napiTopik

Magánnyomozókkal figyeltette Piquét Guardiola?

Az El Confidencial című spanyol lap szerint a Barcelona korábbi vezetőedzője, Pep Guardiola magánnyomozókkal figyeltette Gerard Piquét, a katalánok védőjét.


 
A spanyol lap riportja szerint a Barcelonát 2008 és 2012 között irányító vezetőedző a Metodo 3 detektívügynökséget bízta meg a középhátvéd figyelésével. 

A szakember állítólag annak idején, amikor Piqué kapcsolata kezdődött a kolumbiai popsztár Shakirával, arra volt kíváncsi, hogy a játékos mennyire él „rendezett életet”.

A Barcelona labdarúgócsapata és a Metodo 3 magánnyomozói iroda közti „együttműködésről” korábban már többször is cikkeztek spanyol lapok.


A korábbi elnök, Joan Laporta állítólag szintén kémkedett az ügynökségen keresztül a klub néhány vezetője után, és korábban arról is voltak beszámolók, hogy amikor Guardiola átvette a Barcelona irányítását, állítólag ugyancsak nyomoztatott Deco, Ronaldinho és Samuel Eto'o után, akiktől aztán később meg is vált a klub. 

forrás: NSO.hu

FIFA: Újabb gólvonal-technológia kapott licencet

A Cairos révén a harmadik gólbíró-technológia is megkapta működési engedélyét a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségtől (FIFA). A mágneses mezők elvén működő német találmányt decemberben tesztelték két németországi stadionban, és mindenben megfelelt a feltételeknek.


Korábban a kamerarendszerrel dolgozó brit Hawk-Eye és a szintén mágneses mezőket alkalmazó német-dán GoalRef elnevezésű technológia kapott licencet, miután jól teljesítettek a decemberi klub-világbajnokságon.

Egy negyedik, ugyancsak német rendszer is hamarosan számíthat arra, hogy működési engedélyhez jut a FIFA-tól.

A FIFA múlt kedden jelentette be, hogy a júniusi Konföderációs Kupán, illetve a jövő évi brazíliai világbajnokságon is alkalmazni fogják a játékvezetőket segítő gólbíró-technológiát. Várhatóan áprilisban derül ki, hogy a négy újítás közül melyik lesz a befutó.

A gólbíró- vagy gólvonal-technológiákat azért alkalmazzák, hogy kétséget kizáróan el tudják dönteni, egy adott helyzetben áthaladt-e a labda teljes terjedelmével a gólvonalon, így elejét vegyék az emberi tévedésnek. 

A fejlesztések között van magyar is: Maruzsi László és csapata több mint tíz éve dolgozik saját rendszerén, amely azonban nem jutott tovább a tavaly márciusi tesztelésen. 

Maruzsiék azóta is fejlesztik találmányukat, amely akkor kaphat licencet, ha teljesíti a FIFA technikai előírásait. 

forrás: MTI

Pont nélkül zárult a magyarok peches hétvégéje, az Aprilia elsöprő sikert aratott

Vasárnap hajnalban lezajlottak a szériamotoros világbajnokság idei első megmérettetései, melyeket a három hazai versenyzőből kettő csak a televízió képernyőin keresztül követhetett figyelemmel. 


A teszteken folyamatosan az élmezőnyt erősítő Talmácsi Gábor ugyanis agyrázkódás gyanújával kórházi megfigyelés alatt állt, a pénteki napon feltámadó Németh Balázs pedig kulcscsonttörést szenvedett, így Ő is távolmaradt az ausztráliai viadaltól. 

A „utolsó talpon maradt magyar motoros”, Tóth Imre eközben a huszonkilencedik helyről rajtolva huszonkettedikként futott be a supersport600 szezonnyitóján, ahol sajnálatos módon már nem volt meg a teszteken tapasztalt lendület, így a mezőny egyetlen magyar alakulatának bőven lesz min dolgoznia a majd’ másfél hónapos szünetben. Imre csapattársa, a tizenkilenc esztendős Alex Schacht jóval balszerencsésebb napot zárhatott, hiszen egy technikai hiba miatt fel kellett adnia pályafutása első viadalát. 

A viadalt, ahol a címvédő világbajnok, Kenan Sofuoglu ismét megmutatta, hogy miért Ő tartják a hatszázasok koronázatlan királyának, egy klasszikus párharc során ugyanis leelőzte az egész hétvégén majd’ fél másodperccel gyorsabb Sam Lowest. A dobogó harmadik fokára a Honda újonca, Michael van der Mark állhatott fel, aki olyan klasszisokat hagyott le, mint Fabien Foret, David Salom, vagy Luca Scassa.



A királykategóriában minden az Aprilia motorosairól szólt, az olasz gyár motorosai ugyanis közel száz százalékos teljesítményt nyújtottak a szezonnyitón. Az első futamon ugyanis a gyár friss igazolása, Sylvain Guintoli diadalmaskodott, akit a csapattárs, Eugene Laverty és a Red Devis Roma alakulatát erősítő (szintén Apriliát hajtó) Michel Fabrizio követett a célvonalban. Negyedikként a BMW brit fenegyereke, Chaz Davies haladt át a kockás lobogó alatt, a Kawasaki kettősét, Tom Sykest és Loris Bazt megelőzve. 

