Át kell gondolni a nyomvonalváltoztatást a Hungaroringen

Gyulay Zsolt szerint nem valószínű, hogy át kell építeni a Hungaroring nyomvonalát annak érdekében, hogy a mogyoródi pálya 2016 után is Forma-1-es futamoknak adhasson otthont.
 
A 2012-es évet 9,6 millió forint nyereséggel záró Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a Digi Sport tévécsatorna hétfői Reggeli Start című műsorában arról beszélt, hogy ehelyett inkább a célegyenes meghosszabbítására, valamint a Hungaroring szolgáltatási színvonalának javítására van szükség.
  
"Még nem teljesen biztos, hogy nem történik meg a nyomvonal átszabása. Ezt még át kell gondolni" - jelentette ki Gyulay, majd hangsúlyozta, hogy ennek kapcsán két dolog nem történhet meg. "Az egyik, hogy nem mehetünk bele olyan változtatásba, amely hihetetlenül magas terheket ró az államra, vagy a gazdasági társaságra. A másik, hogy egy olyan nyomvonalmódosításba kezdünk bele, amelyet nem tudunk befejezni a 2014-es futamra. Ez a blama nem történhet meg" - fűzte hozzá az elnök-vezérigazgató, aki szerint a nyomvonalmódosítást kétféleképpen lehetne megvalósítani. Az egyik verzió szerint kifelé bővítenék a pályát, ebben az esetben növelni kellene a Hungaroring Sport Zrt. tulajdonában lévő jelenleg 130 hektáros területet. A másik esetben befelé terjeszkednének, ahol egy hihetetlenül nagy gödör van egy erdővel a közepén. Ez a variáció rengeteg földmunkával járna, Gyulay szavaival élve "hegyeket kellene elhordani".
  
"Nem is érzem, hogy akkora nyomás lenne rajtunk, hogy egy újabb előzési zónát kellene kialakítanunk" - hangsúlyozta a Hungaroring első embere, aki úgy látja, hogy legfeljebb a célegyenes meghosszabbítására kerülhet sor, mert az csak nyolcszázegynéhány méter, szemben például a sanghajival, amely 1300 méter hosszú. Ám erre is csak a 2013-as futam után kerülhet sor.
  
Az idei fejlesztések kapcsán a vezérigazgató elsőként egy új ambulanciaépület felhúzását emelte ki, ez már régóta húzódik, s ezt saját forrásából tudja megvalósítani a Hungaroring Sport Zrt. Ugyancsak modernizálják a sajtóközpontot, ahová új székeket, tévékészüléket, valamint nyílászárókat vásárolnak, valamint új klímát szerelnek be.
  
Gyulay kitért arra is: a sportszakmai szempontokat messze megelőzi, hogy milyen szolgáltatásokat tudnak biztosítani a nézőknek. "Ugyanazért az árért, amit mondjuk Németországban fizetnek, itt csak 10-20 százalékot tudunk nekik nyújtani" - jelentette ki, majd azzal folytatta: pillanatnyilag az jelent még problémát, hogy az elmúlt évtizedek során, illetve a közelmúlt esős időszaka miatt rettentően romlott a lelátók állapota, továbbá a mogyoródi létesítmény elektronikus és a vízelvezető rendszere is. Ezért most ezek felmérése az egyik legsürgősebb feladat.
  
"Nem várható, hogy itt is olyan lelátórendszer lesz majd, mint mondjuk Bahreinben, de nyilvánvaló, hogy ha a futamot 2016 után is itt akarjuk tartani, akkor az a jelenlegi lelátórendszerrel már nem fog menni" - tette hozzá.
  
Gyulay beszélt arról is, hogyan alakulnak a tárgyalások a hosszabbításról:
  
"Nagyon jól haladunk a megállapodással a 2016 utáni időszakra. A kormány döntött arról, hogy a jogdíjak továbbra is fizetve lesznek. A jogdíj mindig évről évre emelkedik, ez a szisztéma nem változik, de bizonyos százalékot még alkudni is tudtunk ebben. Biztos vagyok benne, hogy az idei futamon jó hírrel szolgálunk majd a szurkolóknak. A jelenlegi menetrend az, hogy július 28-án írjuk alá a hosszabbításról szóló szerződést."
  
Végül az elnök megerősítette, hogy nem terveznek jegyáremeléseket a túraautó-világbajnokság idei mogyoródi futamára, mert céljuk, hogy a rendezvény idén is olyan sikeres legyen, mint tavaly volt.

forrás: MTI