Mintegy karácsonyi ajándékként az újjáalakult RSB közzétette jövõ évi naptártervezetét, a hétfutamos bajnokságba két murva négy aszfalt és egy Budapest rali is bekerült. Változnak a szabályok is, számunkra kissé furcsa módon, az 1.6-os WRC-k nem harcolhatnak a bajnoki címért a 2 literesek viszont igen. 


Ha az idei, megvalósult naptárat vesszük alapul, akkor több újdonságot is szolgál az RSB jövõ évi naptártervezete. A tervek szerint az elsõ osztály számára jövõre hétfutamos bajnokság kerülhet kiírásra, három visszatérõ helyszínnel. 

Az idén elmaradt Eger és Miskolc Rallyk mellett a fõváros is újra bekapcsolódik a sorozat vérkeringésébe, melyrõl egyelõre nem tudni, hogy aszfaltos vagy murvás talajon kerülne megrendezésre. Miközben Romániától búcsúzunk, Szlovákiába jövõre is visszatérünk, hogy északi szomszédjaink mellett ismét megmérkõzzünk a lengyelekkel is. 

Az elsõ osztályhoz hasonlóan a Rallye2 is 7 pontszerzõ lehetõséggel számolhat, azonban õk maradhatnak Magyarország határain belül, Kassa helyett Komlóra utazhatnak. 

Néhány jövõ évi szabályváltozásról is döntés született, jövõre az Országos Rally Bajnokság helyett vagy esetleg mellette, a "Nyílt Zóna Bajnokság" kerülhet lebonyolításra. Az elnevezésbõl és a korábbi hírekbõl arra következtethetünk, hogy külföldi versenyzõk is harcba szállhatnak a bajnoki pontokért. 

Változnak a kategóriák is, az ideiek mellett jövõre kiírásra kerül az új generációs, 1.6 literes motorral épített WRC-ket magában foglaló 1-es kategória is, igaz sok értelme nem lesz ilyen autót a bajnokságba hozni, mivel a bajnoki értékelésben nem vesznek részt. Ezzel szemben viszont a régi, 2 literes World Rally Car-okkal ismét bajnoki pontokért lehet harcolni. 

Emellett a szakág eltökélt szándéka a gyorsasági szakaszok átlagsebességének csökkentése. 

A Nyílt Zóna Bajnokság 2013-as naptártervezete 
1. forduló: 2013. 04.05-07. Eger Rallye 2013 ZT+ORB+R2+Histo Eger Laroco MSE 
2. forduló: 2013. 05.10-12. Miskolc Rally ORB+R2+Histo Miskolc D-Moto kft. 
3. forduló: 2013. 06.01-02. Bükfürdõ Rallye 2013 ORB+R2 Bükfürdõ Marco Racing Team kft. 
4. forduló: 2013. 07.12-14. Veszprém Rallye 2013 ORB+R2 Veszprém Laroco MSE 
5. forduló: 2013. 08.24-25. Baranya Kupa 2013 R2+Histo Komló Marco Racing Team kft 
6. forduló: 2013. 09.06-07. Kassa Rallye 2013 ORB + ZT Kassa (SK) Laroco MSE 
7. forduló: 2013. 10.04-06. Budapest Rallye ORB Budapest Rallye szakág 
8. forduló: 2013. 11.07-09. 48. Mecsek Rallye Histo EB+ORB Pécs J-Group Fotoprint Hungary kft



forrás: Rallysport.hu

Visszatér a Budapest Rally, jöhetnek a WRC-k

Rendkívül jó hírt kapott az NFL-ben a rájátszásba jutásra hajtó Indianapolis Colts: vezetőedzője, a leukémiával küzdő Chuck Pagano még ebben a szezonban visszatérhet. 


"Orvosi értelemben kilencvenkilenc százalékosan meggyógyult. Semmit sem tiltunk már neki. Jól van, jól is érzi magát.

A legjobb úton halad, hogy visszanyerje a versenysúlyát" – jelentette ki Larry Cripe, a vezetőedző kezelőorvosa.

A Colts október elején jelentette be, hogy Pagano súlyos betegséggel harcol, azóta Bruce Ariens irányította az együttest. Mindenki abból indult ki, hogy Pagano ebben a szezonban már nem dolgozhat, de a mostani bejelentést követően az amerikai média valószínűsíti, hogy december 30-án, a Houston Texans ellen már ő dirigálja az Indianapolist.

forrás: Sport1tv.hu

NFL: Pagano legyőzte a rákot

Jótékonysági kürtőskalácssütést szerveztek a karácsonyi forgatagban a Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatának tagjai. A háromnapos akció bevételét a győri Anya-, Csecsemő és Gyermekotthon kapja. 


