Pénteken megalakul az új Fővárosi Közgyűlés

A Fővárosi Közgyűlés november 7-én, pénteken tartja ünnepi alakuló ülését, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester szólal fel.
    
Tarlós István arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a képviselők szerdán veszik át mandátumukat, majd pénteken megalakul a közgyűlés.
  
  
Az ünnepi ülésen rövid beszédet mond a kormányfő és a főpolgármester, majd megválasztják a helyetteseket és döntenek javadalmazásukról. A városvezető kifejtette: az ő illetményét 2013 óta törvény szabályozza, helyettesei fizetését annak 70 és 90 százaléka között határozhatják meg.
    
Bagdy Gábor pénzügyi, gazdasági, vagyoni kérdésekért lesz felelős, Szeneczey Balázs a fejlesztésekért, Szalay-Bobrovniczky Alexandra pedig a humán terület főpolgármester-helyettese lesz. Tarlós István elmondta, hogy a helyettesek személyéről a legtöbb polgármesterrel és a legtöbb ellenzéki képviselőt adó MSZP-vel is egyeztetett.
    
A főpolgármester arról is beszámolt, hogy a szervezeti és működési szabályzat (szmsz) módosításáról, a bizottságokról, azok tagjairól és tisztségviselőiről, a közszolgáltató cégek vezetőiről, igazgatóságairól és felügyelőbizottságairól várhatóan a november 26-án tartandó első rendes ülésen döntenek a képviselők.
    
Városüzemeltetési főpolgármester-helyettest nem neveznek ki, a terület menedzselésére hozzák létre a Városigazgatóságot, amelynek vezetőjéről ugyancsak november 26-án szavaznak - közölte Tarlós István.
    
A 33 fős Fővárosi Közgyűlésnek tagja lesz a főpolgármester, a 23 kerületi polgármester és 9 kompenzációs listán bejutott képviselő.

forrás: MTI - kép: budapest.hu