Felhívás!
- Minden kávé, cigaretta és alkohol fogyasztó részére.
Az állam állítása szerint ezekből túl sokat fogyasztunk, tehát nincs más hátra mint előre, hogy az áremelés után senki ne vásároljon ezekből a termékekből legalább egy hétig.
Miért is?
- Az indok egyszerű, állításuk szerint azért emelik ezeknek a termékeknek az árait mert káros az egészségre, (a ti létezésetek káros) közben teljesen egyértelmű a szándékuk és a céljuk. Minél nagyobb bevételre tegyenek szert, tudatában vannak azzal, hogy az emberek ugyanúgy megveszik ezeket a dolgokat.
Kávé, cigaretta, alkohol köztudott az államnak ebből van a legnagyobb bevétele miért ne lehetne ebből még több!?... (kaszálás: de ők már csak ilyenek)
Akkor lennének frankók ha kiállnának a nagy nyilvánosság elé és végre egyszer őszintén elmondanák, hogy nem a ti egészségetek az első, (ez nem is érdekli őket) hanem a zsebük túl nagy!...
Kávé - Cigaretta - Alkohol...
Tippel: Siti László, a Tunyogmatolcs játékos-edzője.
Szombat. Kölcse (13.)–Beregdaróc (11.): – A Kölcse a jelek szerint kiegyenesedett, behúzhatja a meccset.
Nyírmeggyes (8.)–Szatmárcseke (9.): – A Meggyes otthon stabil, de a Szatmárcseke jó lehet a döntetlenre.
Tyukod (15.)–Milota (10.): – A Milota egységesnek tűnik, ugyanakkor a tyukod otthon jobb.
Vasárnap. Tiszakóród (4.)–Csenger (3.): – Az elmúlt szezonban elszenvedett hazai fiaskót ezúttal feledtetheti a kóródi csapat.
Nyírcsaholy (14.)–Tisztaberek (1.): – A csaholy rakkolós csapat, a Tisztabereknek így sem okozhat gondot a győzelem kiharcolása.
Kispalád (16.)–Gelénes (12.): – Mindkét együttes szimpatikus, de ha összeáll, nyer a hazai csapat.
Mérk-Vállaj (5.)–Vámosoroszi (7.): – Mérk igazi oroszlánbarlang, ha a vendégek nem ijednek meg, szoros meccs lehet.
Tunyogmatolcs (6.)–Tarpa (2.): – Minden mérkőzésen a győzelem reményében lépünk pályára, bár a Tarpának nagy a respektje, ezúttal sem tehetünk másként.
forrás: facebook

Tippel: Siti László
A korábbi kisváltósúlyú világbajnok, Amir Khan és testvére, Haroon öt rablóval került verekedésbe. A két bokszoló könnyedén megverte a rablókat.
A Birminghami éjszakában hat eddig ismeretlen elkövető megpróbálta ellopni a korábbi kisváltósúlyú világbajnok, Amir Khan 100 ezer fontos Range Roverét. Az elkövetőknek nem volt szerencséjük, ugyanis a rablás ideje alatt megjelent Amir és annak testvére, Haroon. Érdekesség, hogy Haroon a 2010-es Nemzetközösségi Játékokon légsúlyban bronzérmes lett, azaz a testvéréhez hasonlóan ő is bokszoló.
„Azok a srácok megpróbáltak ráugrani Amirra és a testvérére, de nagyon rossz embereket választottak ki. Az egyik srác eltalálta Amir-t, akinek felszakadt az ajka, igaz utána merevre ütötte az elkövetetőt!” – mondta a Sunnak egy szemtanú, aki hozzátette, hogy a két bokszoló nem riadt meg attól, hogy öt rabló megpróbálta őket megverni. Amir és Haroon mind az öt rablót megverte.
A rendőrség tájékoztatása szerint értesítették őket az esetről, de senkit sem tartóztattak le. Korábban már beszámoltunk róla, hogy Amir Khan december 15-én fog visszatérni a ringbe. A huszonöt esztendős ökölvívó ellenfele a veretlen Carlos Molina lesz. Érdekesség, hogy Haroon ott volt a 2012-es londoni olimpián, amelyen Pakisztán színeiben indult el.

