerősítette. A dolog pikantériája, hogy az exelnök felesége jelenleg a demokraták elnökjelölt-aspiránsainak népszerűségi listáját vezeti, Trump pedig - meglepetésre - a republikánusokét.
Donald Trump munkatársai szerint főnökük a Bill Clintonnal folytatott beszélgetés során nem rejtette véka alá politikai ambícióit, egyebek között azt sem, hogy érdekelt lehet a Fehér Ház meghódításában. Négy, a republikánus mágnáshoz közel álló forrás ugyanakkor egybehangzóan állította: Clinton konkrétan nem biztatta Trumpot arra, hogy versenybe szálljon az elnökségért, de a kötetlen hangvételű társalgás során mérlegelte az esélyeit.
Hillary Clinton akkor már egy hónapja bejelentette indulási szándékát, Trump ezt csak június 16-án tette meg.
A The Washington Post olyan időszakban tette közzé értesülését, amikor republikánus riválisai egyre hevesebben támadják Trumpot a demokratákhoz fűződő kapcsolatai, egyebek között Hillary Clinton szenátusi választási kampányának és a Clinton Alapítványnak a támogatása miatt. Az exelnöki házaspár 2005-ben meghívottja volt Trump harmadik esküvőjének.
A kampány során Hillary Clinton eddig többször bírálta Trumpot, aki eddig csak ritkán vágott vissza.
Az eredményeivel és gazdagságával szívesen dicsekvő Donald Trump, aki korábban a pártján belül alapvetően királycsinálóként és politikai mecénásként lépett fel, a közvélemény-kutatásokban magabiztosan vezet a többi republikánus elnökjelölt-aspiránsok előtt, maga mögé utasítva Jeb Bush volt floridai kormányzót is, akinek pedig az apja és a bátyja is elnök volt.
A Fehér Házért versengő republikánus politikusok helyi idő szerint csütörtök este tartják első televíziós vitájukat. A mezőny rendkívüli népessége miatt fő műsoridőben csak a tíz legnagyobb támogatottságú aspiráns kap lehetőséget álláspontja kifejtésére - Trump és Bush mellett Scott Walker wisconsini kormányzó, Mike Huckabee volt arkansas-i kormányzó, Ben Carson visszavonult idegsebész, Marco Rubio floridai, Ted Cruz texasi és Rand Paul kentucky-i szenátor, valamint Chris Christie New Jersey-i és John Kasich ohiói kormányzó.
Ezt megelőzően, késő délután vitázik majd a közvélemény-kutatásokban lemaradt, s így a szervezők által "könnyebb fajsúlyúnak" ítéltetett, hét főből álló, úgynevezett "happy hour"-csoport, azaz a többi republikánus elnökjelölt: Rick Perry volt texasi kormányzó, Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor, Carly Fiorina a Hewlett-Packard volt vezérigazgatója, Lindsey Graham dél-karolinai szenátor, George Pataki volt New York-i és Jim Gilmore volt virginiai kormányzó.
Bill Clinton bátorította Donald Trumpot a nagyobb szerepvállalásra egy amerikai lap szerint
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)


