Ezek után csalódtam az új zsűri tagokban mert egy olyan hangot nem engedtek tovább ami az egész országot lázba hozhatta volna.
Minden tiszteletem a jelenlegi zsűritagoké de most elmehettek a büdös picsába!
További szép napot hülye gyerekek! (és keressétek a semmit)
Ezzel a döntésetekkel nálam bekerültetek a citromdíjasok közé.
Megasztár 6!?...
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor vezetésével a köztársasági helyett mára olyan "ellen-Magyarország" épült fel, amelynek egyik előképe Csurka István politikai programja és világlátása.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke nyolcadik évértékelő beszédében kedden Budapesten azt mondta: bár a köztársaságpártiak ma kisebbségben vannak, nem lehet más céljuk, mint meggyőzni igazukról a többséget.
Magyarország bajban van, nagyobb bajban, mint húsz éve bármikor - rögzítette nyolcvanperces beszédében Gyurcsány, hozzátéve, sokan mondják, hogy ezért Orbán a hibás, de ennyivel nem szabad megelégedni.
Kifejtette: két évtizede a politikusi közösség osztozott a társadalom szabadságvágyában, abban, hogy nyugatos, polgári Magyarországot, demokratikus parlamentarizmust akar, bal- és jobboldal akkor egyetértett a szociális gondolat, az elesettek támogatásának fontosságában és abban is, hogy nincsenek jó és rossz magyarok.
A kilencvenes évek elején Csurka István mutatta meg, hogy a republikanizmussal szemben létezik egy másik hagyomány, ami a nemzetre hivatkozik, de ezzel csak "vad és őrült" eszméit takarja el - mondta a volt kormányfő, hozzáfűzve, amíg Antall József még tudta, hogy nem egyezhet ki Csurkával és "a magyar felsőbbrendűség" gondolatával, mára a rendszerváltás tartópillérei összedőltek, a köztársaságpártival szemben, sokak támogatásával, kiépült egy "ellen-Magyarország".
Véleménye szerint az "ellen-Magyarország" - amelyet ez a kormány képvisel - bezárkózik, szabadság helyett alávetettséget, rendet és alázatot akar, nem hisz az Európai Unió szellemiségében, Brüsszel és Párizs helyett keleti, autokratikus-despotikus rendszerekre tekintget, fél a piaci versenytől, a szegénységet nem átoknak, hanem bűnnek gondolja.
Orbán Viktor rendszerváltást akart és ez mára megtörtént - jelentette ki, azzal együtt, hogy a köztársaságpártiak ma kisebbségben vannak. Ezért véleménye szerint a demokratikus ellenzék feladata nem egyszerűen a kormányváltás, hanem a többség meggyőzése, bizonyítva, hogy lehet békét teremteni köztársaságiak és nemzetiek között.
"A republikánus közösségnek nem lehet más célja, mint visszaállítani a '89-es alkotmányosságra épülő viszonyokat" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc egy budapesti szálloda konferenciatermében tartott értékelőjében.
Beszédében - amelyet nem pulpitus mögül, hanem minden oldalról székekkel körülvett porondon mondott el - hosszan szólt arról, hogy a kormány külpolitikai stratégiája megbukott. Hangsúlyozta, hogy miközben a kormányfő folyton a szuverenitásról beszél, a nemzetközi politika kulcsfogalma ma nem ez, hanem a nemzeti mozgástér bővítése. Mint mondta: bár Észak-Korea szuverénebb, mint Dél-Korea, mégis az előbbiből menekülnek az emberek az utóbbiba. Hozzátette: a kormány politikája miatt az ország mára "rosszkedvű barakká" vált.
Azt is mondta, hogy a jelenlegi kabinet "utálja a pedagógusok szabadságát", betanított munkásként tekint a tanárokra, úgy véli, a minisztériumból kell megmondani nekik, mit és hogyan tanítsanak. Szerinte a kormány "a rezsim" szolgálatába akarja állítani az iskolarendszert.