forrás: sport365.hu
A bokszvilágbajnok hülyére verte a rablókat
Az osztrák extrém sportoló a tervek szerint kedden hajtotta volna végre a sztratoszféra pereméről történő ugrását, de a nagy szél miatt elhalasztották az eseményt.
Baumgartner – vagy, ahogy az angolszász sajtó hívja, Fearless (Félelemnélküli) Felix – az ugrás földi bázisán, az Új-Mexikóban lévő Roswellben töltötte az elmúlt napokat, itt készültek róla az alábbi fotók. A nagy attrakciónak – ami nem csak amolyan cirkuszi mutatvány, hanem tudományos kísérlet is – persze számos akadály állhat az útjában. Például csak akkor ugorhat Baumgartner, ha a szél sebessége nem haladja meg a 3,2 km/h-t.
Baumgartner ugyan egy speciális, 200 ezer dollár értékű szkafanderben ugrik, és nagyjából 20 kilométer magasból már egy próbaugrást is elvégeztek, ennek ellenére jóformán senki nem tudja, milyen hatással lesz a bázisugróra, ha szabadesésben átlépi a nagyjából 1100 kilométer/órás hangsebességet. Az ugrás főmérnöke szerint a legrosszabb forgatókönyv olyan lenne, mint egy horrorfilm: az ugrónak felforrhat a vére (így járt 1962-ben az orosz Pjotr Dolgov), agyvérzést kaphat, de akár a szemgolyói is elhagyhatják a helyüket. Valószínű, hogy Baumgartner, aki több száz ejtőernyő- és bázisugrással (ma már 2500 fölött jár az ugrások száma) a háta mögött elsőként repülte át egy szénszálas szárnyszerkezettel a La Manche-csatornát, tökéletesen tisztában van a veszélyekkel. Éppen ezért azt mondja: soha nem vágott volna bele, ha úgy érezné, hogy nincs esélye élve megúszni a dolgot. Azért ő is érzi, hogy tovább nem feszítheti a húrt:
„Ha épségben földet (sőt, ez esetben Földet) érek, akkor visszavonulok, nincs több őrült kihívás. Csendes, nyugodt életet fogok élni a barátnőmmel.” Ami az ő esetében mentőhelikopter-vezetést jelent.
A földi irányítás részéről Joe Kittinger ezredes tartja majd vele a kapcsolatot: ő 1960-ban mintegy 30 kilométer magasból ugrott, az ő rekordját adhatja át a múltnak Baumgartner. Az ugrót minden idők legnagyobb, 55 emelet magas héliumos ballonja viszi fel a világűr peremére, ő pedig egy speciális kapszulában várja majd, hogy jelt kapjon az akció megkezdésére.

forrás: NSO.hu
A nagy szél miatt elhalasztották az „űrugrást”
Pál Zsolt: – Na ez az igazi három nulla, nem a múlt heti. A második félidőben már a szezont elkezdő Milota volt a pályán.
Balogh Attila vezetőségi tag: – Az első gólig pariba voltunk a milotaiakkal. Gratulálok mindkét csapatnak a lelkes játékhoz.

Pál Zsolt vs, Balogh Attila
A legutóbbi bajnoki fordulóban egyaránt a játékvezetőt bántalmazó Bozsányi Iván (Szatmárcseke, megyei II. osztály), illetve Sárosi Péter (Bashalom, megyei III. osztály) egyaránt súlyos büntetéssel szembesült.
Mindkét futballistát 2013 december 31-ig eltiltotta a fegyelmi bizottság.

forrás: szon
Súlyos elitltás a bírót bántalmazó játékosoknak
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)