Ma kezdődik és
péntekig tart a 42. Tokaji Írótábor, határon innen és túlról több mint
kétszáz író, költő, esztéta, irodalmár és politikus vesz részt a
rendezvényen, miként lengyel írók is.
A Nagy jövő mögöttünk - Elhallgatva és elfelejtve mottóval meghirdetett írótábor idei témája záró fejezete lesz annak a konferenciasorozatnak, amely a rendszerváltás előtti szellemi mozgásokat vizsgálta és 2012-ben vette kezdetét.
Két évvel ezelőtt, 2012-ben az 1945 és 1965, 2013-ban pedig az 1965 és 1985 közötti évtizedek szellemi, közéleti történéseit elemezték. A mostani rendezvény a rendszerváltozás időszakának irodalmi, szellemtörténeti folyamait dolgozza fel, az 1980-as évek közepétől lezajló fordulatokat, eseményeket és jelenségeket tárgyalja.
A szervezők szerint a Tokaji Írótábor mindig a magyar szellemi élet nagy kihívásaira válaszolt, szorító közéleti kérdéseket vitatott meg, most sem lesz ez másképp.
Idén a Kárpát-medencei kitekintést tovább szélesítve lengyel vendégeket is meghívtak, hogy a magyarhoz hasonló múltú, sorsú nép irodalmi képviselői is beszámolhassanak tapasztalataikról.
forrás: MTI
kép: http://mno.hu/
Ma kezdődik a Tokaji Írótábor
Nyolc új tantermet
hoznak létre emeletráépítéssel a budaörsi Hermann Ottó általános
iskolában. A saját forrásból megvalósuló projekttől azt remélik, hogy
enyhül a zsúfoltság a város iskoláiban - közölte a település
önkormányzatának sajtóreferense az MTI-vel.
Nagy
Ildikó Emese tájékoztatása szerint októberig nemcsak egy újabb emeletet
húznak rá a jelenleg kétemeletes, lapos tetős Ifjúság utcai
intézményre, hanem kívül-belül fel is újítják.
Akadálymentesítik
az ingatlant, kicserélik a nyílászárókat, és elkészül az oktatási szárny
homlokzati hőszigetelése is. A beruházás csaknem 320 millió forintba
kerül, az önkormányzat ezt saját forrásból, hitel és pályázati pénz
felvétele nélkül fedezi - mondta a sajtóreferens.
A befejezés
határideje október 30., a szeptember elsejei iskolakezdés azonban nem
kerül veszélybe, csupán nagyobb munkaszervezést igényel az iskola
vezetésétől - tette hozzá Nagy Ildikó Emese.
Budaörsön négy
állami általános iskola és egy egyházi fenntartású oktatási intézmény
működik, ezekbe mintegy háromezer gyermek jár. A Hermann Ottó általános
iskola tanulóinak száma a tanév végén 602 volt.
forrás: MTI
kép: http://pag-szeszi.hu/
Bővítik az általános iskolát Budaörsön
Egy brit
utasszállító repülőgép miatt riasztották a Gripen vadászgépeit hétfő
délután - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
A közlemény szerint az Egyesült Királyságból Törökországba tartó Airbus A320 típusú utasszállító repülőgép hétfő délután érte el a magyar légteret, de a polgári irányítással nem vette fel a rádiókapcsolatot. Mint írták: a gép már Németország és Ausztria felett sem kommunikált a légi irányítással, ezért a NATO légi irányítási központja riasztást rendelt el.
A két magyar Gripen felszállása után pár perccel a brit gép felvette a rádiókapcsolatot a polgári légi irányítással, így a gépeket visszarendelték.
A civil utasszállító ezt követően a repülési tervnek megfelelő útvonalon hagyta el a magyar légterét - írta a HM.
forrás: MTI
kép: http://www.aereo.jor.br/
Riasztották a Gripeneket egy brit utasszállító miatt
A mínusz egyedik nappal ma veszi kezdetét a 22. Sziget fesztivál.
A nagyszínpad idei fellépői közé tartozik a Queens of the Stone Age, az Outkast, a Madness, a Manic Street Preachers, a Placebo, a Korn, a Prodigy, míg a manapság legnépszerűbb táncos-elektronikus vonal képviseletében itt lép fel mások mellett Deadmau5, Skrillex, Macklemore & Ryan Lewis és Calvin Harris.
A nagyszínpadon hosszú évek óta először négy magyar zenekar, az idei Sziget-himnuszt előadó Ivan & The Parazol, a Nagy-Szín-Pad-nyertes Mary PopKids, a Punnany Massif és a fennállásának 25. születésnapját ünneplő Tankcsapda is fellép.
A fesztiválozókat idén is számtalan helyszín várja a Szigeten, köztük az Európa Színpad, a Világfalu, a Blues-Ír Színpad, a Múzeumi Negyed, a Fidelio Kultúrzóna - Összművészeti Színpad, a WAMP Design Piac, a Romkocsma Negyed és a Civil Sziget.
Az idei Sziget kapcsolódik a woodstocki fesztivál 45., a Rubik-kocka 40. és a rendszerváltás 25. évfordulójához.
A fesztiválon állandó lesz a rendőri jelenlét, a civil ruhás járőrökön kívül angol és francia rendőrök is szolgálatot teljesítenek majd.
forrás: MTI
kép: http://rockbook.hu/
Sziget - Ma kezdődik a fesztivál
Az angol Premier
League-ben szereplő Chelsea elleni gálamérkőzéssel megnyitották a
Ferencváros új stadionját, a Groupama Arénát vasárnap este.