Gyurcsány Ferenc a cigányság helyzetéről kijelentette, az ország "az erkölcsi romlás útjára lép", ha a legelesettebbeket bűnbakká teszi. Mint mondta, nem menteget senkit, de amíg számtalan roma család dolgozik a jobb életért, addig nem lehet a cigányságot a bűnözéssel azonosítani, engedni "a fasisztáknak, hogy cigányozzanak". Szerinte ezért is érthetetlen, hogy a Fidesz a Jobbikkal "parolázik".
Kiemelte azt is, hogy ha a kormány nem változtat az önzésén alapuló szociálpolitikáján, az szociális elégedetlenséget szül, aminek "súlyos vége lehet". Azt mondta, szegénység mindig, így az ő kormányzása alatt is volt, de mértéke most nagyobb, mint korábban bármikor.
Évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc bírálta az egyházakat - elsősorban a történelmieket -, mondván, az a kép alakulhatott ki, hogy fontosabb nekik egyházi státuszuk megőrzése, mint az elesettekért viselt felelősség. Vannak azonban - folytatta - olyan vallási közösségek is, amelyek sokat tesznek a szegényekért, mégsem működhetnek egyházként, mert vezetőjük kritikus a miniszterelnökkel szemben.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjét hozta példaként, emlékeztetve arra, hogy korábban Iványi Gábor keresztelte meg Orbán Viktor első két gyermekét, most viszont, hiába nyújt menedéket százaknak, "néhány kritikus mondata miatt" szervezete nem kaphat egyházi jogállást. "Sokkal több Iványi Gábort és sokkal kevesebb Orbán Viktort kívánok az országnak" - mondta a DK elnöke.
Az októberben megalakult Demokratikus Koalícióról szólva elmondta, a megszervezendő demokratikus közép meghatározó ereje, a baloldal legnagyobb pártja akar lenni, célja, hogy összekösse a szabadság és a szolidaritás ügyét, mert elvész a szabadság, ha az ország többsége nem részesül biztonságban, jólétben. Mint mondta, a nemzet szociális közösség is, ezért érvelt a többkulcsos adórendszer mellett.
Az MSZP-ből való távozásáról úgy fogalmazott, nem volt fájdalommentes, de miután a szocialista párton belüli vitákat nem sikerült lezárni, nem látta értelmét annak, hogy tovább "marják egymást", ezzel is a jobboldal malmára hajtva a vizet.
"Fogadják el, hogy legyőzni nem elsősorban Orbán Viktort kell - őt majd le fogjuk -, hanem meggyőzni kell Magyarország sok-sok polgárát, hogy ez egy jobb, élhetőbb, mindőnket befogadó hely legyen" - mondta a volt miniszterelnök.
A rendezvényen ott volt például Czeizel Endre orvos-genetikus, Kovács Kálmán volt válogatott labdarúgó, Beregi Péter színész, Sz. Bíró Zoltán történész, valamint a DK vezetőin kívül több, a Gyurcsány-pártban tisztséget nem viselő egykori szocialista politikus, így Schiffer János korábbi főpolgármester-helyettes és Gy. Németh Erzsébet, aki 2002-ben az MSZP főpolgármester-jelöltje volt.
forrás: (MTI)

Orbán "ellen-Magyarországot" épített
Huszonkét ország rádió-amatőrjei figyelik az első magyar műholdat, amelynek hőmérsékletéről, mozgásáról, áramellátásáról rendszeresen küldenek az interneten keresztül információt a fejlesztőknek - tájékoztatta a Masat-1 első heti működéséről az MTI-t Gschwindt András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense, a BME Űrkutató Csoportjának vezetője.
Közlése szerint a legtöbb adat eddig Új-Zélandról érkezett.
