napiTopik

Új zajtérkép készül Budapesten

Megkezdődtek az előkészületek Budapest új stratégiai zajtérképének elkészítésére, a bonyolult feladatsor szakmai felügyeletére kiírt pályázatot az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület (Opakfi) nyerte el - mondta a civil szervezet főtitkára az MTI-nek.

Kvojka Ferenc közlése szerint a légszennyezés után a zaj a környezeti károk legfőbb forrása. Az Európai Unió az életminőség megóvására minden 100 ezer lakosú város számára előírja stratégiai zajtérkép megrajzolását, ez útmutatóként szolgálhat többek között új építkezéseknél, a városi forgalom tervezésénél.
   
Budapest első zajtérképe 2007-ben készült el, és mára időszerűvé vált a megújítása - mondta a szakember, hozzátéve, hogy a városvezetés hamarosan közbeszerzési pályázatot ír ki az új térkép elkészítésére. A leendő nyertes munkájának szakmai felügyeletét látja majd el az Opakfi - fűzte hozzá.
   
A zajtérképkészítés komplikált tudományos feladat, fizikusok, akusztikusok, geodéták, számítástechnikusok munkáján alapszik - mondta Kvojka Ferenc. Mint kifejtette, Budapestet egy sűrűre szőtt virtuális hálóval fedik le, amely 20 millió ponton rögzíti a zajterhelést különféle napszakokban. Összesen 240 millió felvett adatot kell majd kiértékelni, átlagolni.
   
Így rajzolódott ki a jelenlegi zajtérkép is, amely az elmúlt évek beruházásai következtében mára elavult - mondta a főtitkár. Példaként említette az időközben átadott M0-s körgyűrűt, de a Megyeri híd, a felújított Margit híd, a 4-es metró vagy az átépített Kossuth tér is jelentősen megváltoztatta az érintett környék zajterhelését. Érezhető hatást fejt ki az M3-as és az M5-ös autópálya bevezető szakasza mentén kialakított zajvédőfalrendszer is - tette hozzá.
   
Kvojka Ferenc kiemelte, hogy az M0-s körgyűrűnek szinte az egész városra kedvező a hatása, mivel az utakon már nem dübörögnek a nehéz járművek, így jelentősen csökkent a Hungária körút zajterhelése is.
   
Európa más fővárosaival összehasonlítva Budapest átlagosan zajos metropolis - mondta a szakember. A pontos összehasonlítást az nehezíti, hogy az egyes államokban alkalmazott számítási eljárások nem egységesek. A zajérzet szubjektív, több tényezőtől is függ, hogy a decibelben mért zaj kit milyen mértékben zavar - jegyezte meg Kvojka Ferenc.
   
A mérések tanúsága szerint Budapest leginkább zajjal terhelt területei az autópályák bevezető szakaszai, ide sorolható például az M3-as közelében lévő rákospalotai temető is. A Margitsziget csendje is viszonylagos, mert a Dunán a pesti és a budai oldalról átsodródnak a rakparti autóforgalom keltette zajok, amelyek éjjel is elérik a 40-50 decibelt - sorolta a szakember. Meghatározása szerint zavartalan éjszakai alvás esetén is 25-30 decibel erősségűek a "csend hangjai". A 120 decibel erősségű zaj viszont már az egészséget károsíthatja - tette hozzá.
forrás: MTI

Házhoz viszik a gyepmesterek az örökbe fogadott kutyákat

Rendhagyó örökbefogadó napot rendez az Illatos úton a Vigyél Haza Alapítvány és az Állategészségügyi Szolgálat: idén először házhoz viszik a gyepmesterek az örökbe fogadott kutyákat új gazdáiknak szombaton.


Az Állategészségügyi Szolgálat Illatos úti ebtelepe újra megtelt, jelenleg 130 kutya vár gazdára. A hagyományos örökbefogadó nap helyett idén először a Vigyél Haza Alapítvány kezdeményezésére a szolgálat munkatársai személyesen szállítják leendő gazdáikhoz a kutyákat- közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
    
A rendhagyó akció egyúttal az új gazdák első közös utazását is megkönnyíti, hiszen gyakran nem egyszerű egy még szinte ismeretlen állatot tömegközlekedési eszközön hazaszállítani.
    
