napiTopik

Nyolcvan pályamű érkezett a Cseh Tamás emlékét őrző pályázatra

Három kategóriában összesen nyolcvan pályamű érkezett a Cseh Tamás emlékét ápoló pályázatra, amelyet a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ (KKK) hirdetett meg.

A legtöbben, 48-an az Egy képre gondolok, tudod... című vizuális kategóriában pályáztak a szerző dalaira készített fotókkal, illetve videoklipekkel - tájékoztatták a november 30-án zárult pályázatról vasárnap az MTI-t a szervezők.
   
A Dallam a szabadságról kategóriában a 17 pályamű érkezett. Ebben a mezőnyben a Cseh Tamás Mélyrepülés című lemezén felhangzó Dallam a szabadságról zenére kellett szöveget írniuk a pályázóknak. Az album éppen 25 éve, 1988-ban jelent meg, és érdekessége, hogy szövegeit nem Cseh Tamás állandó szerzőtársa, Bereményi Géza, hanem Csengey Dénes írta.
 Tizenöt versenyző a De mi most itt vagyunk, éneket hallgatunk kategóriában próbált szerencsét egy-egy Cseh Tamás-dal feldolgozásával, előadásával.
   
A versenyt nem hivatásos előadók, énekesek, együttesek és alkotók részére írta ki a KKK. A pályázat hozzájárul ahhoz, hogy Cseh Tamás munkássága és életfilozófiája tovább éljen a művészetekben.
   
A pályaművek előzetes zsűrizése után a legjobb előadók és alkotók produkciójukat a kulturális központ színpadán élőben is bemutathatják a zsűritagoknak, illetve a közönségnek. A zsűri tagjai értékelik a dalok és az előadás egyediségét, hitelességét, illetve a fotók vagy klipek eredetiségét, ötletességét, dalokhoz való viszonyát.
   
A zsűri tagjai: Novák János zeneszerző (Kolibri Színház), Kecskeméti Gábor zeneszerző, Kátai Zoltán énekmondó, Bérczes László művészeti vezető (Kaposvári Csiky Gergely Színház), Mispál Attila filmrendező, Tóth Zsolt operatőr és Lackfi János költő, író.
   
A gálaest 2014. január 18-án 18 órakor lesz a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban. Az első helyezettek mindhárom kategóriában 100-100 ezer forintot, a második helyezettek 50-50 ezer forintot, a harmadikok 30-30 ezer forintot kapnak.
   
Cseh Tamás énekes, zeneszerző, előadóművész 2009. augusztus 7-én Budapesten hunyt el. 1970 körül kezdett dalokat írni, alkotótársa Bereményi Géza író, filmrendező lett, egy kivételével ő írta valamennyi Cseh Tamás-lemez szövegét: négy évtized közös munkájának eredménye mintegy húsz album és tucatnyi est. Munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Idén szeptembertől bronzszobor őrzi emlékét a Gellért téren.

forrás: MTI - kép: http://bookmixer.postr.hu

A TEK hazugságnak nevezi az atlatszo.hu állításait

A Terrorelhárítási Központ (TEK) "szemenszedett hazugságnak" nevezte és újra visszautasította az atlatszo.hu állításait - közölte a TEK társadalmi kapcsolatok osztálya vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint az internetes portálon december 6-án Becker András: "Mennyiért pakol homokzsákot egy terrorelhárító?" címmel megjelent cikkének "hazug állításait és spekulatív következtetéseit" a Terrorelhárítási Központ vezetése és teljes állománya már a cikk megjelenése napján is határozottan visszautasította. Vasárnap viszont ismét bejárja a sajtót a Terrorelhárítási Központ árvízi munkáját "kritizáló és lejárató hazugságáradat", ami a portál cikkén alapul - írták.
   
