napiTopik

Gobbi Hilda-emlékévet rendez a színházi intézet

Gobbi Hilda-emlékévet tart az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) 2013-ban; az eseménysorozat keretében kiállítások, beszélgetések, vetélkedő és kirándulás is várja az érdeklődőket.
   
Ács Piroska, az OSZMI igazgatója az emlékévet megnyitó pénteki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a színésznő születésének 100. évfordulóját egész éves programsorozattal ünnepli az intézmény. A Bajor Gizi Színészmúzeum mellett különböző helyszíneken megrendezett emlékév eseményeivel az örökké tevékeny ember és művész alakját szeretnék a figyelem középpontjába állítani.

Somogyi Zsolt főmuzeológus az MTI-nek elmondta: azért fontos számukra az emlékév megrendezése, mert Gobbi Hilda (1913-1988) személye a magyar színház egységét fejezte ki. "Lehet, hogy személyesen valaki nem szerette őt, de a ténykedését mindenki maximálisan elismerte" - hangsúlyozta. Hozzátette: nemcsak a színpadon volt fontos a művész munkája, hanem a színészmúzeum, színészotthonok létrehozójaként, díjalapítóként és a Nemzeti Színház felépítéséért folytatott tevékenysége miatt is. Ezt szeretnék a fiatalabb generációknak is bemutatni - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint az első jelentős eseményt március 8-án, a nőnapon tartják, ekkor indul a 100 éves barátnőnk: Gobbi Hilda című programmal az emlékéven végighúzódó beszélgetéssorozat. Az év folyamán a beszélgetéseken archív felvételeket is bemutatnak, a művész életének minden területére igyekeznek kitérni: a színésznő fiatalkorától kezdve szerepein - köztük a Csirkefej című darabban nyújtott alakításán - át a társadalmi felelősségvállalásig számos témát érintenek.

Március 27., a színházi világnap a Gobbi Hilda-életműdíj átadásának napja is. Az OSZMI Krisztina körúti épületén a színésznő életszakaszait fotókon bemutató molinó-kiállítást láthat majd a közönség.

A nyár elején kirándulást szerveznek Gobbi Hilda legendás nyaralójába, Visegrád-Szentgyörgyhegyre. Június 5-én, Gobbi Hilda születésnapjának előestéjén megemlékezést szerveznek a Bajor Gizi Színészmúzeumban, másnap a Pécsi Országos Színházi Találkozón - a fesztivál megnyitójával egy időben - nyílik tárlat.

A júniusi Múzeumok éjszakáján Vendégségben Gobbi Hildánál címmel rendeznek programokat. A művész halálának 25. évfordulójáról is megemlékeznek, emléksétát terveznek július 13-án a Farkasréti temetőben lévő sírhoz.

A művész pályájáról a Rózsavölgyi Szalonban és azokban a színházakban, amelyekhez komoly kapcsolat fűzte, ősszel kamara-kiállítást rendeznek. A Bajor Gizi Színészmúzeumban pedig átfogó emlékkiállítást nyitnak a magyar dráma napján, szeptember 21-én. Az emlékkiállításon bemutatják az eddigi Aase-díjasokat, a művész által létrehozott (mára megszűnt) Horváth Árpád Színészkollégiumot, a Jászai Mari Színészházat, az Ódry Árpád Színészotthont és a politikatörténet is helyet kap a válogatásban.

A Múzeumok Őszi Fesztiválján nyugdíjasoknak hirdetnek kétfordulós vetélkedőt. Az emlékév zárásaként tartják meg a színésznő által alapított Aase-díj átadását decemberben, az elismerést az idén 25. alkalommal vehetik át a színészek.