A Masat-1 az Európai Űrügynökség (ESA) Vega hordozórakétája fedélzetén, nyolc másik műhold "társaságában" február 13-án startolt az Egyenlítő közelében lévő Kourou európai űrközpontjából. A Masat-1 a BME két villamoskari tanszéke, valamint űrkutató csoportja hallgatóinak, doktoranduszainak és oktatóinak több mint négyéves munkájával született. Kisméretű, úgynevezett pikoszatellit: CubeSat szabvány szerint készült, egy kilogramm tömegű, 10x10x10 centiméteres kocka alakú műhold. Elsősorban oktatási célt szolgál, pályára állását követően a saját állapotára és környezetére vonatkozó adatokat gyűjti. A fedélzeten félaktív mágneses stabilizáló rendszert is elhelyeztek, amelynek segítségével a Földről távirányítással lehet a műhold orientációját befolyásolni.
"Az elmúlt hét során a rengeteg adat feldolgozásával foglalkoztunk. Huszonkét országban 150 mérőállomás, azaz lelkes rádióamatőr figyeli a műholdat, és regisztrálja a Masat-1 által sugárzott paramétereket, amelyeket interneten juttat el hozzánk. Ezekből az adatokból tudjuk, hogy milyen állapotban volt a műhold például Ausztrália, Szudán vagy Vietnám felett. Nagyon érdekes nézni, hogyan mozog és viselkedik más pályaszakaszokon, amelyeket mi nem látunk. A legtöbb adatot például eddig Új-Zélandból kaptuk, fel sem tételeztünk, hogy találunk ott olyan lelkes rádióamatőrt, aki bőségesen ellát minket mérési eredményekkel" - magyarázta a BME docense.
Hozzátette, hogy a megfigyelői hálózatot részben régi rádióamatőr-kapcsolatoknak, illetve rádióamatőr-folyóiratoknak köszönhetik. Másrészt közrejátszik az a tény is, hogy a Vega fedélzetén felbocsátott nyolc, egyetemek által készített műhold közül kettő "beállítási" fázisban van, ötről nem tudják. hogy "mi a helyzet velük".
"A Masat-1 az egyetlen műhold, amely a terveknek megfelelően kifogástalanul működik. Nincs vetélytársunk, nem csábítják el a megfigyelőinket. Nagyon nagy segítséget kapunk, hiszen egy ilyen megfigyelő hálózat számunkra megfizethetetlen lenne" - magyarázta Gschwindt András.
Mint kifejtette, változatlanul szerencsés helyzetben van a Masat-1 olyan szempontból, hogy teljes pályáján megvilágítja a Nap. "Ez azt jelenti, hogy nagyon jó az energiaellátása. Másrészt most a legnagyobb a hőigénybevétel, a Nap folyamatosan melegíti, de kiderült, hogy egyik oldala sem melegszik túl, 44 Celsius-fok körül van a legmelegebb pont belül, a felületek hőmérséklete 25-27 fok, ez is tökéletesen megfelelő. Egy hét, tíz nap múlva viszont napárnyékba kerül, és akkor elindul egy ellenkező folyamat, elkezd lehűlni a műhold. Érdekes lesz megfigyelni, vajon a tervezetnek megfelelően nem hűlni-e le nagyon, vagyis nem következik be az elektronika különösebb károsodása" - fogalmazott a kutató.
Gschwindt kitért arra is, hogy a hét második felében, még azelőtt, hogy a műhold földárnyékba kerülne, elkezdik a stabilizátorral kapcsolatos kísérleteket. "A műhold úgy fordul, hogy számunkra egyre kedvezőtlenebb helyzetbe kerül, kevésbé sugároz a Föld felé, tehát mindenképp célszerű beavatkozni és megmozdítani" - fejtette ki.

Huszonkét ország rádióamatőrjei figyelik az első magyar műholdat
Az esztergomi polgármester szerint az államkincstár tévesen inkasszózott januárban és februárban összesen 140 millió forintot a várostól; a képviselő-testület a pénteki ülésén, a megyei kormányhivatal tanácsára, határozatban kérte a márciusi inkasszó felfüggesztését.
