Riz Levente: Budapesten belül Rákosmentén született a legnagyobb arányú Fidesz-győzelem

Budapest XVII. kerületében stabil a jobboldali fölény, a polgármesteri tisztség megőrzése mellett minden választókerületben ismét a Fidesz-KDNP jelöltjei győztek. Folytatjuk a városrészt dinamikus fejlesztését - mondta Riz Levente polgármester (Fidesz-KDNP) az MTI-nek, miután a kerületben megnyerte a polgármester-választást vasárnap.


Mint mondta, Budapesten itt született a legnagyobb arányú Fidesz-győzelem, ez az elmúlt nyolc év intenzív munkájának tudható be. Kifejtette: harminc év mozdulatlanság után 2006 óta több mint tíz milliárd forint értékű beruházást hajtottak végre, egyebek között újjáépítették a városközpontot, új utakkal, bölcsődékkel, óvodákkal, orvosi rendelőkkel gazdagodott a XVII. kerület, emellett nagy hangsúlyt helyeztek a közösségépítésre.
      
A polgármester azt mondta, programjuk szerint folytatják a munkát Rákosmente külső városrészeinek rehabilitációjával, a járóbeteg-szakrendelő felújításával, út- és járdaépítésekkel, sport- és rendezvénycsarnok építésével, egy új munkahelyi övezet létrehozásával.
    
Riz Levente a szavazatok 64,80 százalékát (18 887) kapta a vasárnap helyi önkormányzati választáson, Gy. Németh Erzsébet, a DK jelöltje a szavazatok 19,69 százalékát (5738 szavazat) szerezte meg.

forrás: MTI
kép:  www.rizlevente.hu