Vasárnap a jobbikos Mirkóczki Ádám tartott sajtótájékoztatót, amelyen felszólította a Terrorelhárítási Központot, hogy azonnal fizesse vissza azt a 120 millió forintot, amelyet sajtóhírek szerint az árvízi védekezésben nyújtott segítségéért kapott. Az ellenzéki politikus bejelentette, hogy határozati javaslat formájában a parlament elé terjesztik az ügyet. Hozzátette: a TEK-nek kifizetett összeg számtalan más helyen jobban hasznosulhatna.
   
A Terrorelhárítási Központ az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: tisztelik és becsülik az atlatszo.hu portált, mert "fontos dolgot tesznek, szükség van rájuk". Hozzáteszik, emellett viszont biztosak  abban, hogy a portál minden munkatársa és Magyarország minden jóérzésű állampolgára egyetért abban, "hazudni nem szabad".
   
Az előzményekre visszautalva a TEK azt írta, hogy az atlatszo.hu újságírója adatkéréssel fordult a TEK-hez, és ennek a hivatal eleget is tett. Hangsúlyozták, hogy az újságíró egy másik alkalommal szintén adatokat igényelt tőlük, de "ezt már nem várta meg és megjelentette az ominózus cikket". Ennek következménye, hogy mindaz, amit leírt, "szemenszedett hazugság" - olvasható a közleményben. A cikkben felvázolt következtetések és állítások minden ésszerűséget nélkülöznek, a szerző által bemutatott számok köszönő viszonyban sincsenek a valósággal - tették hozzá.
   
Egy jogállamban az ilyen állításokért és következtetésekért bíróságon kell jótállni. Ezt a TEK elősegíti azzal, hogy megteszi a szükséges jogi lépéseket: polgári pert indít és büntetőfeljelentést is tesz az ügyben - olvasható a közleményben.

forrás: MTI - kép: http://hu.wikipedia.org/

Száz éve került meg az ellopott Mona Lisa

Gyerekjáték volt a világ egyik leghíresebb festményének elrablása: nem kellett hozzá más, csak egy fehér köpeny, amelyet az alkotásokat másoló hobbifestők viselnek. Vincenzo Peruggia 1911. augusztus 21-én sétált ki a Louvre-ból, hóna alatt a Mona Lisával, Leonardo da Vinci híres mosolyú női portréjával, amely aztán csak több mint két évvel később - éppen száz éve - 1913. december 12-én került elő újra.
 
A fiatal tolvajnak nem volt nehéz dolga: a rablás előestéjén elrejtőzött a Louvre számos faliszekrényei közül az egyikben. A hobbifestők rendszerint ilyen szekrényekben őrizték vásznaikat és palettáikat. Amikor következő nap a takarítók elhagyták a termet, amelyben a Mona Lisát őrizték, előbújt rejtekéből, a kincset érő zsákmányhoz ment, majd egyszerűen leakasztotta a falról. Mivel a kép, amely a híres mosolyú asszonyt ábrázolja, elég kicsi, mindössze 76,8-szor 53 centiméteres, egyszerűen a köpenye alá rejtette. Hétfő volt, a Louvre zárva tartott.
   
Peuggia ismerte a párizsi múzeumot, 1910 októberétől 1911 januárjáig üvegesként dolgozott, segített a Mona Lisa védőrétegének kialakításában is. Mindent alaposan kitervelt, csak egy dolog siklott félre: nem volt jó a kulcs a lépcsőházhoz, amelyen keresztül a tolvaj el akarta hagyni a Louvre-t. Vincenzo Peruggia tervei összeomlani látszottak, léptek zaját hallotta. A múzeum egyik bádogosa közeledett, az egyetlen ember, aki látta a tolvajt. A férfi udvariasan kinyitotta egy fogóval az ajtót Peruggiának, nem sejtve, miben segédkezik.
   
Van, ami még több mint száz év múltán sem világos. A Gioconda viszonylag kicsi ugyan, de nem könnyű. Leonardo jegenyefára festette a portrét, amely masszív fakeretet kapott, és üveg védte a látogatóktól. Vagyis felettébb nehéz volt egyetlen embernek, pláne hogy Peruggia kistermetű és sovány volt.
   
