Olasz Nagydíj - Hamiltoné a pole pozíció



A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzésén Monzában.

   
A 30 éves brit versenyző karrierje 49. pole pozícióját harcolta ki, az idei 12 időmérőből a 11.-ket nyerve meg, ráadásul sorozatban hetedszer vághat neki az élről a viadalnak.
   
Hamilton mögött a Ferrarit vezető, korábbi világbajnok finn Kimi Räikkönen érkezett be másodikként, míg a harmadik legjobb köridőt csapattársa, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel érte el.
   
A Mercedes másik versenyzőjének, a vb-címért Hamiltonnal küzdő német Nico Rosbergnek ezúttal be kellett érnie a negyedik hellyel.
   
A korábbi kétszeres vb-első spanyol Fernando Alonso (McLaren) időmérős eredménye csak a 17. helyhez volt elég.
   
A mezőny hátsó felében az időmérőhöz képest változott a sorrend, mivel motorcsere, illetve egyéb műszaki beavatkozások miatt többen - az ausztrál Daniel Ricciardo, az orosz Danyiil Kvjat, a holland Max Verstappen, a spanyol Carlos Sainz és Fernando Alonso, valamint a brit Jenson Button - különböző mértékű büntetést kaptak.

    A futam vasárnap 14 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend (az espnf1.com alapján):

    1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
    2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Nico Rosberg (német, Mercedes)
    3. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Valtteri Bottas (finn, Williams)
    4. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Force India)
Romain Grosjean (francia, Lotus)
    5. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
    6. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 
Felipe Nasr (brazil, Sauber)
    7. sor: 
Will Stevens (brit, Manor Marussia)
Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia)
    8. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
    9. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
Max Verstappen (holland, Toro Rosso)
    10. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)