A reggeli megmérettetés legnagyobb vesztese kétségkívül a pole pozícióból induló Carlos Checa volt, aki (igaz saját hibájából) a tizenharmadik körben ütközött Marco Melandrival, majd a balesetet követően (egy komolyabb átvizsgálás érdekében) Melbourne-be szállították, így ki kellett hagynia a második futamot. 

Az Apriliát délután (hely idő szerint) sem lehetett megállítani, Eugene Laverty ugyanis megszerezte a gyár idei második elsőségét, csapattársát, Guintolit lehagyva. A dobogó harmadik fokára ezúttal Melandri állhatott fel, aki Fabrizióval vívott késhegyre menő viadalt az utolsó serleg felemelésének jogáért. Ötödikként ezúttal is Sykes végzett, az első viadalon technikai hibák miatt búcsúzó Davide Guigliano és az első ezres futamán igen meggyőzően teljesítő Jules Cluzel előtt.


Tóth Imre nyilatkozata: „A warm up-ra hosszabbítottunk az áttételen, hogy megpróbáljuk növelni a kanyarsebességemet. De nem igazán javult a helyzet. Ezek után úgy álltam neki a futamnak, hogy lesz, ami lesz, én a fogamat összeszorítva fogok küzdeni! A rajtom jól sikerült, három helyet hoztam már az első kanyarban. De gyakorlatilag ennyi volt az összes pozitívum a futamból. Ez után azonban minden maradt ugyan úgy, mint ahogy az edzéseken, egyszerűen nem tudtam gyorsulni. Azt gondolom,hogy nagyon át kell gondoljuk, hogy merre és hogyan tovább, mert ez így nagyon nem volt jó. Jól kezdtük a teszten, aztán nem túl jó helyen stagnáltunk az egész hétvégén. És a futamon sem sikerült kikeverednünk ebből a csávából. A következő versenyig van bőven időnk, hogy átbeszéljük és elemezzük a dolgokat. Ennek függvényében meglátjuk, hogy hogyan tovább!”

Alex Schacht nyilatkozata: „Nem túl szerencsésen alakult számunkra ez a hétvége. Az edzéseken elszenvedett bukások és technikai gondok után a bemelegítés sem zajlott zökkenőmentesen. Ezúttal a jeladóval volt gondunk, de ennek ellenére sikerült javítanom a legjobb időmön. Sajnos az utolsó sorból kellett indulnom, de nagy reményekkel álltam fel a rajtrácsra. A remény azonban hamar elúszott, hiszen egyetlen kört sem sikerült teljesítenem. A rajtom jól sikerült, de a kuplungom a harmadik kanyar után feladta a küzdelmet, ezért kénytelen voltam kiállni a versenyből. Nincs mit tenni, ez most így alakult, de úgy érzem, hogy egy profi csapatban vagyok! És már alig várom a következő futamot… természetesen egy megfelelő kuplunggal!”

 
forrás: Team Tóth

NBII: Hatalmas lenyúlás folyik Vácon

Berki Krisztiánt és a csapat jelenlegi tulajdonosát Héger Józsefet hatalmas pénz eltüntetésével vádolják.


Szombaton elmaradt a Dunakanyar Vác-Videoton Magyar Kupa mérkőzés, mert a váci csapat nem állt ki a mérkőzésre. A rangado.hu azt állítja, hogy ugyan a pálya is alkalmatlan volt a havazás miatt a játékra, mégis sokkal nagyobb a probléma a klub háza táján.

Az oldal konkrétan csalással, "lenyúlással" vádolja a klub korábbi menedzserét Berki Krisztiánt és jelenlegi tulajdonosát Héger Józsefet. Állítják, volt olyan edző, akivel két szerződést írattak alá, az egyikben 150 ezer, a másikban 700 ezer forint szerepelt. 

Utóbbit juttatták el az angol befektetőnek, John P. Marshallnak - jelenleg már az Eger tulajdonosa -, aki utalta minden hónapban a 700 ezret, de az edző csak 150 ezret kapott – ha megkapta. A többit Berki és Héger tette el.

Állítják továbbá, volt olyan buszsofőr, akinek Berki azt mondta, csak akkor szállíthatja tovább a csapatot, ha az 500 ezer helyett másfél millióról állít ki számlát. A buszos ezért pluszban kapott még 150-200 ezer forintot, a többit Berki és Héger tette el. 

Ráadásul Héger József olyat talált ki, amilyen még nem volt a magyar labdarúgásban: azt mondta, ha a csapat kiesik az NB II-ből, a játékosoknak kártérítést kell fizetniük felé.