A rendezvényt megelőző napokban valamennyi gazdára váró kutyáról az alapítvány munkatársai fotókat készítenek, amelyeket a szervezet Facebook oldalán (www.facebook.com/vigyelhaza) lehet megtekinteni, valamint az örökbefogadó napon valamennyi befogadott kutya ivartalaníttatását átvállalja alapítvány. A kutyákhoz az alapítvány nyakörvet és pórázt is ad ajándékba.
    
A kutyákat oltva, féregtelenítve, mikrocsippel, egészségesen lehet örökbe fogadni összesen 5000 forint térítési díj ellenében, az örökbefogadott kutyák adómentességet is élveznek.
    
Az Illatos úti telepre évente csak Budapestről több mint 3000 kutya kerül be a rendelkezésre álló összesen 94 férőhelyre.
    
A Vigyél Haza Alapítvány hat éve dolgozik a telepen lévő kutyák életkörülményeinek, örökbefogadási esélyeinek javításáért, eddig több mint 500 állatot segítettek már gazdához.
forrás: MTI
kép: https://www.facebook.com/vigyelhaza

A kick-box is ott lehet a következő Világjátékokon

A kick-box, a sportkarate egyik magyar sikerszakága bekerült a Világjátékok programjába, így a következő, 2017-es wroclawi versenysorozaton már ennek a sportágnak a képviselői is küzdhetnek az érmekért.


Kick-boxban Magyarországnak több világklasszis, világbajnok versenyzője van. A küzdősportok tavaly őszi, szentpétervári világjátékáról például három éremmel tértek haza a magyarok: Gömbös László és Görbics Gábor aranyat, Veres Richárd pedig ezüstöt nyert.
    
A Magyar Olimpiai Bizottság nem olimpiai sportágakért felelős tagozatának hétfői tájékoztatása szerint a Világjátékok szervezetének  beleki közgyűlésén elnököt is választottak: mostantól José Perurena Lopez, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elnöke, NOB-tag irányítja az IWGA-t. A spanyol sportvezető az amerikai Ron Froehlich-et váltja.
    
A Világjátékok az olimpián kívüli sportágak négyévenkénti csúcseseménye, amelyre mindig a nyári ötkarikás játékok utáni évben kerül sor.
forrás: MTI

Csak olyan tankönyvcsomag rendelhető, amellyel biztosítható az ingyenes tankönyvellátás

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően az iskolák csak olyan árösszetételű tankönyvcsomagot rendelhetnek a tanulóknak, amellyel biztosítani lehet a térítésmentes ellátásra jogosultak számára a tankönyvet - olvasható a köznevelési államtitkárság tájékoztatójában.

A kormany.hu oldalon hétfőn közzétett dokumentumban felhívták a figyelmet arra is: esetükben a szülőktől semmilyen pénzbeli - kiegészítő - hozzájárulás nem kérhető.
   
A Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár által jegyzett tájékoztatóban emlékeztettek: a Könyvtárellátó március 17-én megnyitotta felületét, amelyen az iskolák az intézmény és a tanulók adatait ellenőrizhetik.
   
Ezt célszerű április 10-ig elvégezni - közölték, hozzátéve: az iskolai tankönyvrendelést a fenntartó egyetértésének beszerzését követően közvetlenül a Könyvtárellátó felületén lehet leadni.
   
Ismét rögzítették, hogy a tankönyvrendelet új szabályozása alapján módosultak a tankönyvrendeléshez kapcsolódó határidők is, így április 30, a tankönyvrendelés és fenntartói jóváhagyás határideje, míg június 30-ig lehet a tankönyvrendelést módosítani, valamint a normatív kedvezményben részesülőket feltüntetni. A pótrendelés határideje szeptember 5.
   
A módosítás és a pótrendelés során csak a végleges rendelésben megadott tankönyvek darabszámát lehet módosítani, ennek mértéke tankönyvenként az eredeti rendeléstől legfeljebb tizenöt százalékkal térhet el.
   
Az iskola igazgatója a Nemzeti alaptanterv felmenő rendszerű bevezetésével érintett iskolai évfolyamokon csak kísérleti tankönyvet vagy olyan tankönyvet rendelhet, amelyiknek a tankönyvvé nyilvánítása a kerettantervi rendelet kihirdetését követően történt. Csak az előzőek hiányában választhat az iskola a tankönyvjegyzéken szereplő régi tankönyvek közül - hívták fel a figyelmet.
   
