EBEL: A Salzburg nyert Fehérváron, oda a playoff
Az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) középszakaszának nyolcadik fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 otthon kapott ki egy góllal a Salzburgtól, így ezzel a vereséggel biztossá vált, hogy az előző idényben negyeddöntős Volán nem jut be a playoffba.
1. harmad
Még ki sem mondták a felek gyakorlatilag az „Éljen, éljen-t", máris egygólos hátrányban voltak a hazaiak – Yorick Treille a 45. mp-ben talált be Rajna Miklósnak, egy buli után feledkeztek meg róla –, szerencsére nem sokáig. A 3. percben Benk András egy kontraakcióban a második hullámban érkezve tette be a Bernd Brücklerről lecsorgó pakkot – Magosi Bálint szúrta rá – a salzburgi kapuba. Kezdeményezőbb játékot mutatott a Volán, amely sokszor az ellenfél kapujánál kezdte a letámadást. Sofron István előtt így adódott lehetőség a semmiből, de éles volt a szög, a helyzetből nem lett gól. Intenzív volt a mérkőzés, a Salzburg fokozatosan növelte a tempót, és már érett a vendégek második gólja, amikor a beszorított fehérváriak szerencsés találatot szereztek. A 14. percben Mihály Árpád centerezését védője szorításában Vas Márton tolta rá kapásból, Brückler hanyatt feküdt a jégre, de olyan pechesen, hogy közben saját kapujába ütötte a korongot, amely alig haladt át a gólvonalon. Salzburgi emberhátrányban azonban jóvátette hibáját: Harlan Pratt közeli kapáslöketét szedte ki a bal felsőből (2–1).
2. harmad
A második játékrész annyiban hasonlított az elsőhöz, hogy gyors vendéggóllal indult. A Salzburg azonnal (le)támadólag lépett fel, a 23. percben egy korongszerzés után Andreas Kristler tört be a fehérvári harmadba, majd nagy gólt akasztott a bal felsőbe. A parázs múltnak nyoma sem volt a jégen, sportszerű küzdelem zajlott, ami azért nem jellemző egy Volán–Salzburg csatára. Szíve és lelke vitte előre a Volánt, de ez önmagában nem sok hatékonysággal párosult a rendszerben is dolgozó vendégekkel szemben. Utóbbiak aztán a 37. percben megérdemelten jutottak ismét vezetéshez: az őrizetlenül hagyott Dominique Heinrich közelről lőtt a rövidbe. A végére maradt egy fehérvári kapuvas, az eredmény azonban nem változott (2–3).
3. harmad
Erőlködés jellemezte a harmadik felvonást. Ment becsülettel, leginkább már csak a szurkolói szimpátiáért küzdött a Volán, de semmi sem sikerült a házigazdáknak. A rutinos vendégek pedig előnyük birtokában annyit adtak ki magukból, amennyire szükség volt. A salzburgiakban volt annyi, hogy a legjobb védekezés a támadás jelszóval leginkább a hazai térfélre korlátozták a játékot, de ezzel aztán többnyire meg is elégedtek. Sokkal többet, előnyüket mindenáron már nem akarták növelni, megelégedtek a fór tartásával, amelyet az utolsó percben is sikerrel őriztek meg, amikor beszorultak a harmadukba a hat mezőnyjátékost csatasorba állító házigazdákkal szemben (2–3).
JÉGKORONG, EBEL, KÖZÉPSZAKASZ, 8. FORDULÓ
ALSÓHÁZ
Sapa Fehérvár AV19–Salzburg 2–3 (2–1, 0–2, 0–0)

forrás: NSO.hu
1600 tonna mélyhűtött készételbe került kevert hús
Csaknem 1600 tonna, lóhússal kevert marhahúst tartalmazó mélyhűtött készétel került forgalomba az utóbbi hónapokban az Európai Unióban a lóhúsbotrány középpontjában álló francia cég révén - írta a Der Spiegel című német hetilap vasárnap egy brüsszeli kimutatásra hivatkozva.
A Der Spiegel szerint az Európai Bizottság adatai alapján 2012 novemberétől 2013 januárjáig összesen 1596 tonna lóhússal kevert marhahúskészítményt tartalmazó mirelit készételt szállított le a megrendelőknek a Tavola nevű luxemburgi vállalkozás, amely a lóhúsbotrány középpontjában álló francia Comigel leányvállalata.