Tétényi Éva független polgármester az ülésen elmondta, az állami költségvetés bevételei között 1,1 milliárd forint szerepel az esztergomi önkormányzattól, az összeg az államnak átadott intézmények fenntartási költsége, amelyet a várostól akarnak behajtani. Ennek időarányos részét inkasszózta a kincstár - ismertette.
Közlése szerint az 1,1 milliárd forintos elvonás teljesen felborítja a város költségvetését, ezért, amíg a helyezet nem rendeződik, minden kifizetést felfüggeszt.
A bejelentést követően Zoltai Dániel (Fidesz-KDNP) felvetette, a polgármesternek és a hivatalnak miért csak február végén tűnt fel, hogy januárban is leemelték az összeget. Úgy vélte, a kincstár hibázott, de a polgármester is.
Az ügyben kialakult személyeskedő vita közben kapták meg a képviselők a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal üzenetét, hogy a probléma megoldásáig határozatban kérjék a márciusi inkasszó felfüggesztését. A testület ezt megtette. A polgármester ezután közölte, hogy visszavonja a kifizetések felfüggesztésére hozott döntését.
Czunyiné Bertalan Judit megyei kormánymegbízott az MTI érdeklődésére elmondta, a januári és februári inkasszóról csak csütörtökön kapott értesítést a polgármesteri hivatal. A helyzet rendezésére azonnal egyeztetést kezdtek a kincstárral és a nemzetgazdasági minisztériummal - tette hozzá.
Közlése szerint, ha Esztergom hamarabb jelzi a problémát, a februári inkasszót meg lehetett volna akadályozni. "Egy nap alatt annyit segíthettünk, hogy a testület jogszerű határozatban kérheti az eljárás felfüggesztését" - magyarázta.
A képviselő-testület ezt követően, ugyancsak személyeskedésig fajuló vitában, a költségvetésről tárgyalt, de a keretszámokról ezúttal sem döntött. A jobbikos, LMP-s és MSZP-s képviselők előtt a március 23-i helyi népszavazást propagáló plakátok voltak. Az ülés közben Kálmán Sándor (Fidesz-KDNP) a hozzá legközelebbi jobbikos képviselő asztala elől a plakátot letépte.
Az ülést a polgármesternek rövid időre meg kellett szakítania, mert az érdeklődők soraiból idős emberek kartonpapírra írt, a fideszes képviselők politizálását kritizáló észrevételeket mutattak fel. A cselekményt a képviselők soraiból hangos megjegyzések követték.
A képviselő-testület ezúttal sem vette napirendre a polgármester előterjesztését a testület feloszlatására. Tétényi Éva viszont közölte, nem készítette el a napirenden szereplő, az alpolgármester választásáról szóló előterjesztését, mert a Fidesszel való együttműködés hiánya miatt továbbra sem kíván alpolgármestert jelölni.
Pál György (Fidesz-KDNP) képviselő felolvasta a megyei kormányhivatal levelét, amely szerint a testületnek február 23-ig alpolgármestert kell választania, mert e nélkül működése jogsértő.
A polgármester közölte, az együttműködés hiánya miatt a Fidesz soraiból nem jelöl alpolgármestert, mások pedig nem vállalják. "Az új választásokig hátralévő időszakot ki fogom bírni alpolgármester nélkül. Ha a kormányhivatal úgy gondolja, hogy jogsértő a magatartásuk, feloszlathatja önöket. Jobban járnának, ha vállalnák a megmérettetést. Az ügyben előterjesztést nem készítek. Ez az utolsó szavam" - jelentette ki Tétényi Éva.

Tévesen inkasszózott 140 millió forintot Esztergomtól
Hét embert tartóztatott le a torontói rendőrség, amiért betörtek egy vízi erőmű raktárába, és 50 ezer dollár értékben próbáltak rézkábelt ellopni - írja a The Star című kanadai lap.
Nagy Zsolt (46), Máté József (44), Bandula Zsolt (38), Dardos József (33), Ruszó Sándor (28), Szarka István (26), és Horváth Sándor (27) kábelvágó ollók segítségével jutott be a raktárba 22:30 körül szombaton, majd megraktak egy tehergépkocsit értékes rézkábellel.
