napiTopik

NHL - A Chicago ötödször vagy a Boston hetedszer lehet bajnok

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban kezdődik az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nagydöntője, amelynek fő kérdése, hogy a Chicago Blackhawks ötödször vagy a Boston Bruins hetedszer hódítja-e el a Stanley Kupát.  

A klubtulajdonosok és a játékosok közötti bérvita miatti csonkaszezon egészében remekül teljesít a két csapat: a Chicago az alapszakasz első 24 mérkőzésén mindig szerzett pontot (nyert vagy hosszabbításban kikapott), ami új csúcs, míg riválisa végig harcban volt az Északkeleti-csoport első helyért, ám végül éppen lemaradt róla.
  
A rájátszásban ugyan imponáló mindkettőjük mérlege, a 12-12 győzelem mellett az alapszakasz első Chicagónak öt, a Bostonnak négy veresége volt, ám egyszer-egyszer közel kerültek a kieséshez. A nyugati bajnok Blackhawks a második körben összesítésben már 1-3-ra állt a Detroit Red Wingsszel szemben, ám innen is továbbjutott, és azóta nyolc meccséből hetet megnyert. A Bruins az első fordulóban hetedik mérkőzésre kényszerült a Toronto Maple Leafs ellenében, és a kanadai gárda kevesebb mint tíz perccel a vége előtt még 4-1-re, másfél perccel a lefújás előtt pedig 4-2-re vezetett. A Bocsok azonban nem ismertek lehetetlent, és hosszabbításban kiharcolták a továbbjutást. Azóta a Boston tíz találkozóból kilencen diadalmaskodott, ráadásul az elmúlt öt fellépésén nem kapott ki, azaz még a Sidney Crosby és Jevgenyij Malkin vezette Pittsburgh Penguinset is kisöpörte.
  
A két gárda a döntők során soha sem találkozott egymással és 1979 óta először fordul elő, hogy a liga alapító hatosából (Original Six: Boston, Chicago, valamint Toronto, Detroit, Montreal Canadiens és New York Rangers) ketten döntőznek. Utolsó egymás elleni mérkőzésüket még 2011. október 15-én vívták, amikor a Boston büntetőkkel nyert Chicagóban.
  
Az utolsó tíz Stanley Kupa-döntő:
2002: Detroit Red Wings-Carolina Hurricanes 4-1
2003: New Jersey Devils-Anaheim Ducks 4-3
2004: Tampa Bay Lightning-Calgary Flames 4-3
2005: elmaradt a szezon
2006: Carolina-Edmonton Oilers 4-3
2007: Anaheim-Ottawa Senators 4-1
2008: Detroit-Pittsburgh Penguins 4-2
2009: Pittsburgh-Detroit 4-3
2010: Chicago Blackhawks-Philadelphia Flyers 4-2
2011: Boston Bruins-Vancouver Canucks 4-3
2012: Los Angeles Kings-New Jersey 4-2
    út a döntőig:
    Chicago:
főcsoport-negyeddöntő: Minnesota Wild 4-1
főcsoport-elődöntő: Detroit 4-3
főcsoport-döntő: Los Angeles 4-1
    Boston:
főcsoport-negyeddöntő: Toronto 4-3
főcsoport-elődöntő: New York Rangers 4-1
főcsoport-döntő: Pittsburgh 4-0
  
    Stanley Kupa-sikerek:
Chicago (4): 1934, 1938, 1961, 2010
Boston (6): 1929, 1939, 1941, 1970, 1972, 2011

    A döntő programja (magyar idő szerint):
1. mérkőzés: Chicago-Boston, június 13., csütörtök 2.00
2. mérkőzés: Chicago-Boston, június 16., vasárnap 2.00
3. mérkőzés: Boston-Chicago, június 18., kedd 2.00
4. mérkőzés: Boston-Chicago, június 20., csütörtök 2.00
    ha szükséges:
5. mérkőzés: Chicago-Boston, június 23., vasárnap 2.00
6. mérkőzés: Boston-Chicago, június 25., kedd 2.00
7. mérkőzés: Chicago-Boston, június 27., csütörtök 2.00
forrás: MTI

Pénteken véget ér az iskola, kezdődik a vakáció

Pénteken az iskolákban megkezdődik a 11 hetes nyári szünet. A diákok és szüleik az idén is táborok sokasága közül választhatnak. A tanulók nyári munkavállalását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztató anyaggal segíti, amelyet minden iskolába eljuttattak.    

