Kiállították a levelet, amelyben Eisenhower megköszönte a háborús brit kódfejtők munkáját


Először láthatja a nagyközönség azt a korábban titkos levelet, amelyben Dwight D. Eisenhower köszönetet mondott a háborús idők legnagyobb hírszerzési központja, a nagy-britanniai Bletchley Park kódfejtőinek, a második világháború megnyerésében játszott "felbecsülhetetlen" munkájukért.

   
Eisenhower, aki akkoriban az amerikai hadsereg tábornokaként a szövetséges haderők európai főparancsnoka volt, a második világháború végén küldte a levelet Sir Stewart Menziesnek, a brit külső hírszerzés (MI6) vezetőjének - írta a The Daily Telegraph című brit napilap honlapja.
   
Az 1945. július 12-i keltezésű levélben Eisenhower "szívből jövő csodálatának és őszinte köszönetének" adott hangot. A későbbi amerikai elnök kifejtette, hogy a Bletchley Parkban végzett munka "felbecsülhetetlen értékű" és "számtalan brit, valamint amerikai ember életét mentette meg", valamint jelentős mértékben hozzájárult az ellenség térdre kényszerítésének felgyorsításához. Eisenhower azt írta, reméli, hogy lesz alkalma ellátogatni a kódfejtő központba, hogy személyesen is köszönetet mondjon az ott dolgozóknak.
 

A dokumentum, amely nyolc évvel Eisenhower elnökké választása előtt íródott, az MI6 mindenkori vezetőjének irodájában maradt. Sir John Scarlett, aki 2004 augusztusa és 2009 októbere között irányította az MI6-et, a hét elején tárta a nagyközönség elé a dokumentumot, amelyet mostantól az immár múzeumként üzemelő Bletchley Parkban vehetnek szemügyre az érdeklődők.
   
David A. Hatch, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) történésze szerint a levél megmutatja, hogy az Egyesült Államok milyen jelentős mértékben támaszkodott a Bletchley Park-i kódfejtőkre, köztük Alan Turingre, aki azt a csoportot vezette, amely feltörte a híres-hírhedt Enigma-kódrendszert. Matematikai megérzéseivel Turing elősegítette a német katonai parancsok rejtjeleinek gyors megfejtését, ami meghatározó módon hozzájárult a hitleri birodalom bukásához, és emberéletek ezreinek megmentését tette lehetővé a szövetségesek számára.
   
A kódfejtő központ mindössze 200 emberrel kezdte meg munkáját 1939 augusztusában, de a második világháború végére nyolcezernél is több férfit és nőt foglalkoztatott.
   
(http://www.telegraph.co.uk/history/world-war-two/12194670/Letter-reveals-Bletchley-Park-code-breakers-secretly-thanked-by-General-Eisenhower-for-priceless-work.html)