A torontói rendőrség közléséből kiderül: egyre gyakoribb a színesfémlopás a környéken, ezért több ilyen anyagot tároló cég őrző-védő céget alkalmazott, hogy megelőzze a hasonló lopásokat.
forrás: Kuruc.info / The Star nyomán
Kanadában is felütötte a fejét a színesfémlopás
Megvitatta a szlovák állampolgárságuktól megfosztott egyháztagok helyzetét, és tiltakozását fejezte ki a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnöksége az állami szerveknek az ügyben tanúsított, "elsietett magatartása ellen" - közölte az MTI-hez pénteken eljuttatott állásfoglalásában az egyházi szervezet.
A nyilatkozat szerint a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nyugtalansággal követi az államigazgatásnak az alkotmánybíróság döntése előtt foganatosított lépéseit a Szlovák Köztársaság állampolgárainak kettős állampolgárságával kapcsolatban.
Mivel az alkotmánybíróság még nem döntött a kettős állampolgárságról szóló szlovák jogszabálynak az alkotmánnyal való összeegyeztethetőségéről, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnöksége elsietettnek tartja az állami szervek eljárását, mert az véleményük szerint a rendszerváltás előtti évek embertelen eljárásait idézi.
"Senki nem fosztható meg akarata ellenére a Szlovák Köztársaság állampolgárságától" - idézi a szlovák alkotmány első fejezetét a nyilatkozat. Hozzáteszi: ez a bekezdés a totalitás korának rossz tapasztalatain és jogtalanságain alapul. Akkor ugyanis a Csehszlovák Szocialista Köztársaság állampolgáraitól a beleegyezésük nélkül, büntetésből vették el az állampolgárságot.
"A hivatalok eljárása következtében lett - akarata ellenére - hontalanná Kassai Gyula is, aki a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház köztiszteletben álló lelkésze" - olvasható az állásfoglalásban.
Az egyházi szervezet tiltakozik a szlovák állami szervek ez ügyben tanúsított, elsietett magatartása ellen, valamint együttérzéséről és erkölcsi támogatásáról biztosít minden érintetett. Ugyanakkor felszólítja az illetékes szlovák állami szerveket: "Halasszák el az állampolgárság megvonására vonatkozó hivatalos eljárás foganatosítását az Alkotmánybíróságnak a törvénymódosítás és a Szlovák Köztársaság Alkotmánya közötti összhangról szóló nyilatkozata kiadásáig."

Szlovákiai Református Keresztyén Egyház az állampolgárságról
Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) debreceni és Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) miskolci polgármester közös javaslattal fordul a Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ) annak érdekében, hogy az MLSZ határozzon meg egy minimum kvótát az élvonalbeli csapatok számára a saját nevelésű játékosok szerepeltetésére.
A két politikus közös debreceni sajtótájékoztatóján Kósa Lajos elmondta: a kvóta bevezetésével felértékelődnének a saját nevelésű játékosok a kluboknál, ami kedvező hatással lenne az egyes települések és azok régióinak futballjára, de a válogatott szereplésére is. Szerinte a DVSC-TEVA sikereinek egyik záloga éppen a saját nevelésű játékosok szerepeltetése volt.
Mint mondta, Debrecen már korábban lerakta az alapjait a saját utánpótlásképző rendszernek, míg - mint tárgyalásukból kiderült - Miskolcon most szeretnének egy saját rendszert létrehozni. Kriza Ákos szerint egy csapat mindig szerethetőbb, ha ott nevelkedett labdarúgók is a pályán vannak.
"Ahogy Miskolcon, úgy Debrecenben is a futball a helyi identitás és közösségi élet része, ezt jól mutatja, hogy a két klubnál a legmagasabb a hazai nézőszám" - fogalmazott a miskolci városvezető.

Polgármesterek a saját nevelésű labdarúgók szerepeltetése mellett
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)