napiTopik

Lányok napja 2014: csütörtökig lehet jelentkezni a programokra

Csütörtökig várják a középiskolás diáklányok jelentkezését az idén április 24-én megrendezendő Lányok napjára, amelyen közel 3 ezer vállalkozó kedvű lányt országszerte 70 program vár 43 hazai és nemzetközi vállalatnál, 10 egyetemen és 5 kutatóintézetben.


A tájékoztatás szerint az esemény célja, hogy olyan "férfias" szakterületeken, mint az IT, az elektronika vagy műszaki területek, saját élményeket szerezhessenek a pályaválasztáshoz közeledő fiatalok és ne a sztereotípiákra, rossz társadalmi beidegződésekre hallgassanak.
  
A közlemény szerint egyre több, az úgynevezett STEM-területekhez (science, technology, engineering, mathematics - tudomány, technológia, mérnöktudományok, matematika) kapcsolódó magyarországi vállalkozás, egyetem és kutatóintézet ismeri fel, hogy növelni kell a női munkavállalók arányát. Ez azért különösen fontos, mivel arányuk jelenleg 10 százalék alatt van - írták.
  
Az egynapos program során országszerte, Győrtől Debrecenig, Váctól Szegedig Magyarország 15 városában megnyílnak a kapuk a vállalatoknál, kutatóhelyeken és egyetemeken, hogy a pályaválasztás előtt álló lányok személyes tapasztalatokat szerezve nyerjenek bepillantást az ott folyó munkákba. A Lányok napjára április 17-ig lehet jelentkezni a www.lanyoknapja.hu oldalon.
  
Az idén a Magyar Telekom Nyrt., a Morgan Stanley, a National Instruments Hungary Kft. és az Xapt Hungary Kft. támogatja a Lányok Napját, együttműködő partner a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ).
forrás: MTI

Hitler képmásával került forgalomba kávéscsésze Németországban

Figyelmetlenségből Adolf Hitler képmásával és horogkereszttel hozott forgalomba kínai gyártmányú kávéscsészét az észak-rajna-vesztfáliai Zerbrüggen bútoráruházlánc bielefeldi áruháza.


A kínos incidens csak az után derült ki, hogy már 175 darabot eladtak az amúgy romantikus motívumokkal díszített bögréből. Az egykori náci diktátor képmását egy, a csésze mintázatát közelebbről szemügyre vevő vásárló fedezte fel.
    
Az amúgy rózsákat és angol nyelvű szerelmesverseket ábrázoló bögréken a fő motívumok hátterében egy hajdani 30 pfenniges bélyeg lenyomata látható a náci vezér képmásával és egy horogkeresztet tartalmazó pecséttel.
    
Mivel a náci motívumok kissé megfakultak, az áruház illetékesei sem a kínai beszerzés, sem a termék németországi kicsomagolása közben nem vették észre a hibát - közölte az áruházlánc vezetője.
    
Az igazgató szerint a malőr szerencsétlen körülmények egész sorozatának következménye, mely azzal kezdődött, hogy a csésze kínai tervezője nem tudta, mit ábrázol az általa felvitt motívum.
    
Az áruház azonnal kivonta a forgalomból a botrányos bögréket, a már eladott példányok visszavitelét pedig azzal ösztönzik, hogy 20 euró értékű vásárlási utalványt adnak a három euróért árusított csészéért cserébe.
 
http://www.nw-news.de/owl/10926899_Bielefelder_Moebelhaus_ruft_Hitler-Tasse_zurueck.html
forrrás: MTI
kép: nw-news.de

Hímes tojásból épül a világ legtörékenyebb vára Gyulán

Épül a világ legtörékenyebb vára Gyulán, a Harruckern János Közoktatási Intézmény tanműhelyében, ahol mintegy tízezer hímes tojásból készítik el a Gyulai Vár hű mását.

Lovász Sándor, a XV. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál főszervezője a helyszínen vasárnap tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a gyulaiak magyar rekordot szeretnének elérni, és sikeres hazai minősítés alapján a Guinnessrekord-bejegyzésre is pályáznak.
   
Kifújt hímes tojásokból még nem épült vár Magyarországon. Az "építkezést" nyomon követi és jegyzőkönyvezi Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke. A tojásokat hazai és határon túli iskolások, önkéntesek, civil szervezetek tagjai festik - tette hozzá.
   