A kürtőskalács-készítés és -árusítás december 21–23. között zajlik a győri belvárosi karácsonyi vásárban, a Baross utca és Arany János utca sarkán lévő faházban. A jótékonysági akcióban a csapat négy tagja személyesen is részt vesz: Herr Orsolya, Orbán Adrienn, Sirián Szederke és a klubnál továbbra is dolgozó, nyáron visszavonult Pálinger Katalin. A lányok december 21-én maguk is munkába álltak, és saját kezűleg tekerték a tésztát a hengerekre, sütötték, ízesítették és árusították a népszerű süteményt. 


„Reméljük, sok szurkolónkat megmozgatja ez a kis akció, és eljönnek vásárolni, ezúton is köszönjük mindenkinek, aki hozzájárul az adománygyűjtéshez! Nem vagyunk ugyan profi kürtőskalácssütők, de gyorsan tanulunk, és a nagy szeretettel készítjük a sütiket. Segítőink is vannak a gyermekotthonból, így rajtuk keresztül el tudjuk juttatni karácsonyi jókívánságainkat a gyerekeknek. Nekik is szép karácsonyt kívánunk!” – nyilatkozta az ETO és az Eb-bronzérmes magyar válogatott kapusa, Herr Orsolya, akinek a tészta gyúrása volt a feladata.

Az ízesítést Pálinger Kati vette kezébe: „Úgy látom, hogy a fahéjas a legnépszerűbb, és a kakaós. Sütöttünk pár darabot a gyerekeknek is, akik vittek az otthonba, mert ma délután lesz a karácsonyi ünnepségük, így ehhez mi is hozzájárulunk egy kis édességgel.”

A győri gyermekotthonnak összesen 55 lakója van, a csecsemőtől egészen felnőttkorig. Az otthont a 9 éves Lacika, a 10 éves Natália, és a 11 éves Nikolett és Laura képviselték az akcióban. Mindannyian nagy rajongói a csapatnak, így nagyon büszkék voltak rá, hogy segíthettek a kézilabdás lányoknak az adománygyűjtésben.

„Én Pálinger Katinak segítettem megízesíteni a kürtőskalácsokat, miután megsütöttük. Nagyon finomak lettek, a fahéjas és a kakaós a kedvencem, de mindegyikből viszünk haza a többieknek is!” – mesélte Laura a közös élményekről.

forrás: NSO.hu/ fotó:gyorietokc.hu

Jótékonysági kürtőskalácssütés Győrben

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Borkai Zsolt vasárnap a győri Városházán átadta a birkózó Hatos Gábornak az idei, londoni ötkarikás játékok szabadfogású 74 kilogrammos kategóriájának bronzérmét. 


Az ünnepségen részt vettek a Magyar Birkózó Szövetség és a MOB vezetői, valamint a versenyző edzői és családtagjai is.

 A Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) még novemberben ítélte Hatos Gábornak a bronzot, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) doppingvétség miatt utólag kizárta az üzbég Szoszlan Tyigijevet, aki a kategória helyosztóján legyőzte Hatost. A NOB-tól pénteken érkezett meg a medál, amit a vétkes sportoló visszaszolgáltatott.

"Még nem volt ilyenre példa, hogy magyar versenyző utólag, nem az olimpia helyszínén vehette át a neki járó elismerést. Hatos Gábor megérdemelten kapta meg az érmet, mert végig nagy akarattal, céltudatosan küzdött" - fogalmazott köszöntőjében Borkai Zsolt, majd a 28 éves Hatos nyakába akasztotta az érmet és felcsendült a Himnusz.

A sportoló meghatottan nyilatkozott a ceremóniát követően:

"A Himnusz alatt végigpörgött bennem az életem, a pályafutásom. Tisztelettel és köszönettel tartozok azoknak, akik lehetővé tették, hogy még szenteste előtt átvehessem az engem illető érmet. Megdolgoztam érte. Egy kicsit sajnálom, hogy nem a dobogón állva tehettem mindezt, de így is örülök." 

A szombathelyi versenyző a harmadik magyar birkózó, aki dobogós helyen zárta a londoni játékokat, ahol a kötöttfogásúaknál Lőrincz Tamás (66 kg) második, Módos Péter (55 kg) pedig harmadik lett.

"A magyar csapat nagyszerűen szerepelt Londonban és ehhez jött még most Hatos Gábor bronzérme. Az külön öröm nekünk, hogy ezzel a sportágak eredményességét tekintve a kajak-kenu és az úszás mögött a harmadikak lettünk a londoni játékokon." - hangsúlyozta Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke.