Az állam a térítésmentes tankönyvellátás felmenő rendszerű bevezetéséhez igazodva a 2014/2015-ös tanévben a nem állami iskolákban a 2. évfolyamra beiratkozott tanulók, valamint a 3-13. évfolyam normatív kedvezményben részesülő tanulói létszáma alapján diákonként 12 ezer forint hozzájárulást biztosít az intézményfenntartók számára az ingyenes tankönyvvel járó törvényi kötelezettségek ellátására.
   
Az iskolák a térítésmentes tankönyvellátás bevezetésével a 2013/2014-es tanévben az 1. évfolyamra beiratkozott tanulóknak már tartós tankönyveket rendeltek, amelyek rendelkezésre állnak a következő 2014/2015-ös tanévre is. Ezért az ezen tanév első évfolyamára beiratkozott tanulók tankönyveinek esetleges pótlására az intézmények tanulónként háromezer forint támogatást kapnak.
   
Ha a következő tanév 1. évfolyamos tanulóinak száma meghaladja az aktuális tanév első évfolyamosainak számát, akkor az iskolának lehetősége van többletlétszámnak megfelelően a tanulónkénti 12 ezer forint igénylésére.
   
Fontos, hogy a valós igényeknek megfelelően történjék a tankönyvrendelés. Az iskolák fordítsanak különös figyelmet arra, hogy az első évfolyamra beiratkozott tanulók kifogástalan állapotú ábécés és olvasókönyvet kapjanak kézbe tanulmányaik kezdetekor - írták.
   
Az iskola a hit- és erkölcstanoktatáshoz a bevett egyház által alkalmazott tankönyvekre vonatkozó rendelését tankönyvenként és egyházanként összesítve küldi meg a Könyvtárellátónak a rendelési felületen. A Könyvtárellátó az összesített adatokat megküldi az érintett egyháznak. A hit- és erkölcstanoktatáshoz alkalmazott tankönyvek beszerzéséről és az iskolákhoz történő eljuttatásáról az egyház gondoskodik.
forrás: MTI

A vérszívók útján terjedő betegségekre hívják fel a figyelmet

Idén a vérszívó ízeltlábúak - a szúnyogok, törpeszúnyogok és kullancsok - útján terjedő betegségekre hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely minden évben április 7-én ünnepli az egészség világnapját.

Világszerte évente több mint 1 milliárd ember fertőződik meg a vérszívó ízeltlábúak útján terjesztett betegségekkel, közülük 1 millió ember meg is hal - mondta el Pusztai Zsófia, a WHO Magyarországi Irodájának vezetője a világnapon tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
   
Hozzátette: a globalizált utazás, a klímaváltozás és a városiasodás miatt olyan rég elfeledett betegségek üthetik fel a fejüket újra a WHO európai régiójában, mint például a több mint 60 éve eltűnt dengue-láz és a malária. Felhívta a figyelmet a Lyme-kór és a kullancsok által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás gyakoriságára, valamint megemlítette a nyugat-nílusi láz terjedését is.
forrás: MTI

Arnold Schwarzenegger


Óriási prémiumok a PSG-nél

A Paris Saint-Germain labdarúgói fejenként 200 ezer euróval (körülbelül 61,2 millió forint) gazdagodnak, amennyiben a gárda bejut a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában.


Erről a Le Parisien honlapja számolt be, hozzátéve, hogy a játékosok már a csoportkörből való továbbjutásért 100 ezer, majd a Bayer Leverkusen nyolcaddöntős búcsúztatásáért további 150 ezer eurós prémiumot kaptak. Azaz az elődöntő összesen 450 ezret ér.
    
A párizsiak kedden a Chelsea londoni stadionjában lépnek pályára a negyeddöntő visszavágóján, melynek első felvonását hazai környezetben 3-1-re nyerték, így jó esélyekkel indulnak neki a találkozónak.
    
Amennyiben a párizsi gárda bejut a döntőbe, a játékosok további 250 ezer eurós bónuszt kapnak, a kupa elhódítása pedig további 300 ezer euróval járna.
    
A PSG-nél sokat, egészen pontosan fejenként 400 ezer eurót ér a francia bajnoki cím is, és 50 ezret a Ligakupa-győzelem.
forrás: MTI
kép: mno.hu

Friss / Extra