napiTopik

Bőrre permetezhető koffeint helyettesítheti a kávét

Egy amerikai vegyész feltalálta a csésze kávé gyors alternatíváját: a bőrre permetezhető "energiát".


Benjamin Yu, a Harvard Egyetemen frissen végzett vegyésze azt állítja honlapján, hogy kifejlesztette a világ első koffeinalapú energiapermetét - idézi a The Daily Mail online kiadása.
    
A "sprayable energy" Yu szerint a reggeli ébredéshez és a munka közben az emberre támadó álmosság ellen szükséges hatást úgy éri el, hogy nem kell az ital készítésével bajlódni, nem marad utóíz a szájban, és a fekete italhoz adott cukor és tej kalóriája sem vezet felesleges kilókhoz.
    
A másodpercek alatt ható kávépermet ezen kívül nem tartalmaz titokzatos összetevőket sem - olvasható a honlapon. Az engedélyezés alatt álló termék szagtalan folyadék, amelyet a bőr felszív, és órák alatt oszlik el a testben, tehát élénkítő hatása tartósabb lehet, mint egy csésze kávéé.
    
A kis alumínium flakon mintegy 160 adag permetet tartalmaz, amely a feltaláló szerint negyven presszókávé koffeintartalmának megfelelő mennyiség. Yu azért kezdte el keresni a fekete ital alternatíváját, mert szerinte annak "hullámvasút-hatása" van. Kísérletei során a nikotintapaszt is tanulmányozta.
    
A spray egyetlen aktív anyagot tartalmaz, a koffeint, amely a bőrön át úgy jut a testbe, hogy áthatol a sejthártyán, hiszen szerkezete nagyon hasonlít a tapasszal a szervezetbe vihető nikotinéhoz - közölte Yu a Huffington Post portál kérdésére.
    
Szintén vegyész édesapjával közös, több hónapos kutatás során felfedezte, hogy ha a koffeint, amely nehezen oldódik a vízben, egy természetes aminosav származékával vegyíti, az sokkal könnyebben oldódik. Minden egyes permet egy csésze kávé koffeinmennyiségének negyedét tartalmazza, de hatása állítólag azonos vele.

Napvilágra kerültek a Karcsi és a csokoládégyár című regény kimaradt részei

Roald Dahl Karcsi és a csokoládégyár című gyermekregényének egy kimaradt fejezetét és eddig nem ismert szereplőit mutatta be a néhai író hagyatékának kezelője. Dahl klasszikusa idén októberben ünnepli megjelenésének 50. évfordulóját.
    

A kimaradt fejezet, amely az eredetileg Charlie's Chocolate Boy munkacímen futó regény 1961-es vázlatához készült, Willy Wonka csokoládégyárának Vanilla Fudge Room (Vaníliás tejkaramella szoba) nevű helyiségébe kalauzolja az olvasókat. Az 1964-ben megjelent könyvből végül kihagyott részben két új gyermekszereplő is feltűnik és további két másikra is utalnak benne.
    
A regény hőse Karcsi, aki egy csokoládéba rejtett aranyszelvénnyel belépést nyer a különc csokoládégyár-tulajdonos, Willy Wonka varázslatos világába. Karcsi négy másik gyerekkel az oldalán indul a gyár felfedezésére, ám útitársai jellemhibáik miatt mindnyájan pórul járnak a látogatás során.
    
A most napvilágra került fejezetből - amelyet a The Guardian című brit lap teljes egészében közölt szombati számában -, kiderül, hogy a korábbi verziókban öt helyett tíz aranyszelvény és tíz gyermek szerepelt. Ketten közülük, Tommy Troutbeck és Wilbur Rice engedetlenségük miatt kerülnek bajba. A kimaradt részben további két gyermekre, Augustus Pottle-ra és Miranda Grope-ra utal a szöveg, és az is újdonság, hogy Karcsit nem nagyapja, hanem édesanyja kíséri el a gyárba.
    
Lucy Mangan, a gyermekregény eredeti cselekményét, karaktereit, kulturális hatását, társadalmi hátterét és filmes-, illetve színházi feldolgozásait számba vevő Inside Charlie's Chocolate Factory című könyv szerzője elmondta, hogy Dahl öt munkapéldányt írt, amelyek közül négy maradt fenn.
    
Az alkotói munka során a történet és a karakterek is sok változtatáson mentek keresztül. Wonka úr aprócska munkásai, az umpa-lumpák is más (Whipple-Scrumpets) néven szerepeltek korábbi változatokban.
    
Mangan szerint a vázlatokat olvasva érezhető, ahogy Dahl egyre tökéletesíti írását. "Nagyon fegyelmezetten dolgozott és azt akarta, hogy a lehető legjobb regény szülessen meg" - idézte a szakértőt a BBC News.
    