Hatos Gábor a magyar olimpiai csapat 18. londoni érmét szerezte. A brit fővárosban eredetileg nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet gyűjtött a küldöttség, Hatosé a hatodik bronz.


forrás: MTI

Hatos Gábor átvette a bronzérmét

Sebastian Vettel szerint remek dolgokat értek el az elmúlt három évben, de fontosabb arra koncentrálni, ami előttük áll még. 


Vettel sorozatban másodjára védte meg a címét, és minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnoka lett a Brazil Nagydíjon. Rajta kívül csak kilencen nyertek eddig kettőnél több bajnokságot, és a menetelésnek még nincs vége - legalábbis a Red Bull hozzáállásán nem múlik.

"Az utóbbi három év, és az, hogy megnyertük a konstruktőri címet, tökéletes volt, de még mindig azt érzem, hogy van egy pár apróság itt és ott, melyeken tudunk még javítani - mondta a német versenyző az Autosport-nak. - Ezt a filozófiát követi az egész csapat, talán ezért vagyunk ilyen jók."
A 25 éves versenyző továbbra sem mérlegel és hasonlítgatja az eredményeit azokhoz, akik hasonló sikereket értek el a sportban. Lassan egy hónapja háromszoros bajnok, de még mindig nem dolgozta fel teljesen a történteket.

"Jelen pillanatban nem sokat foglalkozok azzal, ami az elmúlt három évben történt. Rendkívül boldog és büszke vagyok arra, amit elértünk" - mondta a német.

forrás: f1-live.hu

Vettel: "Még tudunk hova fejlődni!"

Magyar idő szerint szombaton késő este a Pennsylvania államban található Bethlehemben csapott össze immár másodszor Tomasz Adamek és Steve Cunningham, a tét pedig előbbi öklöző nehézsúlyú IBF észak-amerikai bajnoki címe volt. Adamek végül vitatható pontozással győzött. 


A lengyel Adamek és amerikai riválisa 2008 decemberében találkozott először egymással a kötélnégyszögben, és az „odavágón” megosztott pontozással győzött előbbi bokszoló, amivel akkor begyűjtötte az IBF cirkálósúlyú világbajnoki övét.

A visszavágó egy tekintetben mindenképpen hasonlított a 4 évvel ezelőtti mérkőzésre, ugyanis a 12. menet után ismét Adamek örülhetett, és ezúttal is megosztva látták őt jobbnak a pontozók, azonban a szakértők, valamint a szurkolók között nem kevesen érezték azt a záró gong után, hogy Cunningham volt a jobb, esetleg döntetlen körüli eredmény lett volna igazságos.

A találkozón a várakozásoknak megfelelően két különböző stratégiával kiálló öklözőt láthatott a publikum, ugyanis míg a címvédő Adamek inkább erőből, egy-egy nagy ütésre alapozva próbálta megoldani a feladatot, addig a technikásabb Cunningham távoli akciókkal és elmozgással igyekezett eredményt elérni.

A mérkőzésen leütésre nem került sor, viszont egy furcsa hiba nagy felzúdulást keltett, ugyanis Michael Buffer ringszpíker az összecsapás befejezését követően először döntetlen eredményt hirdetett ki (115-113 Cunningham, 116-112 Adamek, illetve 115-115), majd nem sokkal később korrigáltak, így végül 113-115, 116-112, 115-113 arányban győzött Adamek a vélhetően hosszú ideig vita tárgyát képező mérkőzésen.


forrás: profiboksz.hu

Adamek vitatható pontozással győzött

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 16. játékhetének a nyitányán az Atlanta Falcons legyőzte a Detroit Lions-t, amelyben Calvin Johnson legenda lett. 


Az utolsó előtti forduló nyitómérkőzésén a Detroit Lions (4-11) az Atlanta Falcons (13-2) együttesét látta vendégül. Érdekesség, hogy az ESPN a hétfő esti rangadót az ünnepek miatt előre hozta szombatra. Nos, a találkozót a hazai csapat kezdhette, igaz a Lions már a második play előtt időt kért! A Detroit másfél perc után punt-ra kényszerült. 

A Falcons első labdabirtoklása sem volt zökkenőmentes, sőt Matt Ryanék még a saját térfelüket is alig tudták átlépni. A Lions számára remekül alakult a második drive-ja, ugyanis a támadásban Calvin Johnsonnak volt egy 49 yardos elkapása. A parádés játék után jött egy labdavesztés. Corey Peters erőszakolt ki egy szabad labdát, amelyet a csapattársa Peria Jerry szerzett meg. 