A hímestojásvárat egy 3,15 méter hosszú és 2,05 méter széles faalapra építik fel. Az építmény 1,5 méter széles és a legmagasabb pontja egy méter magas lesz. A falak plexire ragasztott hímestojásegységekből állnak, a plexielemeket fémpillérekhez rögzítik, így a tojásokat nem éri terhelés.
   
A hímestojásvár építéséről egy mérnöki iroda ötven oldalas tervdokumentációt készített, nyolcvan mérnöki óra alatt sikerült az építmény kiviteli terveit tojáselemekre alapozva elkészíteni. A vár építésének minden mozzanata a műszaki mérnök szakmai segítsége és felügyelete mellett történik - közölte a főszervező.
   
Lovász Sándor szólt arról is, hogy a rekordállító mozgalomhoz csatlakoztak a magyarországi nemzetiségi közösségek, A tojásokra mindenki saját népi motívumait festi, a Gyulai Vár hímestojás-téglái a soknemzetiségű Kárpát-medence és Európa lakosságának jelképei. "A világ legtörékenyebb várának falaiban valamennyi velünk élő nép és nemzetiség benne lesz, így ez lesz a valaha épített legszilárdabb erőd" - hangoztatta.
   
Eddig több mint 5600 kifújt hímes tojást hoztak a pálinkafesztivál szervezőinek a tojásfestésre vállalkozók itthonról és külföldről. Az első hímes tojások egy hete érkeztek Erdélyből. Csongrád megyéből egy deszki család ötszáz hímes tojás megfestésére vállalkozott, és több száz tojás érkezett Gyulára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukodról - közölte Lovász Sándor.
   
A Gyulai Vár hímestojásmakettje április 21-re készül el, a közönség a különleges építményt húsvét hétfőn tekintheti meg a pálinkafesztivál helyszínén, a Várkertben.
forrás: MTI
kép: hir.ma

Jogsértően távolították el a plakátokat a villanyoszlopokról a XVII. kerületben

Jogsértő volt, hogy a baloldali összefogás jelöltjének plakátját eltávolították a XVII. kerületi Pesti út villanyoszlopairól - állapította meg pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

A döntés meghozatala előtt Patyi András, a testület elnöke utalt rá: jelentősen nehezíti a testület munkáját, hogy az önkormányzatok választási eljáráson kívüli tevékenysége, így például a plakátok levételének megítélése kapcsán a Kúria több, egymásnak részben ellentmondó határozatot hozott.

Az alapügy szerint a kifogást tevő látta, hogy április 3-án a XVII. kerületi Pesti úton Lukoczki Károlynak, a baloldali összefogás jelöltjének villanyoszlopra helyezett választási plakátjait veszik le a Rákosmente Kft. emberei, ezért kérte az egyéni választókerületi választási bizottságot, állapítsa meg, hogy a plakátok eltávolítása sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét.

A kifogást az első fokon eljáró 14. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság elutasította, arra hivatkozva, hogy a közút kezelője távolította el a plakátokat, márpedig - és itt az oevb hivatkozott a Kúria döntésére - a közút kezelőjének tevékenységének vizsgálatára nem terjed ki a választási bizottság hatásköre. Az oevb szerint tekintettel arra, hogy a közút kezelője, a BKK Zrt. a jogszabályból fakadó kötelezettségét gyakorolta, tevékenységével nem valósíthatta meg a választási jogszabály megsértését.

Az oevb határozata ellen a kifogást tevő választópolgár fellebbezést nyújtott be.

Ennek tárgyalásakor Patyi András, az NVB elnöke idézte a Kúria pénteki, egy másik, de ugyancsak plakátolási ügyben hozott határozatát. Ebben a Kúria azt mondta ki, hogy a plakáttal kapcsolatos kérdéseket a választási eljárási törvény szabályozza, így tévedtek a választási szervek, amikor a plakátok eltávolításának megítélésekor hatáskörük hiányát állapították meg.

Utalt arra, hogy ebben a választási eljárásban a Kúria több, egymásnak ellentmondó határozatot hozott annak kérdésében, hogy a plakátolással kapcsolatban ki, milyen jogszabály alapján jogosul eljárni, tehát hogy a választási eljárásban részt nem vevő személy, szervezet (amely egyébként a plakátolás tekintetében hatáskörrel rendelkezik) választási időszakban is gyakorolhatja-e ezt a tulajdonosi, hatósági, közterület-használati, közútkezelői hatáskörét.

