napiTopik

A gépkocsivezetők korkedvezményes nyugdíjának megtartását szorgalmazza a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége

Az autóbusz-gépkocsivezetők korkedvezményes nyugdíjának megtartását kéri a szaktárcától a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége; levelüket kedden jutatták el a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkárához - közölte a szövetség kedden az MTI-vel.
  
  
A hatályos rendelkezés szerint ez év végéig lehet korkedvezményre jogosultságot szerezni, az ezzel kapcsolatos további kormányzati elképzelések viszont nem ismertek. A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) ezért azt szorgalmazza, hogy kezdődjenek tárgyalások a szaktárca és a cégcsoport szakszervezetei között - áll a Czomba Sándornak címzett levélben.
    
A Volán-társaságcsoportban mintegy 10 ezer autóbusz-gépkocsivezető dolgozik. A korkedvezményes nyugdíj körüli bizonytalanság az átlagéletkor előrehaladtával egyre több munkavállalót érint.
    
A szövetség szerint a Volán vállalatoknál a korkedvezményes nyugdíj létjogosultságát az eddig elvégzett vizsgálatok, felmérések egyértelműen igazolták: a szakértői vizsgálatok az autóbusz-gépkocsivezetők egészségkárosodását, pszichikai túlterheltségét állapították meg.
    
Az ergonómiai körülmények (gépkocsivezetői fülke, vezetői ülések) korszerűsödése ellenére az egészségügyi felmérések kimutatták és felhívták a figyelmet a gépkocsivezetők egészségkárosodásának kockázati tényezőire. Felelősek az utasok biztonságáért, az 50-70 millió forint értékű járművekért, a forgalom felgyorsulása és megnövekedése pedig további koncentrált figyelmet igényel, ami felfokozott pszichikai állapotot idéz elő a gépkocsivezetőkben - olvasható a szövetség közleményében.
    
A KMSZ szerint átmeneti megoldást jelenthet, ha a kormány meghosszabbítja a jelenlegi korkedvezményre jogosító nyugdíjrendszert.
    
Hozzátették: a megszerzett korkedvezményes éveken túl a korkedvezményre való jogosultságot 2007. január elsejétől a bruttó bér 13 százalékának megfelelő mértékű, úgynevezett korkedvezmény-biztosítási járulék megfizetése alapozza meg.

forrás: MTI

Leminősítette a Moody's az Erstét a közép-európai kockázatok miatt

Leminősítette az Erste bankcsoportot pénteken a Moody's Investors Service, mindenekelőtt a pénzintézet közép-európai piacain, köztük Magyarországon érvényesülő hitelkockázatokkal indokolva a lépést.


A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő és gazdaságelemző csoportja péntek este Londonban bejelentette, hogy az osztrák bankcsoport hosszú futamidejű, előresorolt, fedezet nélküli adósságának besorolását, valamint betéti osztályzatát az eddigi "Baa1"-ről egy fokozattal "Baa2"-re rontotta; a Prime-2 rövid távú besorolásokat megerősítette.
A hosszú távú betéti és adósosztályzatokat változatlanul negatív kilátás terheli.
A Moody's lejjebb vitte az Erste alapszintű adósminőség-értékelésének (baseline credit assessment, BCA) osztályzatát is, "baa3"-ról ""ba1"-re. Ezzel a mutatóval a Moody's az adott bankok önálló, saját, belső pénzügyi erejét méri a rendkívüli állami segítség lehetőségének kiszűrésével.
Indoklásában a hitelminősítő kiemelte azt a véleményét, hogy az Erste közép- és kelet-európai érdekeltségeinek még mindig magas, átlagosan 14,1 százalékos nem teljesítő kinnlevőség-hányada tartós eszközminőség-problémákat jelez ebben a térségben.

A Moody's várakozása szerint az Erste nem teljesítő követelésállománya magas szinten ugyan, de most már stabilizálódni kezd, a bankcsoport azonban továbbra is sebezhető marad a kelet-európai gazdasági aktivitás lanyhulásától, különös tekintettel arra, hogy legfontosabb közép- és kelet-európai piacai közül háromban a térségi átlagon belül igen magasak a nem teljesítő kinnlevőségi hányadok. Romániában 29,3 százalék, Magyarországon 26,4 százalék, Horvátországban 18,3 százalék ez az arány - áll a hitelminősítő elemzésében.

A Moody's megítélése szerint ugyanakkor az Erste tőkehelyzete megfelelő a veszteségek elviseléséhez a környezet további romlása esetén is.