A Falcons egy parádés és gyors drive-ot vezetett, amelynek végén Matt Ryan egy 44 yardos touchdown passzt adott Roddy White-nak. A Lions pontokkal tudott válaszolni a Falcons TD-jére. Jason Hanson 34 yardról rúgta be a mezőnygól kísérletét, így a Detroit feljött 7-3-ra. Érdekesség, hogy a támadásban Johnson megdöntötte Herman Moore egy szezonban elért legtöbb elkapott yard rekordját. Az elkapó még megdöntheti Jerry Rice liga csúcsát is!  A felvonás utolsó támadását a Falcons vezethette, igaz Ryanék a második játékrészben folytathatták a drive-jukat.
Parádésan folytatta a támadását a Falcons, ugyanis a második negyed elején egy touchdownnal tovább növelte az előnyét. Matt Ryan egy 39 yardos hatpontos passzt adott Roddy White-nak. Matt Bryant extra pontjával a vendégek már 14-3-ra vezettek a Lions otthonában. A Detroit válasza ezúttal elmaradt, igaz Johnson közelebb került a San Francisco 49ers legendájának, Rice-nak a rekordjához. A michigani alakulat védelme pazar teljesítményt nyújtott, ugyanis a Falcons mínusz 2 yarddal fejezte be a támadását. Ryant a drive végén földre vitte a Lawrence Jackson, Ndamukong Suh duó.

A Lions támadósora ismét bakizott. Johnsonra egy elkapás után két Falcons védő vetődött rá, sőt John Abraham még a labdát is kitudta ütni az ellenfele kezéből. A szabad játékszert Robert McClain (Falcons) kaparintotta meg. A második fumble-t is kihasználta a georgiai együttes. Matt Ryan ezúttal Julio Jones-nak adott egy TD passzt. A Falcons az extra pont után már 18 ponttal vezetett. A játékrész utolsó támadását a Lions vezethette. A drive-ban Johnson elérte a 100 elkapott yardot, ezzel egy NFL rekordot döntött meg. A 2012-es idényben nyolc hasonló mérkőzése volt ”Megatronnak”, ez liga csúcs. A negyed végén Jason Hanson 38 yardról sem hibázott, így a Lions felzárkózott 21-6-ra.


A második félidő első labdabirtoklása az Atlanta Falcons nevéhez fűződött. A vendégcsapat mínusz 1 yarddal fejezte be a támadását, majd következhetett a Detroit Lions, amely egy remek drive-ot (10 play, 56 yard, 6:36 perc) vezetett. Matthew Staffordék fantasztikusan keverték a passzjátékokat, majd a támadás végén Mikel Leshoure egy 1 yardos futás után szerzett hatpontost. Jason Hanson extra pontja után a Lions hátránya 8 egységre csökkent. A Falcons második drive-ja sem volt túlságosan sikeres, sőt valamivel több mint másfél perc után punt-ra kényszerült. A Detroit ismét egy pazar labdabirtoklást mutatott be, amelyben Johnson 4 yardra került Rice elképesztő rekordjától. A hazai alakulat az utolsó negyedben folytathatta a támadását.
A hazaiak eljutottak a Falcons 4 yardos vonaláig, majd megtorpantak. A Lions a remek helyzetből ”csak” egy mezőnygólt ért el. Jason Hanson 20 yardos field goal-jával a Lions felzárkózott 21-16-ra. Az Atlanta egy remek drive-ot vitt végbe, amelyben Matt Ryannek több fontos passza is volt. A támadás végén a vendégek irányítója egy 1 yardos touchdown passzt adott Michael Palmer-nek. Mivel Matt Bryant nem hibázta el az extra pont kísérletét, így a Falcons 28-16-ra elhúzott. Stafford megpróbálta Johnson-t csúcsra juttatni, de az irányító passzát lefülelte Asante Samuel.

A szerzett labdából pontokat ért el a Falcons. Matt Bryant 20 yardos mezőnygóljával az Atlanta már 31-16-ra vezetett. A Lions következő támadásában Calvin Johnson megdöntötte Jerry Rice rekordját (1848 yard)! A Detroit drive-jából nem születtek pontok, igaz a védelem, Kyle Vanden Bosch vezetésével safety-t szerzett, ezzel a hazaiak felzárkóztak 31-18-ra. 


Az összecsapás az Atlanta Falcons sikerével ért véget, ezzel a georgiai alakulat megnyerte az NFC Főcsoportot és a rájátszásban végig hazai pályán játszhat. Calvin Johnsonról sem szabad megfeledkezni, aki a 2012-es szezonban 1892 elkapott yardot számlál, amely NFL rekord!


 Detroit Lions – Atlanta Falcons 18-31 (3-7, 3-14, 7-0, 5-10)

forrás: sport365.hu

NFL: ”Megatron” legenda lett a Falcons estéjén!