A köznevelési államtitkárság adatai szerint a 2012-2013-as tanévben óvodába 339 100 gyerek járt. Általános iskolában 748 ezren, szakiskolában 128 400-an, speciális szakiskolában 9600-an, gimnáziumban 191 800-an, szakközépiskolában 227 600-an tanultak. A köznevelési intézményekben több mint 150 ezer pedagógus dolgozott.
   
Az idén nyáron is táborok sokasága várja a diákokat. Szerveznek számukra a hagyományos napközis foglalkozások mellett a többi között kézműves, biliárdos, bűvész- és csillagásztábort, és részt lehet venni honismereti, szófaragó, lovas, kaland- és nomádtáborban is.
   
A táborok díja a szolgáltatástól és időtartamtól függően eltérő, 20-30 ezer forinttól 50-100 ezer forintig is terjedhet.
   
A Táboroztatók Országos Egyesülete a honlapján (wwww.toe.hu) akkreditált adatbázist hozott létre, itt ingyenesen regisztrálhatnak a táboroztatók, így a gyerekek és a szülők típusonként kereshetnek a szervezet által jóváhagyott táborok között.
   
A szabályok értelmében a gyermek törvényes képviselőjének a táborozást megelőző négy napon belül kiállított nyilatkozattal kell igazolnia, hogy a gyermek egészségi állapota megfelelő. A nyilatkozathoz szükséges nyomtatványt - a táborozáshoz szükséges egyéb iratokkal együtt - a táborozás szervezője adja át, és hozzá kell visszajuttatni őket.
   
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzati táborok napközbeni ellátást biztosító, szálláshellyel nem rendelkező, közösségi célú létesítmények. Ezekben csak az étkeztetésért kérhető térítési díj, ehhez 2,5 milliárd forintot biztosított az állami költségvetés.
   
Sok diák munkát vállal a szünidő alatt. Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár korábban azt mondta: aki dolgozik, annak erről szerződést kell kötnie. A lehetőségekről a diákinformációs irodák is adnak felvilágosítást. Minden, a 16. életévét betöltött tanuló vállalhat diákmunkát, a nyári szünetekben pedig már a 15 éves kor betöltése után is lehet munkát végezni - jelezte.
   
Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese elmondta, a diákoknak munkavállalásukkor adóazonosító jellel kell rendelkezniük, és meg kell győződniük arról, hogy a munkáltató bejelentette őket, mert ellenkező esetben, ha baleset történik velük vagy megbetegednek, nem lehet kártérítési igényük.   
   
A NAV a diákmunkával összefüggő tudnivalókról minden iskolába levelet juttatott el. Ebben az áll, hogy a tanuló alkalmazható munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban (például megbízási szerződéssel) vagy egyszerűsített foglalkoztatás keretében, háztartási alkalmazottként (például bébiszitter). Az előbbieken túl több, kizárólag a diákok munkavállalásához kötődő foglalkoztatási forma is létezik (iskolaszövetkezet, tanulószerződés, a hallgatói szerződés és az együttműködési megállapodás alapján történő munkavégzés). Egyszerűsített módon létesíthető munkaviszony mezőgazdasági, továbbá turisztikai idénymunkára vagy alkalmi munkára.
   
Varga Árpád jelezte: a diákmunka adóköteles, de az iskolaszövetkezeteken keresztül nem kell járulékot fizetniük a tanulóknak. Viszont az így keresett pénzt nem számítják bele a majdani nyugdíjuk összegébe.
   
A következő tanév szeptember 2-án kezdődik.
forrás: MTI
kép: minap.hu

Sport-Közvetítések (Élő): Kedd, Szerda

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban:


    június 11., kedd:
   
    Sportklub
20.40: Labdarúgás, világbajnoki selejtező, Svédország - Feröer-szigetek

    Eurosport
10.45: Labdarúgás, világbajnoki selejtező, Ausztrália-Jordánia
13.30: Tenisz, ATP-torna, Queen's, London, 2. nap

    Eurosport 2
13.00: Labdarúgás, világbajnoki selejtezők, Dél-Korea - Üzbegisztán
15.00: Tenisz, WTA-torna, Nürnberg

    Digisport 1
12.00: Tenisz, ATP-torna, Gerry Weber Open, Halle, 2. nap

    június 12., szerda:
   
    Sport1
3.00: Kosárlabda, NBA, döntő, 3. mérkőzés, San Antonio Spurs-Miami Heat
17.45: Kézilabda, férfi Eb-selejtező, Dobele, Lettország-Magyarország

    Eurosport
13.30: Tenisz, ATP-torna, Queen's, London, 3. nap

    Eurosport 2
12.00: Tenisz, WTA-torna, Nürnberg

    Digisport 1
12.00: Tenisz, ATP-torna, Gerry Weber Open, Halle, 3. nap
forrás: MTI

A dinoszauruszok jó úszok voltak

Szilárd bizonyítékot találtak kanadai kutatók arra, hogy a dinoszauruszok képesek voltak úszni hosszú távon. 
 