A Karcsi és a csokoládégyár Dahl egyik legnépszerűbb regényévé vált, amelyet folytatás is követett Karcsi és a Nagy Üveglift címmel. A műből először 1971-ben készült film Willy Wonka és a csokoládégyár címmel, majd 2005-ben Johnny Depp játszotta el a különc csokoládégyárost a Charlie és a csokigyár című produkcióban. A könyvből a közelmúltban az Oscar-díjas Sam Mendes rendezésében született nagysikerű musical, amelyet egy londoni színház tűzött műsorára.
    
(http://www.bbc.com/news/entertainment-arts-28980257)

forrás: MTI
kép:  http://www.bbc.com/

Rendszeresebbé válhatnak a pusztító árvizek a felmelegedés miatt

A klímaváltozás hatására világszerte rendszeresebbé válhatnak a súlyos árvizek, egyebek között a Gangesz, a Nílus és az Amazonas tekintetében is, míg néhány folyó, köztük a Duna, várhatóan ritkábban fog kilépni medréből - derül ki egy új tanulmányból.  
 

A kutatás eredményei hasznos információként szolgálhatnak az érintett országok számára ahhoz, hogy felkészüljenek a jövőbeli árvizekre, amelyek az elmúlt évtized során évente több ezer ember halálát okozták és milliárdos károkat eredményeztek világszerte - húzták alá a szakemberek a Nature Climate Change című folyóiratban közölt tanulmányukban.
   
A figyelmeztetések nyomán a kormányok időben elrendelhetik a szükséges védőgátak megépítését, korlátozhatják az építkezést az ártereken, elősegíthetik az árvíznek ellenálló haszonnövények termesztését és egyéb, a károkat enyhítő intézkedéseket vezethetnek be.
   
A japán és brit szakemberek szerint az évszázad során "jelentős emelkedés" várható az árvizek gyakoriságát illetően Délkelet-Ázsiában, Afrika középső területein és Dél-Amerika jelentős részén. A kutatók által vizsgált 29 folyó többségénél - Jangce, Mekong, Gangesz, Niger, Kongó, Nílus, Amazonas, Paraná, Rajna - az előrejelzések szerint rendszeresebbé válnak a súlyosabb árvizek. Néhány folyó, köztük a Mississippi, az Eufrátesz és a Duna esetében azonban csökkeni fog az árvizek gyakorisága a tanulmány szerint.
   
A klímaszakértők szerint az emelkedő átlaghőmérséklet nyomán növekszik az árvizek kockázata, mivel a melegebb levegő több nedvességet képes elnyelni és ezáltal több esőt okoz. A szelek mozgásirányában és egyéb tényezőkben bekövetkező változások hatására egyes területek nyirkosabbá, míg mások szárazabbá válnak.
   
Az ipari forradalom óta 0,8 Celsius-fokkal emelkedett a globális felszíni átlaghőmérséklet: az ENSZ szakértői bizottsága elsősorban az ember által okozott üvegházhatásúgáz-kibocsátást teszi felelőssé a folyamatért.
forrás: MTI

Rekordáron kelt el "a legkiválóbb jádeékszer a világon"

A jáde, valamint a Cartier-ékszerek esetében rekordot jelentő 27,44 millió dolláros összegért (6 milliárd forintért) kelt el a Sotheby's hongkongi árverésén egy 27 kínai jádegyöngyből a világhírű ékszerház által készített, rubin és gyémánt kapoccsal díszített nyaklánc, "a legkiválóbb jádeékszer a világon".


A Hutton-Mdivani-nyakláncként ismert ékszer sötétzöld köveinek átmérője 15,4 és 19,2 milliméter közötti, a kapcsát pedig 18 karátos aranyba ágyazott bagett csiszolású gyémántok, valamint rubinok díszítik - írta a Forbes magazin.
    
A láncot Barbara Woolworth Hutton számára tervezte a Cartier, a gazdag amerikai örökösnő apjától, Frank Winfield Woolworth mágnástól kapta az ékszert, amelyben 1933-ban, Alexis Mdivani herceggel kötött esküvőjén pompázott először. Fénykép hónapokkal később, a New York-i Metropolitan Operaházban készült a páratlan nyakláncról. A ritkaság évtizedeken át családi tulajdonban maradt. 1988-ban elárverezték kétmillió dollárért, azóta 1994-ben is kalapács alá került.
    
A nyakéket most a hírek szerint a Cartier vásárolta meg húsz percig tartó heves licit után. A leütési ár végül az előzetesen becsült 12 millió dollár több mint kétszerese lett.
    