Patyi András emlékeztetett rá: a tulajdonhoz való jog a magánszemélyeket és a jogi személyeket is megilleti, és meglátása szerint alkotmányos aggályokat vet fel az, hogy "tulajdonosi, vagyonkezelői hozzájárulás nélkül boldog-boldogtalan az ingatlan tartozékait és alkotórészeit, vagyis magát az ingatlant plakátokkal telerakja, és ez ellen sem tulajdonosi, sem önkormányzati hatsági jogkörrel nem lehet fellépni".

Hozzátette: nagyon nehezen tudja a választási bizottság alkalmazni a jogot, ha a Kúrián "egymással ellentétes döntéseket hoznak, hogy előbb alkalmazzuk a közúti törvényt, aztán nem kell alkalmazni, válasszuk el az önkormányzati hatáskört a választási eljárástól vagy ne válasszuk el".

Az NVB elnöke emlékeztetett rá: a testület korábban jegyzőkönyvi döntést hozott arról, hogy a Kúria mindenkori utolsó végzését tekinti irányadónak saját munkájában, ezért a testület 17:1 arányban úgy döntött, tekintettel a pénteki kúriai határozatra, megváltoztatja az elsőfokú határozatot, a kifogásnak helyt ad és megállapítja a plakátok eltávolításával kapcsolatos jogszabálysértést.
forrás: MTI

Román felmérés szerint Ceausescu megnyerné az elnökválasztást, ha élne

Megnyerné az államfőválasztást Romániában Nicolae Ceausescu, a huszonöt éve kivégzett kommunista diktátor, ha indulhatna a novemberi voksoláson - közölte pénteken a Jurnalul National című, kormánypárti lap, a Digi 24 hírtelevízióban bemutatott szociológiai felmérést ismertetve.

A kommunizmus iránti nosztalgiáról az IRES közvélemény-kutató intézet készített tanulmányt április elején egy 1300 fős, országosan reprezentatív mintán.
   
A válaszadók 69 százaléka mondta azt, hogy rosszabbul él mint 1989 előtt, és csaknem ugyanennyien (66 százalék) meg vannak győződve arról, hogy az emberek ma is megválasztanák Ceausescut államfőnek. Arra a kérdésre, hogy ők maguk megszavaznák-e a "Kárpátok Géniuszát" (ahogy a 1989 előtti tévéhíradók hivatkoztak a volt diktátorra), ugyanannyian válaszoltak igennel, mint nemmel (46 százalék).
   
Ezek az arányok messze magasabbak, mint ahányan Románia jelenlegi politikusaira készülnek voksolni. Az IRES egy múlt havi választási közvélemény-kutatása szerint a válaszadók 31 százaléka szavazna Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnökre, 12 százalékuk pedig Crin Antonescu liberális pártelnökre, ha most rendeznék az elnökválasztást - mutatott rá a Jurnalul National.
   
Arra a kérdésre, hogy mi jut eszükbe a rendszerváltás előtti időszakról a legtöbb válaszadó (23 százalék) a "munkahelyek biztonságát" jelölte meg. A lehetséges válaszok listájából a "jobb életet" az alanyok 14 százaléka választotta, és alig 9 százalékuk jelölte meg a "szabadság hiányát".
   
A felmérést végző intézet vezetője, Vasile Dancu szociológus a Digi 24 műsorában a kommunizmus iránti nosztalgiát azzal magyarázta, hogy az emberek jelenlegi személyes érvényesülésük és "megszépülő fiatalkori emlékeik" alapján ítélik meg a korszakot. Arra a kérdésre, hogy az alig 7 százalékos munkanélküliségű Romániában miért tartják a legtöbben a munkahely biztonságát a kommunista korszak legfőbb erényének, Dancu azt mondta: az emberek most valójában a tervezhető jövőt hiányolják, mert nem érzik magukat és családjukat biztonságban.
   
A szociológus szerint ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az emberek ne tudnának elvonatkoztatni saját helyzetüktől és társadalmi szempontból értékelni a korszakot. Rámutatott: ezt jelzi az, hogy a legtöbben az 1989-es rendszerváltást jelölték meg Románia legkiemelkedőbb történelmi eseményeként, míg Erdély és a Román Királyság egyesüléséről hozott 1918-as Gyulafehérvári Határozat a második helyre szorult a rangsorban.
forrás: MTI

Szavazz a képre! - VEZESD A CSONTICAROS PORSCHÉT!

Kattincs a főcímre és szavazz a képre!

Na persze...


Friss / Extra