napiTopik

Harmadszor is a Honvéd nyerte a Puskás Suzuki Kupát

A Budapest Honvéd sorozatban harmadszor ünnepelhetett végső sikert Felcsúton, miután a torna döntőjében 7-0-ra kiütötte a Puskás Akadémiát. 

Sorozatban harmadszor a Budapest Honvéd csapata nyerte meg a 17 éven aluliak számára kiírt, Felcsúton rendezett Puskás Suzuki Kupa elnevezésű utánpótlás labdarúgótornát, miután a hétfői fináléban 7-0-ra legyőzte a házigazda Puskás Akadémia gárdáját.

A kispestiek végső sikere megérdemelt azt figyelembe véve, hogy mindhárom mérkőzésüket magabiztosan, legalább három góllal nyerték meg, ugyanis a csoportküzdelmek során a román Hagi Academia (3-0) és az osztrák Austria Wien (5-1) sem tudta megszorítani őket.

A Magyar Futball Akadémián nevelkedő játékosokból álló együttes a fináléban szépségdíjas találatokat szerzett. Előbb Koszta 25 méteres szabadrúgásból csavarta a labdát a bal felső sarokba, majd az U17-es válogatott erőssége, Bobál Gergely egy védelmi hibát kihasználva 20 méterről kapásból lőtte ki a bal alsó sarkot, nem sokkal később pedig Csillag 40 méteres szabadrúgásból lőtt gólt.

A fordulás után Bobál Gergely előbb 23 méterről a kapus felett átívelve, majd kissé kiszorított helyzetből 20 méterről a kapufa segítségével a jobb felső sarokba lőtt kapásgólt, végül pedig egy kiugrást követően egy védőt és a kapust is kicselezve gurított az üres kapuba. A végeredményt Tüzes állította be.
Bobál Gergely a döntőben szerzett négy góljával összesen hétszer talált a kapuba, s a torna történetének legeredményesebb játékosa lett. A díjátadó ceremónián Orbán Viktor miniszterelnök, Czene Attila sportért felelős államtitkár, Csányi Sándor, a magyar szövetség elnöke és Puskás Ferenc özvegye, Erzsébet asszony is részt vett.

Döntő:
Budapest Honvéd-Puskás Akadémia 7-0 (3-0)
Felcsút, 1500 néző
gólszerzők: Koszta (9.), Bobál G. (19., 45., 61., 73.), Csillag (23.), Tüzes (78.)
piros lap: Fényes (67., Puskás Akadémia)
a 3. helyért:
Austria Wien (osztrák)-Panathinaikosz (görög) 0-0, 11-esekkel: 4-3
az 5. helyért:
Real Madrid (spanyol)-Hagi Academia (román) 3-0

forrás: mti.hu / telesport.hu

M5 - Magasságkorlátozás: 4,3 m

Aktuális információk

EseményFenntartási munka az M5-ös autópályán (magasságkorlátozás)

Esemény kezdete

2012.04.09. 13:00

Helyszín

M5-ös autópálya, 27-es km

Esemény típusa

Hídfenntartási munka

Korlátozás

Magasságkorlátozás: 4,3 m

Érintett megye

Pest megye
Hírforrás  
Megjegyzés  Az M5-ös autópályán a gyáli és az ócsai csomópont között a 27-es km-ben lévő hídon fenntartási munka kezdődött. A munkához tartozó állványozás miatt 4,3 méteres magasságkorlátozást vezettek be.

A Viborg lesz az FTC ellenfele a döntőben

A Viborg lesz a címvédő FTC ellenfele a női kézilabda KEK fináléjában: a dán alakulat az elődöntő hétfői visszavágóján hat góllal győzött a német HC Leipzig ellen, így 62-57-es összesítéssel megnyerte a párharcot.

    A döntő első felvonására május 5-én vagy 6-án kerül sor, míg a visszavágót egy héttel később rendezik. Az, hogy melyik csapat kezdi otthon a párharcot, az Európai Kézilabda Szövetség keddi sorsolásán dől el.