Az osztrák bankrendszer Közép- és Kelet-Európából eredő kockázataira más nagy londoni házak is felhívták már a figyelmet.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő nemrégiben erről összeállított elemzése szerint az osztrák bankrendszer jövedelmezőségére negatív hatással van a felzárkózó európai térség fizetőeszközeinek leértékelődése, a problémás kinnlevőségek magas arányából eredő költségteher és a hitelkiáramlás lanyha bővülése.

Ehhez járulnak egyes kedvezőtlen törvényalkotási lépések - különösen Magyarországon -, valamint a bankokra kirótt jelentős különadók több kulcsfontosságú térségi piacon. Az idei első negyedévben az ilyen adók és illetékek a térségben aktív legnagyobb osztrák bankok működési költségeinek 5-9 százalékát tették ki - állt a Fitch Ratings elemzésében. A tanulmány Magyarországgal foglalkozó fejezetében a Fitch londoni elemzői megállapították, hogy a magyar bankrendszer évek óta veszteséges, és a 2013 végéig terjedő időszakban Magyarország volt az egyetlen olyan piac, amelyen az osztrák bankok is összességében veszteséggel működtek.

forrás: MTI
kép: www.kleinezeitung.at

Az ország legfurább vonalazású pályái

Máriakálnok
Komment formájában, az elsők között érkezett hozzánk műholdkép a máriakálnoki futballpályáról, de olvasónk, tom21 azt sem tartja kizártnak, hogy a két alapvonal közti szintkülönbség okoz optikai csalódást a fotón. Mindenesetre párhuzamos vonalakat nem nagyon látunk a képen.


Töttös
A Baranyai-dombság déli nyúlványain fekvő, 617 lelket számláló Töttös futballpályáját Dervár Tamás nevű olvasónk osztotta meg velünk. Az itt látható szent zöld harcmezőn a felezővonal finoman szólva nincs összhangban az alapvonalakkal.


Páka
Pákán, a Zala-megyében fekvő településen az alap- és oldalvonalak rendben vannak, de a felső kapu elé felfestett tizenhatost kissé elméretezték. Fogalmazhatunk úgy is: a bal oldalon a technikás, jól cselező játékosok vannak előnyben, a jobboldalon inkább a „fut, megtol, bead" típusú szélsők. A képért köszönet Krisztiánnak.


Sajószöged
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Tiszaújvárostól északnyugatra található község futballpályája alapvonalaiban emlékeztet a gönyűi remekre, s Kurucz Ádám olvasónk szemfülességét dicséri.


Apátistvánfalva
Ha sokáig koncentrálunk a Vas megyei község futballpályájának felezővonalára, akár pszichedelikus élményben is lehet részünk. Veszélyes.


Nógrádszakál
A magyar–szlovák határ közelében fekvő Nógrádszakál pályáján is egyedi vonalvezetéssel találkozunk. Radvánszky Tamás olvasónk szerint külön izgalma a pályának, hogy egy nagyobb rúgás után az Ipolyban úszva eredhetünk a labda nyomába, de az sincs kizárva, hogy országhatárokat is átszel egy-egy nem rendesen leszorított lövés.


Bajót
A Komárom-Esztergom megyei község nem csak arról lehet híres, hogy a közeli barlangokban talált leletanyagok szerint már az őskor óta lakott területnek számít, hanem azt is megtanultuk, hogy az Ászár-Neszmélyi Borvidék Neszmélyi körzetéhez tartozik. Tehát nagyszerű hely. Amire csak ráerősít, hogy névadója, Bajóti Simon ispán spanyol származású volt, és talán a technikás focit is ők honosították meg. A megye III. Északi csoportban vitézkedő Bajót Szikra SE pályáján ugyanis nem elég egy egyeneset rúgni a labdába, és nem olyan egyszerű azt a vonal mellett vezetni. A pálya alakja ugyanis hűen követi a mellette szelíden kanyarodó utat.


Lindenfels
A végére a kivétel, amely erősíti a szabályt. Nem csak határainkon innenről érkeztek pályamunkák, Nyugat-Európában is találunk érdekes vonalvezetésű futballpályát – ez itt például egy Heidelberghez közeli településen figyelhető meg.



forrás: NSO.hu/sportszelep

A jövő héten is 20 fok körül lesznek a legmagasabb hőmérsékletek

A jövő héten többször is ködre kell számítani, de csapadék, lehűlés nem várható. A hétvégén akár 26 Celsius-fokig is melegedhet a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos középtávú előrejelzésből.
    
Hétfőn északkeleten a felhős, ködös területeken lehet szitálás. A fővárostól északkeletre és az Alpokalján inkább rövidebb, másutt hosszabb időre is kisüthet a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul, a legmagasabb 16 és 21 fok között valószínű.
    
