Martín: Nem szabad arra gondolni, hogy már továbbjutottunk

A Győr tét nélküli találkozón lép pályára a címvédő Podgorica otthonában vasárnap 19 órakor a női kézilabda Bajnokok Ligájában.



A Győri Audi ETO KC a tavalyi BL-finálé ismétlését vívja majd vasárnap Montenegróban. A találkozón már csak a Buducsnoszt Podgoricának van mitől tartania, nevezetesen a kieséstől. Ambros Martín, a magyar csapat mestere szerint nem szabad arra gondolniuk, hogy már továbbjutottak.

"A kvalifikációt elérve az a legfontosabb, hogy ne ebben a tudatban készüljünk és lépjünk pályára - mondta Martín. - Sem Podgoricában, sem itthon, majd a Randers ellen nem szabad a középdöntős státuszra gondolnunk, hanem pont ugyanazzal a mentalitással, stílussal és keménységgel kell fellépnünk, mint eddig. Egy csapatnak addig nem szabad ezen a gondolkodásmódon változtatni, amíg nem érte el a kitűzött célját."

A győriek szerdán bajnoki mérkőzésen 34-34-re végzett a Ferencváros otthonában. A vidéki elitklub csaknem négy év, 2009 tavasza óta először veszített pontot az NB I-ben.

"Számomra ennek a mérkőzésnek teljes mértékben pozitív tapasztalatai vannak - értékelt Martín. - Hiszen mi vagyunk az egyetlen csapat, amely ebben a szezonban a Fraditól a saját otthonában pontot szerzett. Ami a játékunkat illeti, megtapasztalhattuk, mi a következménye annak, ha egyáltalán nem védekezünk, és nem a saját játékunkat játsszuk, hanem az ellenfélét. Ha nem koncentrálunk, mi is tudunk akár veszíteni is. Ennél több jelentőséget azonban nem tulajdonítok az eredménynek."

Tv: Digi Sport1 19ó

forrás: hatharom.hu