A főmuzeológus kitért arra, hogy az emlékévet megelőző kutatások során eddig kevéssé ismert tényekre is fény derült, például meglepetés volt számukra, hogy Gobbi Hilda már 1940-ben, a Nemzeti Színházban játszva akadémiát szervezett fiatal színészek számára, tehát már 27 évesen elkezdte a színésztársadalom nevelését.

forrás: MTI

Lufthansa megszünteti Budapest és Berlin közötti járatait

A Lufthansa német légitársaság a nyári menetrend életbe lépésével megszünteti a Budapest és Berlin között közlekedő járatait.

A legnagyobb német légitársaság új menetrendjéből a német főváros és Manchester, illetve Lyon közötti járatok is hiányoznak majd, több útvonalon pedig csökkentik a járatsűrűséget, így ritkábban járnak majd a Lufthansa-gépek a Berlin-Párizs, Berlin-Genf és Berlin-Moszkva útvonalon - közölte a cég egy szóvivője pénteken, megerősítve a Tagesspiegel című lap információját.
    

Az intézkedésre azért van szükség, mert a járatok kihasználtsága nem megfelelő, az új berlini nemzetközi repülőtér átadásának elhúzódása miatt kényszerűségből használt Berlin-Tegel repülőtér pedig túlterhelt - mondta a szóvivő.
    

Ugyanakkor a Germanwings, a Lufthansa leányvállalata pénteken arról számolt be, hogy tavaly 5 százalékkal 100 ezerre emelkedett a budapesti járatain utazók száma, és az idén további növekedésre számít. A diszkont légitársaság jelenleg Budapest és Köln, illetve Budapest és Stuttgart között üzemeltet járatokat.
    

A Germanwings az MTI érdeklődésére közölte, jelenleg nem tervezik, hogy átveszik az anyavállalat Budapest-Berlin járatainak üzemeltetését.
    

A második legnagyobb német légitársaság, az airberlin február elején azt közölte, hogy májustól sűríti Budapest-Berlin járatait. A cég hétfőtől péntekig az eddigi napi egy helyett naponta két járatot üzemeltet majd, mert elégedett a két fővárost összekötő útvonallal elért eredményekkel.

forrás: MTI

Fizetésre kötelezhetik a keresőoldalakat és hírgyűjtő portálokat

Elfogadta pénteken a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag a Lex Google néven is emlegetett jogszabályt, amelynek alapján fizetésre kötelezhetik keresőoldalak vagy hírgyűjtő portálok üzemeltetőit, ha túlságosan nagy terjedelemben jelenítenek meg idegen sajtószövegeket.

A konzervatív-liberális koalíció médiavállalkozások nyomásra hajtotta végre a szerzői jogról szóló törvény módosítását. A társaságok álláspontja szerint veszélyezteti a gazdaságos működést, hogy a keresők és hírgyűjtő portálok ellenszolgáltatás nélkül használják az általuk előállított tartalmat, hiszen a fogyasztók gyakran csak a találati listát vagy a hírek rövid kivonatait tekintik át, és nem lépnek tovább a szövegek forrásához, vagyis a kiadó saját oldalára, hírportáljára. A szöveg gyártója így elesik a reklámbevételtől, a hírgyűjtő vagy kereső oldal üzemeltetője pedig ingyen jut olyan tartalomhoz, amely bevételt termel számára.

Ezért a lapkiadók termékei - hírek és egyéb sajtószövegek - esetében is gondoskodni kell a szerzői jog egy úgynevezett szomszédos joga, a teljesítmény védelméhez fűződő jog védelméről, éppen úgy, mint például a zenei alkotások esetében - érveltek a médiavállalkozások.

A törvényhozó hónapokig tartó vita után végül nem jelölte ki pontosan, hogy hol húzódik az ingyenes közölhetőség és a fizetős átvétel határa. Ezt eredetileg 160 karakterben határozták meg, de végül elvetették a megoldást. A kérdést a piac tudja a legjobban eldönteni - indokolták a lépést kormánypárti politikusok. Az ellenzék elutasította a javaslatot, a Zöldek egy szakpolitikusa például úgy vélekedett, hogy az új törvényből csak az ügyvédek húznak hasznot, mert a félresikerült szabályozás miatt perek özöne várható. A törvényt a kormányoldal sem támogatta egyöntetűen, többen a javaslat ellen szavaztak.