Németországba a teljes mennyiség nagyjából 10 százaléka, összesen 144 tonna jutott. A termékekből szinte az összes vezető német élelmiszer-nagykereskedelmi cég vásárolt, és így csaknem valamennyi országos élelmiszerbolt-hálózat arra kényszerült, hogy kivonjon lasagne- és cannelloni-készítményeket a forgalomból.
A januárban kirobbant botrány nyomán indított németországi vizsgálatok kimutatták, hogy a francia cégtől függetlenül is keveredett lóhús hivatalosan marhahúst tartalmazó termékekbe. A hét végén két brandenburgi cég közölte, hogy bizonyos marhahúskészítményei lóhúst is tartalmaznak, így egyes gulyás- és ravioli-konzervek is eltűntek a polcokról.
Az RTL televízió berlini és lipcsei utcai dönerárusok termékeit vizsgáltatta be, vasárnapi beszámolója szerint a húsz minta közül egy tartalmazott lóhúst.
Német politikusok a botrány nyomán a húskészítmények címkézésére és a termékhamisításra vonatkozó szabályok szigorítását sürgetik. A szövetségi kormány mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi minisztere hétfőn egyeztet a tartományi szakminiszterekkel egy úgynevezett nemzeti akciótervről, amelyben a lóhúsbotrány tanulságaiból következő intézkedéseket foglalják majd össze.

forrás: MTI
Kupagyőztes a Benedek-csapat
Százszázalékos teljesítménnyel végzett az első helyen az új összetételű pólóválogatott a Volvo Kupán, miután a vasárnapi zárómérkőzésen három góllal nyert Románia legjobbjai ellen.
A magyar juniorválogatottat (13-7), majd a kanadai nemzeti együttest (8-5) is legyőző magyar felnőttcsapat a Kecskeméti Élményfürdőben rendezett torna befejező összecsapásán gyorsan vezetést szerzett: alkalmi centerként Decker Ádám használta ki az első emberelőnyt, igaz, a románok hamar egyenlítettek (1-1). Török Béla és Bátori Bence jóvoltából a meccs eleje egyre szebben alakult (3-1), csakhogy a rivális másként gondolta. Olyannyira, hogy kétszer fórból, egy ízben pedig megúszásból betalálva átvette a vezetést (3-4).
A második játékrészből három perc telt el, amikor a hideg zuhanyt az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert "leállította": létszámfölényes helyzetnél hatalmas gólt lőtt, kár, hogy hasonlóan látványos román válasz következett (4-5). A hat az öt elleni játékban aztán Vámos Márton, majd Török gondoskodott az újabb fordulatról (6-5), így a nagyszünetre a magyar alakulat vonulhatott el némi előny birtokában.
A harmadik negyed hatásos felvezetését Kis Gábornak, a csapat másik olimpiai bajnokának húzásos centergólja jelentette, Török távoli bombagóljával pedig 8-5-re ellépett a hazai gárda. Ám hogy maradjanak izgalmak a folytatásra is, a fórból és akcióból is eredményes románok visszazárkóztak 8-7-re. Hosnyánszky oktatófilmbe illő csavart góljával, s Bátori, majd Decker újabb emberelőnyös találataival azonban magyar szemszögből ismét felettébb biztatóvá vált a helyzet (11-7).
A derűlátást az sem csökkenthette, hogy az utolsó nyolc percben fórból gyorsan szépítettek a vendégek, főleg mert lefordulás végén Szivós Márton is feliratkozott az eredményjelző táblára (12-8).
A hajrában még egy román gól született, de a lényegen ez már mit sem változtatott: az új szövetségi kapitány, Benedek Tibor irányította válogatott mindhárom mérkőzését megnyerve tornagyőztes lett Kecskeméten.
Magyarország-Románia 12-9 (3-2, 3-3, 5-2, 1-2)
korábban:
Kanada-Magyar juniorválogatott 11-7
pénteken játszották:
Kanada-Románia 12-11
Magyarország-Magyar juniorválogatott 13-7
szombaton játszották:
Románia-Magyar juniorválogatott 12-8
Magyarország-Kanada 8-5
A 7. Volvo Kupa végeredménye: 1. Magyarország 9 pont, 2. Kanada 6, 3. Románia 3, 4. Magyar juniorválogatott 0

Továbbment a Chelsea az FA Kupában
A Chelsea hazai környezetben felülmúlta vasárnap harmadosztályú riválisát, s ezzel bejutott a legjobb 16 közé az angol FA Kupában.
