Több mint 180 millióan látták a BL-döntőt
Több mint 200 országban mintegy 180 millió néző követte élőben a labdarúgó Bajnokok Ligája berlini döntőjét, a Barcelona-Juventus (3-1) mérkőzést.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) weboldalán megjelent statisztikák szerint a közösségi médiában is erősen jelen volt a finálé: a döntővel kapcsolatban 28 millió ember megközelítőleg 76 millió interakcióban vett részt Facebookon. A legtöbbeket foglalkoztató játékos a mérkőzés utolsó gólját jegyző barcelonai kiválóság, a brazil Neymar volt. Az ő találata mozgatta meg a legtöbb embert a közösségi médiában, megelőzve a Barcelona győzelmét és Álvaro Morata egyenlítő gólját.
A legtöbben Brazíliában aktivizálták magukat a döntő alatt a közösségi médiában, Olaszország, Indonézia, Mexikó, az Egyesült Államok és Spanyolország előtt.
Az UEFA hivatalos Facebook-oldalának 45,6 millió követője van, ezzel a legnépszerűbb a sportági szövetségeket és ligákat tekintve ezen a platformon. Ott az idény során félmilliárd bejegyzést, kedvelést és megosztást regisztráltak, ami harminc százalékkal több, mint az előző kiírásban.
AZ UEFA honlapjának BL-rovatánál 104 millió látogatót jegyeztek fel a szezonban, ebből kétmilliót a finálé alatt.
A döntőhöz kapcsolódó berlini fesztiválon 300 ezer látogató jelent meg, és 15 ezer szurkoló készített közös fényképet a trófeával.

Nagyot lépett előre a Kia az autómárkák megbízhatósági rangsorában
Első alkalommal szerezte meg a Kia a vezető helyet az új autók megbízhatósági rangsorában a nem prémium márkák között - idézi a J.D. Power and Associate amerikai piackutató vállalat elemzését az Automotive News hírportál.
A piackutató vállalat megbízhatósági felmérésének 29 éves történetében a 2015-ös listán csúszott első alkalommal a japán autók átlagos eredménye az iparági átlag alá.
A Kia összes modellje javított eredményén a tavalyi felmérés óta, a dél-koreai márka így a második helyre szökött fel a Porsche mögé a rangsorban. Az első tíz között a Kia két modellje is helyet kapott, a Soul és a Cadenza. A dél-koreai márka modelljei most kerültek be első alkalommal a legjobb tíz közé.
"Az audió, kommunikációs, szórakoztató és navigációs rendszerek terén, amelyek mindenki másnak komoly fejfájást okoznak, kimagasló eredményt ért el a Kia. Nekik ez valahogy nagyon megy" - mondta Renee Stephens, a piackutató vállalat minőségi igazgatója. A Power megállapítása szerint az egész iparágnak jellemzően a szórakoztató és a konnektivitást biztosító rendszerek okozzák a legtöbb gondot. Ezen belül is a beszédfelismerés és a bluetooth párosítás számít a két legproblémásabb területnek.
A Fiat az összes márka közül a legnagyobb mértékű javulást érte el, 100 autónként 45 hibát faragott le "bűnlajstromából" a tavalyihoz képest, de ezzel együtt is a lista legalján marad. A második legnagyobb javulás az Infiniti 31-es hibaszámcsökkenése volt és a Kia is 20 ponttal lépett előre ezen a téren.
A "lecsúszók" között a Chrysler 32, a Lexus 12, a Cadillac és a Land Rover pedig 7-7 ponttal növelte hibaszámát az előző évihez képest.
A japán márkák összességében javítottak eredményükön az idei felmérésben, ez azonban elmaradt az ipar átlagos javulása, ezen belül is elsősorban az európai és a koreai márkák javulása mögött. Az amerikai autók 114 pontos átlaggal már a második éve álltak fej-fej mellett a japánokkal a minőség tekintetében, az európai autók azonban 113 ponttal már meg is előzték őket. A koreai autók eredménye 11 százalékkal javult a tavalyihoz képest, az amerikai és európai autóké pedig 3-3 százalékkal, miközben a japán autók eredménye egy százalékkal javult.
"Történelmi léptékű átrendeződésnek lehetünk tanúi a minőségi térképen" - mondta Renee Stephens. Hosszú ideig a japán autók számítottak a minőség mércéjének.