A
mérkőzés előtt Orbán Viktor miniszterelnök, Fürjes Balázs kormánybiztos
és Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke mondott ünnepi
beszédet.
A kormányfő úgy fogalmazott, az egész ország számára
nagy nap a mai, mégis elsősorban a fradistáké, akiknek nagysága előtt
még azok is megemelik a kalapjukat, akiknek nem "zöld-fehér vér" folyik
az ereiben.
A miniszterelnök beszédében többek között
nagyrabecsülését fejezte ki a fradistáknak a "Fradi-szívért", amely
szavaival élve mindig nemzeti, piros-fehér-zöld színű is volt.
Köszönetet mondott a fradistáknak azért, hogy "a magyar nemzet
szabadságát és függetlenségét a legnehezebb kommunista időkben is
megőrizték és évtizedekig tartották a lelket a magyarokban".
Orbán
Viktor szintén köszönetet mondott az építkezésben résztvevőknek és
háláját fejezte ki az ország valamennyi polgárának, hogy az új stadiont
négy évvel azután sikerült felépíteni, hogy "Magyarország a csőd szélén
tántorgott".
"Megmutatták, hogy a magyarok sosem adják fel" -
jelentette ki, végül köszönetet mondott a fradistáknak azért is, hogy
fenntartották a világ egyik legnagyobb sportklubját.
Fürjes
Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős
kormánybiztos köszöntőjében a győzelemre helyezte a hangsúlyt, mert
szerinte a stadionnal nemcsak a fradisták, hanem a budapestiek és a
magyarok is győztek. Emlékezetett arra, hogy a Fradi csodacsapat, egy
olyan magyar klub, amely egykor végigverte a világot, amelynek nem
lehetett elvenni a nevét sem.
"Mostantól az új stadiont sem lehet elvenni, a miénk" - fogalmazott.
Kubatov
Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke mindazoknak köszönetet mondott,
akiknek közük volt az építkezéshez, külön kiemelve Orbán Viktor
szerepét is. Ugyancsak megköszönte a Ferencváros legendáinak, hogy
harminc olimpiai aranyérmet nyertek, valamint a labdarúgóknak, hogy 28
bajnoki címet szereztek.
"Példaképekre van szükség, hogy mutassák a kicsiknek az utat" - jelentette ki a klubelnök.
Az ünnepi beszédek alatt szórványosan füttyszó hallatszott.
Az
avató ünnepség végén kisfilmek segítségével felidézték a korábbi Üllői
úti stadionok felejthetetlen pillanatait, a nagy győzelmeket,
emlékezetes gólokat. Többször felcsendült a Fradi-induló, fehér
galambokat engedtek el és a Magyar Honvédség néhány Grippen vadászgépe
is átrepült a Groupama Aréna fölött, amelyek a műsorvezető szavaival
élve mintegy védelmükbe vették az új stadiont.
A Ferencváros-Chelsea gálameccs 20.45-kor kezdődött.
forrás: MTI
kép: Beliczay László
Felavatták a Ferencváros új labdarúgó-stadionját
Az MSZP szerint
Tóbiás József, a párt jelenlegi elnöke jogszerűen vette fel képviselői
költségtérítését, amelyet közfeladatai és pártfeladatai ellátására
használt fel - reagált a szocialista párt az MTI-nek a Fidelitas
országos alelnöke által szombaton mondottakra.
Balogh Gergely a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Tóbiás József - bár Érden lakik - Nyíregyházát jelentette be lakcímeként az Országgyűlésnek és több mint tíz éven keresztül ez alapján vette fel költségtérítését, mintegy 50 millió forintot. Mint mondta: a Fidesz és a Fidelitas felszólítja Tóbiás Józsefet, az MSZP elnökét és Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció politikusát, hogy az általuk jogosulatlanul felvett közpénzt fizessék vissza, vagy ajánlják fel jótékony célra.
Az MSZP ennek kapcsán azt közölte: Tóbiás József felelős politikusként bánt a pénzügyekkel, mivel minden hivatalos kiadását a képviselői költségtérítéséből fedezte, az MSZP-től neki járó költségtérítésre nem is tartott igényt. Mint megjegyezték, "ez azért fontos megtakarítás, mivel a párttámogatás forrása is közpénz".
A Fidesznek "csak azután lehetne erkölcsi alapja bárki számonkérésére, ha Kövér László elszámolna azzal, hogy miként kaphat zalaegerszegiként költségtérítést úgy, hogy Szigetszentmiklóson lakik, miközben házelnökként minden hivatalos kiadását az állam fedezi" - olvasható az MSZP közleményében.
forrás: MTI
kép: http://www.marosvasarhelyiradio.ro/
Tóbiás József jogszerűen vette fel képviselői költségtérítését
A vízház lényege, hogy a falak külső és belső rétege, valamint a dupla üvegfelületei között több centiméter vastagságban víz áramlik.
Gutai Mátyás építészmérnök áll találmánya, egy vízház mellett
Az épületnek nemcsak az oldalfalai, hanem padlója és mennyezete is vízzel van feltöltve.
A ház elemeiben áramló víz hőkiegyenlítő-hatású, és ez növelheti a komfortérzetet.
forrás: MTI
kép: Ujvári Sándor
Kecskeméten mutatták be a világ első vízházát
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)