A megismételt 4. fordulós meccsen győztes londoni csapat szerdán a Middlesbrough gárdájával találkozik a nyolcaddöntőben.
FA Kupa, 4. forduló, újrajátszás:
Chelsea-Brentford (III.) 4-0 (0-0)
Manchester City-Leeds United 4-0 (2-0)

BL: A Ljubljana is meghajolt a Ferenváros előtt
A Ferencváros 30–26-ra nyert a Krim Ljubljana ellen Dabason a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, így a 3. fordulót követően százszázalékos mérleggel áll a II. csoport élén.
I. FÉLIDŐ
1–5. perc: Andrea Penezic góljával kezdődött a mérkőzés, majd Tamara Mavsar lökte ki a pályáról Kovacsicz Mónikát. Az első hazai támadás sikertelen volt, de Vérten Orsolya indulásból aztán egyenlített. Sergeja Stefanisin jól kezdett a szlovén kapuban, három lövést is hárított az első öt percben.1–1
6–10. perc: Felállt fal ellen egyik csapat sem brillírozott az elején. A spanyol Carmen Martín lerohanásból újra a Krimnek szerzett vezetést, de aztán ugyanő büntetőből a lécre ejtett. Ezt követően belelendültek a csapatok, elkezdtek potyogni a gólok, Tomori is megszerezte első találatát, a negyedik lövéséből. Szekerczés a hétmétereseket vállalni tudja, az elsőt értékesítette is. 4–4
11–15. perc: A német válogatott Nina Wörz góljára Tomori felelt, majd a második szlovén hetest Mavsar nem hibázta el. A Krim gyakorlatilag egy nemzetközi válogatott: spanyol, német, horvát, szerb, brazil, orosz és svéd légiósa is van. Utóbbiból kettő is, Linnea Torstensson a „híresebb”, de eddig „hallgat”. Wörz ellenben újra betalált, majd lerohanásból háromgólosra növelték előnyüket a vendégek, Elek Gábor időt is kért. Szerencséje sincs a Fradinak, Vérten a kapufát találta el. 6–9
16–20. perc: A mérkőzésre a győri játékosok is kíváncsiak, Eduarda Amorim, Andrea Lekics és Jovankva Radicsevics ellátogatott a dabasi csarnokba. Szekerczés a második büntetőt is értekesítette, majd Szamoránsky Piroska talált be, egyúttal kiállítást kiharcolva. Lerohanásból egyenlíthetett volna az FTC, de Kovacsiczék elügyetlenkedték. A jobbszélső két gyors góllal javított, de becsúszott egy szlovén találat is (10–10). A Ljubljana kiegészült, Penezic ki is használta. 10–11
21–25. perc: A vendégek edzője időt kért, többek között Tomorira hívta fel játékosai figyelmét. Alena Abramovics hiába védte a jobbszélső (Krpez) próbálkozását, a kipattanóra a brazil Piedade eszmélt leghamarabb, majd indulásból a szerb Katarina Krpez már mattolta a Fradi kapusát (10–13).
Szucsánszki betörésből szerezte meg második gólját, nagy szükség lenne a jó játékára. Penezicére nincs, ám őt ez nem érdekli, távolról talált be, ráadásul Szekerczés harmadik hetesét már védte a szlovén kapus. Torstenssont kiszórták két percre a litván játékvezetőhölgyek, de Krpez emberhátrányban is tovább növelte csapata előnyét. 11–15
26–30. perc: Tomori sokat vállal – nem is nagyon tehet mást –, egy sikeres lövése után a következőt védte Stefanisin. A piros hajú kapus alaposan elbizonytalanította Tomorit, aki hétméteresből a kaput sem találta el. Kovacsicznak viszont megy a szélről (13–15). Jól zárult a félidő, Szamoránsky indulásból bombázott a kapuba, a vendégek így egygólos előnnyel vonulhatnak szünetre. 14–15
II. FÉLIDŐ
31–35. perc: Piedade beállóból eredményes, ám Kovacsicz és Tomori góljával egyenlít a Ferencváros. (16–16). Sőt! Cifra Anita már a zöld-fehéreket juttatja előnyhöz. Beállóból jön a következő hazai gól is, ezúttal Szamoránskynak, no meg az őt remekül megjátszó Tomorinak köszönhetően. 18–16
36–40. perc: A remek hazai szériát Penezic büntetője töri meg. Támadásban Tomori kapott egyet a fejére, de rövidebb ápolás után folytatja a játékot. Dajka erőszakos betöréssel harcolt ki hetest, amit Szucsánszki belőtt (19–17). Penezic viszont megállíthatatlan, 10. lövéséből már a 7. gólját jegyezte (a múlt héten a Valcea ellen 11-et szórt). Szucsánszki újfent átverte Stefanisint, ezúttal a lábai között talált be átlövésből, Mavsar azonban átejtette a szélről Abramovicsot, majd Piedade egyenlített. 20–20