Egy nemzetközi kutatócsoporttal együtt dolgozva Scott Persons, az Albertai Egyetem kutatója szokatlan karomnyomokat vizsgált meg, ezeket egy folyó mederalján találták Kínában, amely az elsőszámú lelőhelye a dinoszaurusz-maradványoknak a világon.
 
A krétakorban élt számos állat - köztük óriás, hosszúnyakú dinoszaurusz - könnyen azonosítható fosszilizálódott lábnyomai mellett a kutatók találtak egy sorozat karomnyomot, amely Persons szerint koordinált, bal-jobb, jobb-bal előrehaladást jelez.
 
Amit találtunk, azok egy kétlábú dinoszaurusz karmai hegyével hátrahagyott karcolatok. A dinoszauruszkarom jelei azt mutatják, hogy az állat úszott ebben a folyóban, és csak ujjainak hegye érintette a meder alját" - idézte a kutatót a ScienceDaily tudományos hírportál.
 
A karomnyomok 15 méteren át tartanak, ami a szakemberek szerint bizonyíték arra, hogy a dinoszaurusz képes volt úszni koordinált lábmozgással. A nyomokat egy húsevő theropoda dinoszaurusz hagyta hátra. A theropoda (jelentése szörnylábúak) a hüllőmedencéjű dinoszauruszok két lábon járó csoportja. Ez a példány mintegy egy méter hosszú lábakon állhatott.
 
A folyómeder tanulmányozása alapján a kutatók úgy vélik, hogy ebben a térségben - Kína Szecsuán tartománya - mintegy 100 millió évvel ezelőtt váltakoztak a száraz és a nedves időszakok. A folyómeder, amelyet Persons dinoszaurusz sztrádának keresztelt el, televan más theropodák és négylábú óriás szauropodák lábnyomaival.

forrás: MTI

Veszélyes étrend-kiegészítőkre hívja fel a figyelmet az ÁNTSZ

Az interneten megrendelhető veszélyes étrend-kiegészítőkre hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön Facebook-oldalán.
 
Kifejtették: a spanyol gyógyszerhatóság gyorsriasztásában arról értesítette a magyar partnerét, hogy egyes gyógyszernek nem minősülő készítmények forgalmazása alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére. A készítmények ugyanis szibutramin, valamint metokarbamol, dexametazon és diclofenac gyógyszer-hatóanyagokat tartalmaznak, ezek azonban nem szerepelnek a készítmények címkéjén és tájékoztatójukban.
 
Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet tájékoztatása alapján, a jelzett készítményeket Magyarországon nem jelentették be étrend-kiegészítőként. Ezek viszont az interneten keresztül is megrendelhetőek, ezért az ÁNTSZ felhívja a lakosság figyelmét, hogy a gyógyszernek nem minősülő készítmények gyógyszer-hatóanyagot nem tartalmazhatnak, jelenlegi összetételükkel veszélyeztethetik a fogyasztók egészségét.
 
Az ÁNTSZ a lakosság egészségének védelme érdekében azt kéri, hogy amennyiben a nevezett készítmények forgalmazását észlelik, jelezzék az illetékes fővárosi, illetve megyei kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szerveinek.
 
A veszélyes készítmények listája megtalálható az ÁNTSZ honlapján: (https://www.antsz.hu/portal/hir1/gyogyszer.html).

forrás: MTI

Megvan a harmadik Bridget Jones-könyv címe

Nyilvánosságra hozta a kiadó a készülő új Bridget Jones-könyv címét. A sikeres széria harmadik darabja Bridget Jones: Mad About the Boy címmel lát majd napvilágot októberben.
  