Aukciós rekord született a Red Emperor (Vörös császár) nevű nyaklánc esetében is. A burmai rubin és gyémánt nyakék - amelyet James W. Currens tervezett a Fai Dee ékszerház számára - 9,9 millió dollár feletti összegért (2,18 milliárd forintért) kelt el a hétfői árverésen. Rubin és gyémánt nyaklánc ennél magasabb áron még nem cserélt gazdát aukción. A ritkaság 30 szív és 30 körte alakú galambvér-vörös rubinból áll, amelyek 104,51 karátot nyomnak. A rubinok között briliáns csiszolású, körte és ovális alakú gyémántok sorakoznak, összesen 59,04 karátnyi. A foglalat 18 karátos sárgaarany és platina. A nyaklánc több mint száz éve talált rubinokból készült, csiszolása nyolc évig tartott.

A rubinok esetében árverési rekordot jelentő 7,3 millió dollárért (1,61 milliárd forintért) vettek meg egy 29,62 karátos burmai rubin gyűrűt, amelyet a Cartier formázott meg. A platinafoglalatot 2,50 karátnyi briliáns csiszolású gyémántok díszítik.
Tetemes összeget, 6,5 millió dollárt (1,45 milliárd forintot) fizettek a Nirav Modi indiai ékszerház egy 17 darab több mint 10 karátos gyémántból álló nyakláncáért.

http://www.forbes.com/sites/anthonydemarco/2014/04/07/hutton-mdivani-jadeite-necklace-sells-for-record-27-4-million/
forrás: MTI
kép: forbes.com

Calgon | sajnos ezek tények!...

- Teri vagyok, 15 éve használok Calgon-t, ami eddig 876.545 Ft-omba került!- Juli vagyok, szarok én a Calgonra, inkább 3 évenként 4500 Ft-ért veszek egy új fűtőszálat!
szerző: ismeretlen

A választási bizottságok nem vizsgálhatják a kampányígéreteket

A választási bizottságok nem vizsgálhatják az önkormányzati választáson induló jelöltek vagy jelölő szervezetek kampányígéreteinek valóságtartalmát, még abban az esetben sem, ha teljesen egyértelmű, hogy azokat lehetetlen teljesíteni.
    
A választási jogszabályok nem tartalmaznak olyan rendelkezést, amely a választási bizottságok hatáskörébe utalná a kampányanyagokban megjelent, médiában, gyűlésen elhangzott információk valóságtartalmának vizsgálatát.
    

A választási eljárásról szóló törvény szerint kampánytevékenység a kampányeszközök (plakát, közvetlen megkeresés, politikai hirdetés vagy reklám, választási gyűlés) kampányidőszakban - azaz a szavazást megelőző 50. naptól a szavazás végéig - történő felhasználása és minden egyéb kampányidőszakban folytatott tevékenység a választói akarat befolyásolása vagy ennek megkísérlése céljából.
    
A választási bizottságok (a szavazatszámláló bizottság, a helyi, területi bizottságok, illetve a Nemzeti Választási Bizottság) a választópolgárok független, kizárólag a törvénynek alárendelt szervei, elsődleges feladatuk a választási eredmény megállapítása, a választás tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása.
    
A jogszabályok azonban nem tartalmaznak olyan rendelkezést, amely a választási bizottságok hatáskörébe utalná a választásban résztvevő jelölőszervezetek és jelöltek kampánytevékenységének megítélését, a jelölőszervezetek és a jelöltek plakátjain, szórólapjain, egyéb kampányanyagain megjelent, médiában, gyűlésen elhangzott információk, ígéretek teljesíthetőségét. Az erre irányuló kifogásokat tehát a választási bizottságok hatáskör hiányában elutasítják.

forrás: MTI
kép: 

Ókori császárvillát találtak Róma közelében, a tengerparton


Ókori császárvillára benne pedig egy márványszobor fejére találtak Róma közelében, Aranovában, a tengerparton: a régészek szerint a szobor Juliát, Augustus császár lányát ábrázolta.
 
Építkezés közben került felszínre a régészek által monumentálisnak nevezett ókori villa. A Fiumicino római repülőtérhez közeli Aranova területén decembertől folytatott ásatás során a földben találták meg az életnagyságú szoborfejet. A fehér márványból formázott szobor többi része még nem került elő.
 
A finom vonású, enyhén balra fordított női fejet Juliával, Augustus császár (Kr.e. 63-Kr.u. 14) lányával azonosították, aki második feleségétől Scriboniától született. Ő volt a császár egyetlen gyereke. A szobor fülén fúrt lyukakból arra következtettek, hogy fülbevaló is díszítette az alkotást, tehát arisztokrata család tagjáról van szó.
 
A szobor hajviselete is segített az azonosításban. A római szobrászat korhűen követte a hölgyek hajviseletét - mondta a sajtónak Alfonsina Russo Tagliente, a régészeti felügyelőség munkatársa. A szobrot a Villa Giulia római etruszk múzeumban restaurálják, ahol a sajtónak is bemutatták.
 
A szakértő szerint a Kr. e. 1. század és a Kr u. 2. század közötti villa méretei arra utalnak, hogy Aranovában eddig ismeretlen császári nyaralót találtak.

forrás: MTI

Friss / Extra