41–45. perc: Szamoránsky újabb találatára Martín válaszolt (21–21). Tomori egy csel után a kapu bal oldalába zúdította a labdát, amit a következő szlovén támadásnál megszerzett a Fradi, és Kovacsiczot csak büntető árán állították meg. Sajnos jól tették, mert Stefanisin a gólvonalon maradva védte Szucsánszki lövését. Tomori átlövése duplán fáj Penezicnek, ugyanis a gólt szerző magyar átlövő továbblendülő keze az arcán lassult le. Tomori ettől még nem fogja vissza magát, amit újabb gól jelez. Tone Tiselj időkéréssel és nem épp halk szavakkal magyarázta el időkérése során, hogy ez így nem mehet tovább. 24–22
46–50. perc: A szlovén mester vérnyomásán az sem segít, hogy Piedade vonalra lépett, így hiába talált a kapuba. Vérten középre keveredve gyenge lövéssel zárta a Fradi akcióját. Penezicnek semmi baja, újabb átlövése keseríti a hazai szurkolókat (24–23). Tomori pedig a vendégeket, ugyanis értékesít egy hetest, ám ebben a műfajban még így is elég siralmas a Ferencváros mai mérlege (4/7). Kovacsiczra nem figyeltek a ljubljanaiak, hamar megbánták (26–23). A négygólos előnyért támadhat az FTC, Elek Gábor időt kért. Szucsánszki tette fel kínaira a labdát Tomorinak, aki kihagyta a helyzetet, de közben hatalmasat löktek rajta. A megítélt hetest Tomori csel nélkül értékesítette. 27–23
51–55. perc: Zavar van a szlovén fejekben, eggyel többen voltak a pályán, így kettős emberhátrányba kerültek. Stefanisin fontos védést mutatott be, de Abramovics is javított a százalékán a másik oldalon. Tomori a következő hetest ejtéssel váltotta gólra, majd Wörz – immár szimpla emberhátrányban hozta vissza mínusz négyre a szlovénokat. Piedade találata még jobban fáj, kiállítással párosult ugyanis (28–25). Elek Gábor a pályán reklamál, sárga lap a „jutalma”. 28–25
56–60. perc: Martín talált be Abramovics lábai között, de Vérten visszaállítja a háromgólos különbséget (29–26). Az utolsó szlovén időkérés. Kivédekezett Krim-támadást követően Dajka lőtt fontos gólt, majd Abramovics óriási spárgával védte Penezic hetesét (30–26).
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. CSOPORT
3. FORDULÓ
Ferencváros–Krim Ljubljana 30–26 (14–15)

Aranyrudakat küldözget egy cunami által elpusztított japán városnak
Négy darab fél kilogrammos és két darab egy kilogrammos aranyrudat küldött egy ismeretlen jótevő a 2011-es cunami által elpusztított japán Isinomaki város egy múzeumának és egy helyi segélyszervezetnek - jelentette a japán sajtó vasárnap.
A névtelen postai csomagokban érkezett adományok értéke eléri a húszmillió jent (mintegy 45 millió forint). Néhány nappal korábban Isinomaki halpiaca két darab egykilós, szintén postán kézbesített aranyrudat kapott.
A Crédit Suisse svájci bank emblémáját viselő aranyrudakat Nagano városában adták fel, az adakozó kilétéről azonban ennél többet nem tudni. A csomagokon a címzett mellett mindössze a "segély" felirat szerepelt.
A 2011. márciusi, Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengésben és az azt követő szökőárban háromezren vesztették életüket a Japán északkeleti partvidékén található városban.
Az Isinomaki Újjászületése Segélyhálózat elnevezésű szervezet arról is beszámolt, hogy január végén további 280 ezer jent utalt át számlájára egy ismeretlen jótevő.
Az Aszahi Simbun című napilap a "jólelkűség aranylázának" nevezte az eseteket. A kedvezményezett szervezetek azt ígérték, hogy meghálálják az adományozó bizalmát, és arra kérték a feladót: fedje fel kilétét, hogy megmutathassák neki, mire költik adományait.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)