A rendőrség minden nyomnak és híresztelésnek utánament, még Pablo Picassót is kihallgatták, Guillaume Apollinaire szürrealista költőnek pár napot még tömlöcben is kellett töltenie. Picasso - akkoriban fiatal művész - ugyanis évekkel korábban megvásárolt egy kis ibériai szobrot, amelyet Apollinaire-nél hagyott, de kiderült, hogy az alkotást a Louvre-ból tulajdonították el.
   
A Mona Lisa nem bukkant fel, már a Louvre is feladta a reményt, a rejtélyes mosolyú nő helyét pedig egy szakállas férfi vette át: Baldassare Castiglione olasz nemes Raffaello által festett portréja.
   
Egy nap - 1913. november 29-én - aztán Alfredo Geri firenzei műkereskedő kapott egy levelet Peruggiától. A Leonardo néven aláírt levélben a tolvaj azt írta, vissza akarja adni Itáliának a képet. Cserébe félmillió lírát kér. A tolvaj december 12-re ígérte, hogy Firenzébe érkezik. Geri értesítette az Uffizi-képtár igazgatóját, Giovanni Poggit, akitől segítséget remélt. Peruggia végül egy faládához vezette őket, amely a híres műkincset rejtette - bár Poggiék először azt hitték, hamisítványt látnak.
   
A festmény azonban valódinak bizonyult, a múzeumigazgató értesítette a rendőrséget, Vincenzo Peruggiát elfogták. A bíróság előtt azt mondta, azért lopta el a festményt, mert az Olaszországé - mint a Louvre minden itáliai alkotása, amelyeket Napóleon hurcolt Franciaországba. Az, hogy az 1503 és 1506 között készült Mona Lisa már jó kétszáz évvel a korzikai előtt Franciaországba került - I. Ferenc király vette meg -, nem érdekelte a tolvajt. Igaz, ami igaz, a Gioconda rövid ideig Napóleon hálószobájában is lógott.
   
Mielőtt a világhírű festmény visszakerült helyére a Louvre-ban, kiállították Olaszországban. A dél-európai ország épp ezért várta 2013-ra is, hogy Mona Lisa "hazalátogasson". Firenzében aláírásgyűjtéssel akartak nyomást gyakorolni Párizsra és a Louvre-ra, hogy adják kölcsön a titokzatos mosolyt. A múzeum azonban megtagadta a kérést, mondván: Mona Lisának nem tenne jót az utazás.
   
Ami pedig Vincenzo Peruggiát illeti, hét hónap szabadságvesztésre ítélték, szabadulásakor nagy tömeg fogadta üdvrivalgással. A tolvaj 1947-ben halt meg Franciaországban. Hogy tettét egyedül követte-e el vagy társakkal, hogy tényleg megpróbálta-e eladni a Giocondát Londonban, ahogy azt sokan híresztelték, valószínűleg már örökre olyan titok marad, amelyet csak Mona Lisa tudhat.

forrás: MTI - kép: http://www.pandoraastrology.com

Tizennyolc magyar érem és csapatvilágbajnoki cím a kick-box vb-n

A magyar versenyzők hat arany-, négy ezüst- és nyolc bronzérmet szereztek, illetve megnyerték a csapatok küzdelmét is az Antalyában rendezett kick-box világbajnokságon.

Gregor Lászlónak, a Békéscsabai LSE szakosztályvezetőjének az MTI-hez vasárnap eljuttatott helyszíni beszámolója szerint a point-fighting szabályrendszerben 74 kilogrammban Gömbös László, a nőknél pedig Kádas Adrienn (65 kg), Nagy Henrietta (70) és Kondár Anna (+70) nyert aranyérmet. Az első döntős napon Mórádi Zsolt (84) és Jároszkievicz Krisztián (89) nem talált legyőzőre.
   