Kedden és szerdán a reggeli, délelőtti órákban ködfoltokra kell számítani, néhol szitálás is lehet. Helyenként megerősödhet a szél. Kedden a leghidegebb órákban 6-11 fok lehet, nappal 15-21 fokig melegszik a levegő. Szerdán a legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb általában 18 és 23 fok között valószínű.
    
Csütörtökön a ködfoltok feloszlása után nagyrészt napos időre lehet számítani, csapadék nem várható. A déli szél a Dunántúlon helyenként megerősödhet. A minimumhőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. A nappali maximumok 19 és 24 fok között alakulnak.
    
Pénteken, szombaton és vasárnap reggel, délelőtt foltokban ködre kell számítani, de csapadék nem várható. A legalacsonyabb hőmérséklet pénteken és szombaton 8 és 14, vasárnap 9 és 14 fok között valószínű.
    
Pénteken a nappali maximumok 20 és 25 fok között alakulnak. Szombaton és vasárnap 21-26 fokig emelkedhet a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben.

forrás: MTI
kép:  www.kastelyvillapark.eu

Percek alatt elkeltek a 2015-ös Glastonbury fesztivál jegyei

Percek alatt elkeltek a 2015-ös Glastonbury fesztivál jegyei - számolt be róla vasárnap a BBC News.
    

A fesztiválra 15 ezer jegyet már elővételben eladtak a héten, a maradék 120 ezer belépő pedig mindössze 26 perc alatt fogyott el. Ezzel megdőlt a 2013-as rekord, amikor 87 perc kellett ahhoz, hogy az érdeklődők minden jegyet megvegyenek a rendezvényre.
    
A vásárlók gondolkodás nélkül adtak ki 225 fontot (csaknem 90 ezer forintot) jegyenként, holott a fesztivál programját csak jövőre hirdetik meg. A pletykák szerint a fellépők között lehet majd a Fleetwood Mac és a Queen is.
    
A jegyeket csak a hivatalos honlapon lehetett megvásárolni, a roham délelőtt 9-kor kezdődött, és alig fél óra múlva már ki is került a "minden jegy elkelt"-üzenet a rendezvény Twitterére.
    
A fesztivált jövőre június 24. és 28. között rendezik meg a Somerset megyei Worthy Farmon. A széles műfaji kínálatáról híres zenei parádén idén az Arcade Fire-tól a Metallicán át Kasabianig számos húzónév szerepelt a műsorban.

http://www.bbc.co.uk/newsbeat/29496682

forrás: MTI
kép:  http://www.bbc.co.uk

Steve Martin életműdíjat kap az Amerikai Filmintézettől

Életműdíjat kap színészi pályafutásáért az Amerikai Filmintézettől (AFI) Steve Martin.
    

Az Amerikai Filmintézet csak az utóbbi években terjesztette ki díjazottjai körét a vígjátéki műfajban maradandót alkotó művészekre. A nagy presztízsű elismerést korábban főként drámai színészek és rendezők vehették át.
    
2013-ban Mel Brooks színész-rendező-producernek ítélték oda az életműdíjat, Steve Martin azonban az első olyan díjazott, aki karrierjét stand up komikusként kezdte - emlékeztetett a Deadline.com.
    
A Grand Canyon, A rózsaszín párduc és az L.A. Story - Az őrült város sztárját, aki szerepeiért Oscar-díjat sohasem kapott, az amerikai filmakadémia tavaly tiszteletbeli Oscar-díjjal tüntette ki. Martin zenészként többszörös Grammy-díjas, televíziós Emmy-díja is van, a Kennedy Központ pedig szintén díjával ismerte el művészi munkáját.
    
Az Amerikai Filmintézet életműdíját június 24-én adják át Los Angelesben, a gálát később az amerikai TNT televízió sugározza.

forrás: MTI
kép:  www.screenrelish.com

Novemberben áll forgalomba az új hibrid autóbusz

November elején áll forgalomba az első új hibrid csuklós autóbusz Budapesten - jelentette be a nemzeti fejlesztési miniszter vasárnap budapesti sajtótájékoztatón.
Seszták Miklós közölte: a Rába Járműipari Holding Nyrt. és a svéd Volvo, autógyártó cég stratégiai buszpiaci együttműködése a magyar jövő építését szolgálva hozzájárul a növekvő társadalmi igények kielégítéséhez.
    
Vitézi Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója elmondta: 2015 januárjáig 28 hibrid autóbuszt állítanak forgalomba, az 5-ös, a 7-es és a 9-es busz vonalán.

forrás: MTI
kép:  www.vidamrikkancs.com

Friss / Extra