Öt déli megyére másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a felhőszakadás miatt. Több megyében heves zivatarra is figyelmeztetnek.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat reggel az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a felhőszakadás miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Tolna megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést. E szerint ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több csapadék hullhat. Az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a felhőszakadás miatt.
Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Somogy és Tolna megyére a heves zivatarok miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Mint kifejtették: délelőtt északon, északnyugaton, majd a később a Dunántúlon egyre többfelé lehet számítani intenzív záporokra, zivatarokra, amelyet lokálisan felhőszakadás kísérhet. Az „intenzív záporos zóna” a délutáni, esti órákra a Dunától keletre, illetve az északkeleti országrészre is átterjedhet.
Majd várhatóan az esti óráktól délnyugat felől egy újabb kiterjedt intenzív csapadék rendszer vonulhat végig az országon, súlypontjával az ország déli részén, amely az éjféli órák környékén elérheti a keleti országrészt. Ennek nyomán villámlásra, helyenként jelentős mennyiségű esőre lehet számítani.
Heves zivatar kialakulására - amelyet 70-90 kilométer/órát meghaladó széllökés és 2 körüli vagy kevéssel annál nagyobb átmérőjű jég kísérhet - az ország déli tájain van nagyobb esély – írta a meteorológiai szolgálat.
Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22-27, északnyugaton 18-22 fok között valószínű. Késő este 15-20 fok lehet.
forrás: MTI
kép: napiTopik
Az egész országban jelentős esőzésre kell készülni
Magyarországon másodszor rendeznek programokat a nemzetközi konyhakerti naphoz kapcsolódva: a Városi Kertek Egyesület mind a négy kertje megnyitja kapuit és érdekes programokkal várja az érdeklődőket a hétvégén.
A Nemzetközi Konyhakerti Napot (World Kitchen Garden Day) 2004 óta rendezik meg világszerte augusztus negyedik vasárnapján, hogy a helyben termelt, organikus és legfőképp egészséges terményekre felhívják a figyelmet. Az elmúlt évtizedben számos ország megszámlálhatatlan konyhakertje, közösségi kertje csatlakozott a világnaphoz, amelyre idén augusztus 24-én kerül sor - közölték a szervezők az MTI-vel.
Magyarország tavaly csatlakozott először a világnaphoz, az Első Kis-Pesti Kert tartott nyílt napot, amelyen részt vettek a Városi Kertek Egyesület kertjei számos civil szervezet mellett.
A világnap célja, a bio konyhakertészkedés társadalomban, egészségmegőrzésben és vendéglátásban betöltött pozitív szerepének ünneplése, figyelemfelhívás a helyi élelmiszerek fogyasztásának előnyeire és az emberek motiválása arra, hogy fedezzék fel saját régiójuk élelmiszertermesztési lehetőségeit. Emellett fontos a közösségi szellem építése helyi és nemzetközi szinten is, az általános kertészkedési, főzési és fogyasztási tapasztalatokkal kapcsolatban.
Vasárnap a Városi Kertek Egyesület XIX. kerületi Első Kis-Pesti Kertje fűszerfelismerő teszttel, fűszer- és gyógynövény tanácsadással várja a látogatókat, a gyerekeknek pedig többek között aszfalt rajzversenyt és kerti terméskereső vetélkedőt szerveznek. A Békási Kertben csigákat lehet majd gyűjteni, valamint lesz magfelismerő vetélkedő, kavicsfestés, zöldséges képkirakó és kertbemutató is, a Zengő kertben pedig egyebek mellett mikroszkópos rovar- és növényvizsgálattal várják a családokat.
A XIX. kerületi Aranykatica kert tematikus sétát tart közösségi kertjében, a szegedi Megálló közösségi kertben lecsófőzéssel és gyümölcskóstolóval, a XIV. kerületi Zugkertben pedig kertbemutatással és kézműves foglalkozásokkal készülnek.
forrás: MTI
kép:
Az egészséges termékek megismerését segíti a nemzetközi konyhakerti nap
Virág Attila, a Magyar Természettudományi Múzeum segédmuzeológusa a jégkor utolsó szakaszából származó gyapjas mamutok maradványait tisztítja a 21-es számú főút épülő új nyomvonalánál végzett régészeti feltárásánál, Szurdokpüspöki közelében 2014. augusztus 22-én.
forrás: MTI
kép: Komka Péter
Mamutmaradványokat találtak Szurdokpüspökinél
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Belga Nagydíj pénteki második szabadedzésén.
A 2008-as világbajnok mögött csapattársa, az összetett pontversenyben élen álló német Nico Rosberg végzett a második helyen, míg a harmadik a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) lett.
