EBEL: A Salzburg nyert Fehérváron, oda a playoff

Az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) középszakaszának nyolcadik fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 otthon kapott ki egy góllal a Salzburgtól, így ezzel a vereséggel biztossá vált, hogy az előző idényben negyeddöntős Volán nem jut be a playoffba. 



1. harmad

Még ki sem mondták a felek gyakorlatilag az „Éljen, éljen-t", máris egygólos hátrányban voltak a hazaiak – Yorick Treille a 45. mp-ben talált be Rajna Miklósnak, egy buli után feledkeztek meg róla –, szerencsére nem sokáig. A 3. percben Benk András egy kontraakcióban a második hullámban érkezve tette be a Bernd Brücklerről lecsorgó pakkot – Magosi Bálint szúrta rá – a salzburgi kapuba. Kezdeményezőbb játékot mutatott a Volán, amely sokszor az ellenfél kapujánál kezdte a letámadást. Sofron István előtt így adódott lehetőség a semmiből, de éles volt a szög, a helyzetből nem lett gól. Intenzív volt a mérkőzés, a Salzburg fokozatosan növelte a tempót, és már érett a vendégek második gólja, amikor a beszorított fehérváriak szerencsés találatot szereztek. A 14. percben Mihály Árpád centerezését védője szorításában Vas Márton tolta rá kapásból, Brückler hanyatt feküdt a jégre, de olyan pechesen, hogy közben saját kapujába ütötte a korongot, amely alig haladt át a gólvonalon. Salzburgi emberhátrányban azonban jóvátette hibáját: Harlan Pratt közeli kapáslöketét szedte ki a bal felsőből (2–1).

2. harmad

A második játékrész annyiban hasonlított az elsőhöz, hogy gyors vendéggóllal indult. A Salzburg azonnal (le)támadólag lépett fel, a 23. percben egy korongszerzés után Andreas Kristler tört be a fehérvári harmadba, majd nagy gólt akasztott a bal felsőbe. A parázs múltnak nyoma sem volt a jégen, sportszerű küzdelem zajlott, ami azért nem jellemző egy Volán–Salzburg csatára. Szíve és lelke vitte előre a Volánt, de ez önmagában nem sok hatékonysággal párosult a rendszerben is dolgozó vendégekkel szemben. Utóbbiak aztán a 37. percben megérdemelten jutottak ismét vezetéshez: az őrizetlenül hagyott Dominique Heinrich közelről lőtt a rövidbe.  A végére maradt egy fehérvári kapuvas, az eredmény azonban nem változott (2–3).

3. harmad

Erőlködés jellemezte a harmadik felvonást. Ment becsülettel, leginkább már csak a szurkolói szimpátiáért küzdött a Volán, de semmi sem sikerült a házigazdáknak. A rutinos vendégek pedig előnyük birtokában annyit adtak ki magukból, amennyire szükség volt. A salzburgiakban volt annyi, hogy a legjobb védekezés a támadás jelszóval leginkább a hazai térfélre korlátozták a játékot, de ezzel aztán többnyire meg is elégedtek. Sokkal többet, előnyüket mindenáron már nem akarták növelni, megelégedtek a fór tartásával, amelyet az utolsó percben is sikerrel őriztek meg, amikor beszorultak a harmadukba a hat mezőnyjátékost csatasorba állító házigazdákkal szemben (2–3).

JÉGKORONG, EBEL, KÖZÉPSZAKASZ, 8. FORDULÓ
ALSÓHÁZ     
Sapa Fehérvár AV19–Salzburg 2–3 (2–1, 0–2, 0–0)


forrás: NSO.hu