Szintén ebben a szabályrendszerben ezüstérmet szerzett Veres Richárd (63) és a vb-újonc Murvai Márton (94), valamint light-contactban Dancsó Zoltán (89). Korábban utóbbi kategóriában Rizmayer Norbert (57) végzett másodikként.
   
A csapatok küzdelmében a Veres, Gömbös, Mórádi, Jároszkievicz, Kondár, Kádas összetételű magyar válogatott 21-8-as, fölényes győzelmet aratott az olasz csapat felett.

forrás: MTI - kép: http://jobspapa.com

Bűnmegelőzési kampány indul a CBA-hálózat közreműködésével

Police Coffee - Egy csésze kávé a bűnmegelőzésért címmel bűnmegelőzési kampány indul a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a rendőrség és a CBA együttműködésében - jelentették be a szervezők vasárnap Józsefvárosban, a programsorozat első állomásának helyszínén.

A kampány lényege, hogy az emberek az erre kijelölt boltokban egy csésze kávé mellett érdeklődhetnek a rendőröktől.
  
Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke az MTI kérdésére elmondta: arra számítanak, hogy a kötetlen beszélgetések során a bűncselekmények jelzésétől kezdve a tanácskérésig, a közrend és közbiztonság javítását szolgáló ötletekig számos téma felvetődhet. Példaként említette, akár azt is jelezhetik az emberek, hogy egy adott utca végén sötét van és ezért este kockázatos arrafelé járni, kérve, hogy értesítsék azt a szervezetet, aki ez ellen tenni tud.
   
A sajtótájékoztatón Hatala József felidézte: a kormány által szeptemberben elfogadott nemzeti bűnmegelőzési stratégia fontos feladatként határozta meg, hogy a bűnmegelőzés területén kutassák azokat a módszereket, amelyek a bűncselekmények megelőzésével kapcsolatos sikereket alátámasztják, illetve a már bevált módszereket terjesszék.
   
A kampány időzítését azzal indokolta, hogy adventkor az emberek nagy számban járnak vásárolni és ez lehetőséget kínál arra, hogy ha közben pihennek, egy kávé mellett elmondhassák véleményüket és javaslatukat a közrend és közbiztonság javítása érdekében. A hivatalos jelleg nélkül zajló programsorozatról azt mondta: meggyőződése, hogy az erősíteni fogja a párbeszédet a lakosság, az önkormányzat és a rendészeti szervek között.
   
Takács Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója arról beszélt, hogy már a '90-es években megjelent a bűnmegelőzés szükségessége, s ehhez a rendőrség szervezete is igazodott. Hangsúlyozta azonban, hogy a bűnmegelőzés önmagában nem lehet csak a rendőrség feladata, ehhez különböző társadalmi programok résztvevői is csatlakoztak. A kampányról azt mondta: az közelebb vihet a bűnmegelőzés céljához.
   
Egry Attila, a VIII. kerület alpolgármestere a lakosság és a rendőrség közötti aktív kommunikáció fontosságát hangsúlyozta, és példaként említette, hogy Józsefváros már elindított egy hasonló programot Szomszédsági rendőrség néven. Ennek tapasztalatai alapján azt mondta: az emberek nyitottak az ilyen kezdeményezésekre.
   
Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy a programsorozat következő állomása december 13-án Kecskeméten lesz, de más nagyvárosokban, illetve később kisebb településeken is folytatni kívánják a kampányt. Reményét fejezte ki, hogy a Police Coffee olyan kezdeményezés, amely a társadalom számára hatékony megoldást nyújt.
forrás: MTI - kép: http://www.trademagazin.hu

Internet vs Prostituáltak

Az internet az egy online autósztráda.
És tudod mik állnak az autó utak szélén?
Prostituáltak!
forrás: Damon Wayans

Dinnye csap...


Friss / Extra