A német lapkiadók országos szövetsége (BDVZ) üdvözölte a módosítást. A reform ugyan nem felel meg mindenben a kiadók elképzeléseinek, de fontos lépést jelent a digitális környezethez igazított méltányos jogi keret kialakításában - közölték. Kiemelték: előnyös, hogy a törvény tág teret nyújt a kiadók és a keresőoldalak, illetve hírgyűjtő portálok üzemeltetőivel kötendő megállapodásokhoz.

A Google a végszavazást megelőző napokban újsághirdetésekben tiltakozott a módosítás ellen, hangsúlyozva, hogy az erősen korlátozná a keresés szabadságát az interneten.

A törvényt még az ellenzéki többségű felsőháznak, a Bundesratnak is el kell fogadnia, ezért nem biztos, hogy hatályba lép. Ugyanakkor megfigyelők szerint az ellenzéki pártok soraiban és az egyes ellenzéki pártok között sincs teljes egyetértés az ügyben, így az sem vehető biztosra, hogy a Bundesrat nem engedi át a jogszabályt.


forrás: MTI

NFL: A Falcons három kezdőjétől is elköszönt

Az NFL-ben szereplő Atlanta Falcons három kezdőjátékosától is elköszön annak ellenére, hogy élő szerződéssel rendelkeztek: Michael Turner futó, John Abraham védekező falember és Dunta Robinson cornerback elbocsátásával 15.9 millió dollár szabadult fel a fizetési költségekből.


A Falcons így többet ajánlhat a lejáró szerződésű játékosainak (ilyen Brent Grimes cornerback, William Moore safety és Tony Gonzalez tight end), akik megtartását a vezetőség fontosabbnak tartja.  


Lassan körvonalazódik a fizetési plafon szintje is: a tavalyi 120.6 millió dollárról 123 millióra emelkedik, a csapatoknak e szint alá kell kerülniük március 12-éig, amikor hivatalosan elkezdődik a 2013–2014-es szezon.

Az Arizona két védőtől, Stewart Bradley linebackertől és William Gay cornerbacktől vált meg. 

forrás: NSO.hu

Grosjean zárt az élen Barcelonában

A Lotus F1 Team francia versenyzője volt a leggyorsabb a 6. barcelonai tesztnapon, mely szintén felemásra sikeredett az esőzésekkel. A második helyen Jenson Button zárt a McLarennel, míg a képzeletbeli dobogó legalsó fokára Pastor Maldonado állhatott fel a Williams autójával. 



A Forma-1 mezőnye továbbra sem lehet boldog, hiszen az előző naphoz hasonlóan esős időjárási körülmények mellett kell tesztelniük.

Mindez megnehezíti a munkát a Pirelli új keverékeivel és a végleges csomaggal. Az egyetlen pozitívum, amiben a csapatok bízhatnak, azok az időjárás jelentések, miszerint szombaton és vasárnap is száraz idő várható az utolsó két tesztnapon.

A körülmények egyre jobbak Montmelóban, de az istállók már így is sok időt vesztettek a pályán. Jelen állás szerint egy nagyon aktív utolsó két tesztnapot láthatunk majd a helyszínen.

A teszt első felét az eső mellett Daniel Ricciardo zavarta meg, ám a Toro Rosso ausztrál versenyzője később folytatni tudta a munkát.

A reggeli esőzések után fokozatosan javultak a körülmények, melyeknek köszönhetően a csapatok is értékelhetőbb munkát tudtak végezni a katalán ringen. Az ebédszünet előtt még a slick abroncsok is előkerültek, és sok száraz kört láthattunk a mezőnytől.

