Útdíj - Együtt: vonják vissza az intézkedést

A január elsejével bevezetett útdíjrendszer visszavonását követeli a kormánytól az Együtt.


Hajdu Nóra, az ellenzéki párt elnökségi tagja hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: az Együtt azt várja el a kormánytól, hogy vonja vissza az útdíj kiterjesztését.
  
Azt mondta, január elsején kaotikus helyzet alakult ki, olyan útdíjrendszert vezetett be a kormány, amely gyakorlatilag elindulása pillanatában kudarcba fulladt.
  
Hajdu Nóra hozzátette, elvárják azt is, hogy a "szolgáltatási díjnak nevezett büntetéstől" tekintsenek el.
  
A jelenlegi intézkedések alapján azt gondolják, hogy a kormánynak "már a sarcolás sem" megy, hiszen - mondta - olyan intézkedéscsomag indult el január elsejével, amely nem volt átgondolt, amelyhez nem készültek hatástanulmányok, hibásan jelöltek ki útszakaszokat, illetve nem tájékoztatták időben és megfelelően a közvéleményt.
  
Az útdíjrendszer a Fidesz "állatorvosi lova" - értékelt Hajdu Nóra.