Eredmények, 2. szabadedzés (élcsoport az f1live.com alapján):
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:49.189 perc+
2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:49.793
3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:49.930
4. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:50.327
5. Jenson Button (brit, McLaren) 1:50.659
6. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:50.677
korábban:
1. szabadedzés:
1. Rosberg 1:51.577 perc
2. Hamilton 1:51.674
3. Alonso 1:51.805
4. Button 1:52.404
5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:52.818
6. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:52.903
A további program:
szombat:
3. szabadedzés 11.00
időmérő edzés 14.00
vasárnap:
futam 14.00
forrás: MTI
kép: www.independent.co.uk
Belga Nagydíj - Hamilton volt a második szabadedzés leggyorsabbja
Nyilvános részvényértékesítést tart szeptemberben Schobert Norbert cége, a Norbi Update Lowcarb Nyrt., amely a sikeres kibocsátás után kérvényezi részvényeinek a tőzsdei bevezetését.
A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Norbi Update Lowcarb Nyrt. törzsrészvényeinek nyilvános forgalomba hozatalát. A részvényeket szeptember 8-26. között 990 forintos árfolyamon jegyezhetik magán- és intézményi befektetők - tájékoztatta a Buda-Cash Brókerház Zrt., a részvényértékesítés vezető szervezője pénteken az MTI-t.
Az értékesítésben a Buda-Cash mellett az Erste Befektetési Zrt., a Random Capital Zrt. és a Reálszisztéma Zrt. közreműködik.
A társaság az értékesítés sikeres lezárása után kéri részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájába.
A cég alaptőkéje 5,2 millió darab 10 forint névértékű törzsrészvényből áll.
A Norbi Update Lowcarb Nyrt. 2013. évi nettó árbevétele 425,6 millió forint volt. A társaság 103,1 millió forint üzemi eredményt ért el tavaly, adózott eredménye pedig 94,3 millió forint volt.
Bevételei négy fő tevékenységi területről származnak: hazai és külföldi franchise bolthálózat jutalékából, ételkiszállítás jutalékából (Teletál Ételfutár), továbbá egyéb bevételekből, mint jogdíjak, fellépések, szponzoráció és egyszeri franchise-díjak.
forrás: MTI
kép: jozanparaszt.info
Tőzsdére megy a Norbi Update
A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíj pénteki első szabadedzését.
A 29 éves versenyző mögött csapattársa és összetettbeli legnagyobb riválisa, a brit Lewis Hamilton zárt a második helyen, míg a harmadik a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) lett.
A legutóbbi, magyarországi futamon győztes ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) kilencedikként fejezte be a gyakorlást, címvédő és négyszeres világbajnok csapattársa, a német Sebastian Vettel 11. lett.
Eredmények, 1. szabadedzés (élcsoport az f1live.com alapján):
1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:51.577 perc
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:51.674
3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:51.805
4. Jenson Button (brit, McLaren) 1:52.404
5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:52.818
6. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:52.903
A további program:
2. szabadedzés 14.00
szombat:
3. szabadedzés 11.00
időmérő edzés 14.00
vasárnap:
futam 14.00
forrás: MTI
kép: www.telesport.hu
Belga Nagydíj - Rosberg nyerte az első szabadedzést
Húszmillió forint rendkívüli támogatást nyújt a Haladás labdarúgócsapatának új játékosok igazolására a többségi tulajdonos szombathelyi önkormányzat - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Puskás Tivadar.
A polgármester szerint a többlettámogatással azt szeretnék elérni, hogy a Haladás játékoskerete megerősödjön és a csapat a bajnokságban továbbra is eredményesen szerepeljen.
Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója elmondta: a 480 millió forintos költségvetéssel gazdálkodó csapat számára komoly segítséget jelent minden anyagi támogatás, s ez most különösen jókor érkezik, mert több olyan játékossal is tárgyalásban vannak, akivel erősíteni akarnak.
Az ügyvezető egyelőre nem kívánta megnevezni, hogy kiket szeretnének szerződtetni, sőt még azokat a posztokat sem jelölte meg, amelyeken az esetleges új játékosokkal erősítenének.
Tommaso Rocchi, a Lazio korábbi játékosa egy hete már részt vesz a csapat edzésein, ám az ő leigazolásával kapcsolatban Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője úgy nyilatkozott: az olasz csatár szerződtetését az edzéseken eddig nyújtott teljesítménye alapján nem javasolja.
A Haladás a honlapján kora délután közölte: Rocchi december 31-ig ír alá, mivel "a szakvezető végül úgy döntött, megnézi, hogy mire képes a Lazio csapatkapitánya." Tóth Miklós a közleményben azt mondta, a klubnak "egy forintjába sem kerül" az olasz futballista szerződtetése, a 36 éves játékos bérét egy magyar támogató fizeti, aki ennek fejében mezszponzora lesz a Haladásnak. Rocchi a jövő héten, sajtótájékoztatón írja alá a megállapodást.
A Haladás a hatodik helyen végzett az elmúlt idényben, a mostani szezonban négy forduló után a kilencedik helyen áll.
forrás: MTI
kép: hirek.ma
Húszmillió forintot ad a többségi tulajdonos a Haladásnak
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