Az első leintést Romain Grosjean leállása zavarta meg. A francia versenyző egy hosszabb etapot futott, amikor a 9-es kanyarnál megállt alatta az E21, melyből valószínűleg kifogyott az üzemanyag, ami a teszteken teljesen normális.

Délután a versenyzők már lényegesen kiegyensúlyozottabb köröket tudtak futni, amikor is a Red Bull például egy passzív DRS rendszert is tesztelt, míg a rivális Ferrari egy új kipufogó konfigurációt és diffúzort, valamint egy frissített első szárnyat vitt pályára.

A Ferrari nem lehetett elégedett, miután 30 perccel a teszt leintése előtt ismét leszakadt az ég. Az olaszok eleve később kezdték a versenyszimulációjukat, ami nem könnyítette meg a dolgukat. 

Szombaton várhatóan egy új hátsó szárnyat fognak kipróbálni, ám a frissített csomag már nem érkezik meg a helyszínre.

A végére is maradt egy leállás. 20 perccel az edzés vége előtt Giedo van der Garde és Pastor Maldonado leállása miatt szünetelt a teszt.


1. GrosjeanLotus1:22.716m / 88 kör
2. ButtonMcLaren1:23.181m / 72 kör
3. MaldonadoWilliams1:23.628m / 74 kör
4. VettelRed Bull1:23.743m / 65 kör
5. HülkenbergSauber1:23.744m / 79 kör
6. SutilForce India1:24.215m / 62 kör
7. RicciardoToro Rosso1:25.483m / 61 kör
8. ChiltonMarussia1:25.598m / 75 kör
9. Van der GardeCaterham1:26.316m / 48 kör
10. RosbergMercedes1:26.655m/ 120 kör
11. AlonsoFerrari1:27.878m / 102 kör
forrás: f1-live.hu

Barcelona: Vilanova áprilisban ülhet le újra a kispadra

Jól halad Tito Vilanova felépülése: a fültőmirigy-daganattal megoperált vezetőedző legközelebb áprilisban ülhet le csapata, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona kispadjára – árulta el Carles Villarrubi, a katalán klub alelnöke a TV3-nak.



Vilanovát New Yorkban műtötték meg, Villarrubi tájékoztatása szerint egyre jobb állapotban van, s áprilisban már ismét leülhet a kispadra. 

A Barcelona alelnöke hozzátette: nem tájékoztatják a vezetőedzőt napi szinten a klub körüli eseményekről, hiszen most nem ez az elsődleges dolog számára.

Vilanovát segítője, Jordi Roura helyettesíti távollétében. 

A Barcelona szombaton újabb el Clásicót vív a Real Madriddal, ezúttal a Santiago Bernabéu Stadionban. 

forrás: NSO.hu

A Győr után a Fradi is vidéki csapatba költöztetheti fiatal tehetségeit

Stratégiai megállapodást kötött egymással az FTC-Rail Cargo Hungaria és a Siófok KC-Galerius Fürdő női kézilabdaklub. A két egyesület a tehetséggondozásban, a szakmai programokban és az erőforrások összehangolásában működik együtt.

 

A szerződést a klubok vezetői, Jeney Zsolt Ákos és Fodor János írták alá csütörtökön. Mint elmondták, az egyik céljuk, hogy a budapesti és a Balaton környéki fiatalokat összegyűjtsék és számukra megfelelő versenyeztetési lehetőséget biztosítsanak. 

A Ferencváros kézilabda-szakosztályának elnöke kiemelte: fontos eleme lehet a megállapodásnak, hogy az ő utánpótláscsapataikból már kiöregedett, de a felnőtt együttesben lehetőséghez nem jutó játékosaik a Siófoknál szerepelhetnek a jövőben.

E mellett közös edzőtáborokat, közös szakmai programokat szervez majd a két klub, illetve erőforrásaikat hatékonyan próbálják együtt felhasználni.

forrás: hatharom.hu/fotó: siofokkc.hu

Friss / Extra