Helen Fielding több mint egy évtizeddel a Bridget Jones-történet második része után állt neki megírni a bestseller szingliregény harmadik kötetét. Hogy pontosan milyen kalandokba is keveredik az újabb történetben a hősnő, azt nem árulta el. Arra a kérdésre, hogy a cím kire utal, vagyis ezúttal melyik "fiúért" őrül meg Bridget Jones, az írónő csak rejtélyesen felvonta szemöldökét és annyit mondott: Bridget továbblépett.

A kiadó azonban annyit elárult, hogy Bridget az új történetben már a negyvenes éveiben jár, de még mindig vezet naplót, és az sms-ezés, illetve a közösségi média világába merülve navigál az internetes társkeresés zátonyai között - írta a The Independent című brit napilap online kiadása.

Mint a szerző megerősítette, Daniel Cleaver és Mark Darcy - Bridget állandó udvarlói, akiket a regények nagy sikerű filmváltozataiban Hugh Grant és Colin Firth alakított - megjelennek a könyvben, amely Nagy-Britanniában október 10-én, az Egyesült Államokban pedig öt nappal később lát napvilágot.

Bridget Jones történetét eredetileg a The Independent hasábjain olvashatta folytatásokban a közönség. Az első két regény, a Bridget Jones naplója és a Bridget Jones: Mindjárt megőrülök 1996-ban, illetve '98-ban jelent meg, és negyven nyelven összesen több mint 15 millió példányban kelt el. Fielding hét évvel ezelőtt visszahozta hősnőjét a lap hasábjaira. Az akkori végkifejlet szerint Bridgetnek gyermeke született Daniel Cleavertől - a történet egy újabb filmet is ihletett, amelynek munkálatait a Working Title Films produkciós cég ugyan megerősítette, ám amelyre Colin Firth április végi nyilatkozata szerint még lehet, hogy sokat kell várni.
forrás: MTI

Július 13-ra várható Vilmos és Katalin gyermeke

Július 13-ra várható Vilmos herceg és hitvese, Katalin cambridge-i hercegnő első gyermekének érkezése - legalábbis vasárnapi brit sajtóértesülések szerint.
 
A brit trón majdani várományosának feleségéről december elején derült ki, hogy várandós, miután heveny terhességi rosszullétei miatt kórházba kellett szállítani.
 
Azt azonban, hogy mikor várható az utód, mindeddig a brit sajtó is csak találgatta. Az udvar annak idején mindössze annyit közölt, hogy a terhesség a bejelentés idején még nem tartott a 12. heténél, vagyis annál a legkorábbi időpontnál, amikor általában nyilvánosságra hozzák, ha a királyi családban gyermek érkezése várható. Általános az a közvélekedés, hogy az udvar csak a hercegnő nyilvánvalóan eltitkolhatatlan kórházi kezelése miatt kényszerült a hír korai közzétételére.
 
A Mail on Sunday című vasárnapi brit tömeglapnak azonban egy bennfentes forrás most elmondta, hogy a hercegi pár gyermekének megszületése július 13-ra várható. A lap által idézett forrás szerint a dátum a minap egy olyan kerti barbecue partin hangzott el, amelyen Vilmos és Katalin "legközelebbi barátai" vettek részt.
 
A lap megjegyzi, hogy ha az időpont helytállónak bizonyul, akkor a hercegi utód éppen a Koronázási Fesztivál idején jön majd a világra. Vilmos nagymamáját, II. Erzsébet királynőt 1953-ban koronázták meg, a 60. évfordulót július 11. és 14. között négynapos rendezvénysorozattal ünnepli Nagy-Britannia népe.
 
A gyermek nemét még szigorúbb titok övezi, mint a várható születési dátumot. Katalin egy korábbi vélt elszólásából a sajtó arra következtetett, hogy leány érkezése várható, a legutóbbi spekuláció viszont az, hogy mégis inkább fiú valószínűsíthető. Ez a vélekedés abból ered, hogy a hercegnő nemrégiben kék babakocsit vásárolt. Brit sajtókommentárok szerint, ha Katalin leányt várna, akkor valószínűleg rózsaszín babakocsit vett volna.
 
Akár leány lesz Vilmosék első gyermeke, akár fiú, édesapja után mindenképpen ő lesz az Egyesült Királyság uralkodója. A brit kormány által tavaly elindított törvénymódosítási folyamat ugyanis várhatóan felszámolja azt a diszkriminatív trónutódlási előírást, amely szerint a mindenkori brit uralkodó elsőszülött fia előnyt élvez a trónöröklésben, akkor is, ha van idősebb leánytestvére.

forrás: MTI

Friss / Extra