    Női KEK, elődöntő, visszavágó:
    --------------------------------
Viborg HK (dán)-HC Leipzig (német) 33-27
    Továbbjutott: a Viborg, 62-57-es összesítéssel.

    szombaton játszották:
Dinamo Volgográd (orosz) - FTC-Rail Cargo Hungaria 38-35 (17-18)
    Továbbjutott: az FTC, 69-64-es összesítéssel.

Mancini most már megválna Balotellitől

Elképzelhető, hogy a szezon végén Roberto Mancini, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője megválik botrányhős támadójától, Mario Balotellitől.

Az olasz szakember azt már kijelentette, hogy az idény során már nem számít 17 gólnál tartó honfitársára, akit legutóbb vasárnap, az Arsenal elleni rangadón állítottak ki.

"Emberként és játékosként is kedvelem őt, de ahogyan viselkedik arra nem találok szavakat" - nyilatkozta az 1-0-ra elveszített összecsapás után Mancini. "Sajnálom, mert ha így folytatja, elpocsékolja a tehetségét."

Az olasz tréner hozzátette: Balotelli játékával és viselkedésével állandóan a piros lapot kockáztatja, neki pedig 11 futballistára van szüksége, ezért a botrányairól elhíresült tehetséget nem fogja pályára küldeni a hátralevő hat fordulóban.

"Nagyon remélem, hogy megérti, milyen rossz irányba halad a karrierje, és bízom benne, hogy változtatni fog a viselkedésén" - tette hozzá Mancini.

Az olasz nemzeti hírügynökség (ANSA) úgy értesült, hogy Balotelli telefonon beszélt Cesare Prandelli szövetségi kapitánnyal, és elnézést kért viselkedéséért. A szakember korábban már kijelentette, hogy csak abban az esetben számol a játékossal a nyári Európa-bajnokságon, ha ehhez hasonló esetek nem fordulnak elő többet. A beszélgetés során Prandelli állítólag arra kérte Balotellit, hogy nyilvánosan kérjen elnézést, és javuljon meg.

Bár Orbán Viktor és felesége is az egykori állambiztonság célkeresztjében állt, a miniszterelnök ma nagyon óvatosan bánna az iratokkal, amelyekből kiderülhetne, hogy ki volt "Szalkai" ügynök, aki a feleségét figyelte, és melyik munkatársa volt kapcsolatban a III/III-as ügyosztállyal. Orbán arra hivatkozik, hogy meg kell védeni az áldozatokat, pedig azt a nyilvánosságot pártolók is garantálnák, hogy a személyes ügyek ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe.
"Dr. Orbánt 1982-ben beszervezési céllal tanulmányozta a BM III/III-2 osztálya, de beszervezésétől el álltak (...) 1983-ban a Battyányi örökmécsesnél március 15-én rendzavarás címén intézkedést foganatosítottak vele szemben" - írta egy 1987 késő nyarán kelt, helyesírási hibáktól hemzsegő jelentésben Fenyvesi József hadnagy, a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályának munkatársa.
A jelentést maga Orbán Viktor miniszterelnök tette fel a honlapjára a héten, de már évekkel ezelőtt is nyilvánosságra hozta. Most ahhoz a levélhez csatolta a róla szóló állambiztonsági iratokat, amelyben Vadai Ágnes független (a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokrata Koalícióhoz tartozó) képviselő kérdésére válaszolt. A levélben Orbán kijelentette, hogy támogatja a rendszerváltás előtt, a kommunista állambiztonság iratainak nyilvánosságát, de csak ha megvédik "a diktatúra ártatlan áldozatait" attól, hogy "újra áldozatokká váljanak". Ennek érdekében Orbán szerint nem szabad megengedni, hogy "érzelmi kapcsolatokat, betegségeket, családi problémákat" is rögzítő iratok kerüljenek nyilvánosságra az érintettek hozzájárulása nélkül.
T
forrás: [origo]

Friss / Extra