Elfogadta a helyi zászlókról szóló törvénytervezetet a román szenátus

Elfogadta a helyi zászlók használatáról szóló törvénytervezetet kedden a román szenátus - közölte hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
    

Ennek értelmében a közigazgatási egységek - községek, városok, megyék - tanácsa saját zászló elfogadásáról dönthet. A zászlókon szerepelhet a helyi címer, valamint a közigazgatási egység neve is, ez utóbbi a nemzeti kisebbségek nyelvén is használható ott, ahol az említett közösség eléri a húsz százalékot - olvasható a hírlevélben.
    
"A helyi önrendelkezés szempontjából azért fontos ez az intézkedés, mert a közösség identitásának kifejezéséhez szorosan hozzátartozik a helyi szimbólumok használata is" - idézte Klárik László Attilát, az RMDSZ szenátorát az RMDSZ hírlevele. A szenátor hozzátette: a háromszéki önkormányzatoknak számtalan problémája származott abból, hogy a prefektusok megtámadták azokat a tanácsi határozatokat, amelyekkel elfogadták a helyi zászlóhasználatot, ezért akarta az RMDSZ azt, hogy ugyanaz az előírás vonatkozzon Székelyföldre, mint Románia más régióira.
    
A kérdésben a képviselőházé a döntő szó.
    
Az RMDSZ márciusi kormányra lépésekor egyezményt írt alá koalíciós partnereivel, amelyben a felek egyebek mellett azt is vállalták, hogy jogszabályt dolgoznak ki a helyi jelképek használatáról. A szenátus által kedden elfogadott tervezetet áprilisban terjesztette a bukaresti parlament elé a Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője, köztük Victor Ponta miniszterelnök és Liviu Dragnea közigazgatási miniszterelnök-helyettes.
    
Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese akkor az MTI-nek úgy nyilatkozott, semmi nem gátolja a közigazgatási egységeket, hogy a "székely zászlóra tegyék fel saját címerüket", úgy, ahogy az Kovászna megye esetében történt.
    
A Székelyföldön a román hatóságok perek tucatjait indították a helyi önkormányzatok ellen, amiért azok középületekre is kitűzték a székelység által nemzeti jelképként tisztelt székely zászlót. A román hatóságok Székelyföld létét is többször megkérdőjelezték arra hivatkozva, hogy ilyen nevű közigazgatási egység nem létezik Romániában.

forrás: MTI
kép:  rnrszakosztaly.blog.hu