Az NBC-nél marad, de nem lehet a híradó arca a háborús élményeiről lódító műsorvezető
Az NBC tévécsatornánál maradhat, de nem vezetheti tovább az Egyesült Államok piacvezető esti híradóját Brian Williams, akit februárban felfüggesztettek állásából, mert valótlanul azt állította, hogy az iraki háborúban benne ült egy olyan helikopterben, amelyet páncéltörő gránát talált el.
A műsorvezető és az országos tévéhálózat előzetes megállapodásáról megjelent értesülések szerint a fizetés nélküli felfüggesztés augusztus végéig érvényben marad, de Williams nem lehet többé az NBC Nightly News arca a helyébe lépett Lester Holt helyett.
A CNN szerint Brian Williams jövőbeni szerepéről még az NBC legtöbb vezetőjét sem tájékoztatták. A csatornánál egyébként belső vizsgálat indult, amikor kiderült, hogy a televíziós személyiség eltúlozta saját iraki megpróbáltatásait. Bebizonyosodott, hogy az újságíró az "arab tavaszról", az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktusról és a Katrina hurrikán 2005-ös New Orleans-i pusztításairól készített riportjaiban is túlzásokba keveredett.
A Holt vezette NBC Nightly News májusban a 25-54 és 18-49 éves korcsoport-kategóriában is lemaradt az ABC World News Tonight című híradója mögött. Ez utoljára 2007-ben fordult elő. Az általános összesítésben azonban az NBC esti hírműsora továbbra is piacvezető maradt, 7 millió 708 ezer nézővel, szemben az ABC rivális műsorának 7 millió 673 ezer nézőjével.
Brian Williams, aki 22 évet töltött televíziós újságírói pályán, februárban kénytelen volt bocsánatot kérni a nézőktől, amiért valótlanul állította, hogy az Irak elleni 2003-as invázió idején az őt szállító helikopter kényszerleszállást hajtott végre, mert eltalálta egy páncéltörő gránát. A Stars and Stripes katonai lap előzőleg megszólaltatott több helikopterezőt, akik szerint az újságíró "a közelében sem járt" annak a hármas köteléknek, amelyet támadást ért, és csak akkor érkezett helyszínre egy negyedik járművön, amikor a három gép már egy órája földet ért.

Mayer Péter lett a miskolci hokicsapat vezetőedzője
Mayer Péter lett az előző idényben három címet is begyűjtő Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatának vezetőedzője.
Elődje, Majoross Gergely családi okok miatt távozott hétfőn.
A borsodi klub csütörtökön jelentette be, hogy kétéves szerződést kötött a 36 esztendős Mayerrel, aki 1989 és 2007 között játékosként szerepelt Miskolcon, később pedig két alkalommal ideiglenes vezetőedzőként is dolgozott a csapat élén. Az utóbbi időszakban a klub szakmai igazgatója volt.
A Jegesmedvék a 2014/15-ös szezonban megnyerték a MOL Ligát, a magyar bajnokságot, valamint a Fehérvárt legyőzve a Magyar Kupát is.

Benzingőzfüggő orosz medvék
Kerozin- és benzingőzfüggővé vált több medve Oroszországban: az állatok előszeretettel lélegzik be mélyen az üzemanyag szagát, hogy azután bódultan heverésszenek.
Az eddigi legnagyobb fogásra egy Szuzemkának becézett nőstény medve tett szert: a természetvédelmi terület dolgozói nem helyezték kellően hamar biztonságba a generátoraik számára helikopterrel odaszállított benzint, és mire észbe kaptak, a medve feldöntötte és kinyitotta a hordókat - adta hírül a The Daily Mirror című brit lap.
A környéken 700 barnamedve él, ők a világon fajuk legtermetesebbjei, fél tonnásra is megnőnek. A 225 ezer hektáros Kronockij Természetvédelmi Terület a világörökség része.
forrás: MTI
A spanyol király megfosztotta nővérét a Palma Hercegnője címtől
VI. Fülöp spanyol király megfosztotta nővérét a Palma Hercegnője cím viselésétől, mivel Krisztina és férje, Inaki Urdangarin ellen bírósági eljárás zajlik - a döntés pénteken jelent meg a spanyol hivatalos közlönyben.
Krisztina nászajándékba kapta 1997-ben Palma de Mallorca hercegségét apjától, I. János Károly spanyol királytól, aki 2011-ben már megkérte, hogy mondjon le a címről. Ugyanerre kérte trónra lépését követően testvére, VI. Fülöp is, de Krisztina ezt nem tette meg.
A spanyol sajtó szerint az uralkodó a döntésről előzetesen telefonon tájékoztatta testvérét.
Krisztina ugyanakkor születési jogán továbbra is hercegnő, és hatodik a trónöröklési sorban. Ettől megfosztani nem lehet, de ő maga lemondhat erről a jogáról, amit sokan el is várnak tőle Spanyolországban.
A spanyol újságok a király döntését úgy értékelik, mint egy újabb lépést az átláthatóság irányába, amellyel igyekszik helyreállítani a monarchia tekintélyét. A királyi család népszerűsége nagyot zuhant amiatt, hogy Krisztina férjét, az egykori kézilabdázó olimpikont azzal vádolják, hogy a Nóos nevű nonprofit alapítvány elnökeként éveken át 6,1 millió euró (1 milliárd 865 millió forint) közpénzt sikkasztott el. Urdangarinra december elején 19 és fél éves börtönt és 3,5 millió eurós pénzbüntetést kért az ügyészség. Az ügyben Krisztina ellen is vádat emeltek adócsalás címén.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)