Furcsa párhuzam, hogy Berki Krisztián neve annak idején összeolvadt Kevin McCabe, a Fradi angol befektetőjének kálváriájával is.

forrás: rangado.hu

Visszavonult "Turbános Tornádó", a 101 éves maratoni futó

Visszavonult a versenyzéstől a világ legidősebb maratoni futója, a 101 éves Fauja Singh. 


Az indiai származású, Nagy-Britanniában élő szikh férfi, akinek védjegyévé vált sáfrányszínű turbánja és hosszú fehér szakálla, vasárnap Hongkongban versenyzett utoljára, 1 óra és 32 perc alatt megtéve egy 10 kilométeres távot.

"A mai volt az utolsó futásom, de legalább elmondhatom, hogy teljes életet éltem" - írta a matuzsálemi korú maratoni futó Facebook-oldalán, ahol több mint 50 ezer rajongója van. 

A pandzsábi származású egykori földműves, aki ma is csak pandzsábiul beszél, felesége és legidősebb fia halála után, 89 évesen kezdte a futást, hogy így lábaljon ki a gyász okozta depresszióból.


Az első teljes maraton (42,196 kilométer) megtételéhez még 6 óra 54 percre volt szüksége, három évvel később, 92 évesen azonban már legjobb eredményét futotta 5 órával és 40 perccel. 

Az 52 kilós vegetáriánus futó kilenc alkalommal tette meg a teljes távot, legutóbb Torontóban, 100 évesen, 8 óra és 11 perc alatt. Ezzel ő lett minden idők legidősebb maratoni futója.  Az aggkori futás és versenyzés elhozta a világhírt Fauja Singh-nek, aki szerte a világon a futóversenyek népszerű, ünnepelt résztvevője volt. Tavaly nyáron hősként ünnepelték Londonban az olimpiai fáklya vivőjeként.


Hírességként egy időben érvényes reklámszerződése volt az Adidas sportcipőgyártóval, az utolsó - hongkongi - futása alkalmából összegyűjtött 160 ezer dollárt pedig a fogyatékos, sérült sportolók javára ajánlotta fel.

A legendává vált maratoni futó attól tart, hogy visszavonulása után elveszíti az emberek szeretetét. 

"Remélem, hogy senki nem felejt el. Amikor az ember megöregszik, olyan lesz, mint egy gyermek, figyelmet és törődést kíván" - írta honlapján.

Noha senki sem vonja kétségbe a 102. életévét áprilisban betöltő Turbános Tornádó életkorát, a Guinness nem ismerte el világrekorderként, mert korát csak útlevéllel tudja igazolni, születési anyakönyvi kivonattal nem.

forrás: sport365.hu

WWE: Undertaker visszatért!

A WWE szombati house show-ján visszatért a szervezet egyik legismertebb pankrátora, Undertaker, aki elképzelhető, hogy hétfőn a Raw adásában is megjelenik majd. 


A WWE szombaton a Texas államban található Wacóban rendezett egy house show-t, amelyet a szurkolók minden bizonnyal sosem felejtenek majd el, ugyanis a szervezet egy hatalmas meglepetéssel kedveskedett a kilátogató rajongóknak. Az adásban visszatért Undertaker, aki utoljára a Raw 1000. részében mutatta meg magát a nagyérdeműnek.
A negyvenhét esztendős legenda a house show-ban egy csapatmérkőzést is elvállalt. A ”Deadman” Sheamusszal alkotott egy csapatot. A face team a Wade Barrett, Damien Sandow duó ellen mérkőzött meg. Az összecsapást természetesen Undertakerék nyerték meg, igaz a visszatérő pankrátor nem tartózkodott sokat a ringben.

Korábban olyan hírek merültek fel, miszerint Undertaker a 29. WrestleManián nem fog szerepelni, de a mostani visszatérése szinte mindent megváltoztatott. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a hétfő esti Raw adását a dallasi American Airlines Centerben rendezik majd meg. Mivel Undertaker Texas államban él, így elképzelhető, hogy hétfőn egy élő eseményen is visszatér majd a szervezetbe!


forrás: sport365.hu

NASCAR: Johnson nyerte meg a daytonai 500 mérföldest

Az ötszörös Sprint-kupa-győztes Jimmie Johnson 2006 után másodszor tudta megnyerni a daytonai 500 mérföldes versenyt, a NASCAR csúcskategóriájának idénynyitóját, egyben legfontosabb versenyét, miután a hajrában visszaverte csapattársa, Dakle Earnhard Jr. támadását.


A versenyt Ray Lewis visszavonult NFL-játékos indította el, s a díjátadón is szerepet vállalt.

Danica Patrick a verseny (és a Sprint-kupa) első női pole pozíciósaként szintén első hölgyként állt az élen a verseny 1959 óta íródó történetében, s bár a verseny nagy részét az első három hely valamelyikén töltötte, a leintéskor 8. lett.  

A versenyt annak ellenére megrendezték, hogy szombat este az egyik betétfutamon hatalmas baleset történt, s 28 néző megsérült. 

Szerencsére a fő versenyen csak kisebb balesetek történtek.

forrás: NSO.hu

Friss / Extra