Hamilton: A Red Bull mindenkivel a bolondját járatta

Nagy várakozás előzte meg a Formula–1-es idény első szabadedzéseit, de ahogy az lenni szokott, a többség számára kijózanító pofon volt az Ausztrál Nagydíj pénteki kétszer másfél órája. A középcsapatok – melyek közé ezennel a McLaren is tartozik – túl messze vannak az élbolytól, amelyből viszont kiemelkedik a Red Bull. Sebastian Vettel azért mindenkit megnyugtatott: van még mit javítani az autóján, amely még messze nem tökéletes.


Bár a józan ész azt diktálja, hogy jobb az első időmérőig, vagy akár néhány versenyig tartogatni az erősorrendre vonatkozó ítéleteket, s nem szabad az első szabadedzések után bajnokot hirdetni, a Formula–1 szereplőire rátört a szomorú felismerés Melbourne-ben. A középcsapatok azt hitték, sokkal közelebb lesznek az élmezőnyhöz, az élboly tagjai pedig szoros versengést reméltek előzetesen.

Ehhez képest most nagy a riadalom a Red Bull riválisainak körében, a világbajnok istálló ugyanis nem tette meg azt a szívességet a többiek számára, hogy elszúrja új autója koncepcióját és hátrányból kezdje a szezont. És máris mindenkinek a 2011-es idény ugrott be. Lewis Hamilton szerint egyértelművé vált, hogy a Red Bull a bolondját járatta mindenkivel a téli tesztek során, az egyik csapat mérnöke pedig két szóban foglalta össze a tapasztalatokat: game over.


„A Red Bull hihetetlenül gyors, ami nem meglepő, hiszen mindig az. Sejtettük, hogy a bolondját járatják mindenkivel a teszteken, s most már biztosak vagyunk abban, hogy így volt – mondta Hamilton. – Seb a semmiből rántotta elő a hihetetlen köridőket."

„Nem meglepő, hogy Vettel lett mindkét edzés legjobbja. Nem is számítottunk másra" – tette hozzá Felipe Massa.

A Red Bull pilótái igyekeztek visszafogottak maradni, de nem tudták leplezni az örömüket, fokozva a többiek aggodalmát.

„Ahhoz képest, hogy a szezon első napja volt, kifejezetten jól sikerült. 
Elégedettek lehetünk, de még van min javítanunk" – mondta Sebastian Vettel.
 
„Nem járunk örömtáncot, hiszen ez csak szabadedzés volt, és nem tudhatjuk, ki mennyi üzemanyagot töltött az autójába. Eddig nem állunk rosszul, ám a verseny vasárnap lesz, akkor beszéljünk az erőviszonyokról. Sok futamon jó eséllyel indulunk majd, remélem, ez is köztük lesz" – fogalmazott Mark Webber.

A pénteki szabadedzések másik üde színfoltja Hamilton volt, aki a Mercedesszel rendkívül gyorsnak tűnt, a Ferrari pilótái mellett ő és csapattársa, Nico Rosberg került a legközelebb a Red Bull párosához.

A brit a világbajnok istálló mellett dicsérte új csapatát is – nem érdemtelenül, a Mercedesről ugyanis tényleg úgy tűnik, nagyot lépett előre, s idővel kiderül, hogy hosszú távon is tartani tudja-e ezt a tempót.


„Nem érzem úgy, hogy mérföldekkel le lennénk maradva – folytatta Hamilton. – A Mercedes hátránya óriási volt a Red Bullhoz képest, ám most sokkal közelebb állunk. Meglepően gyorsak vagyunk, elképesztő, hogy ennyit tudtunk fejlődni. Persze, vannak gondok az autóval, de ezek megoldhatóak. A kicsúszásomat a padlólemez elejének törése okozta, a hatos kanyarban hiába tekertem el a kormányt, a kocsi egyenesen ment tovább. A srácok szóltak, hogy a boxban láttak valamit, menjek be, de már késő volt."

Hamilton mellett Kimi Räikkönen is úgy érzi, fejlődött a csapata tavalyhoz képest.

„Az előző idény utolsó versenyeihez képest is gyorsultunk, Vettelt leszámítva mindenkihez közel vagyunk. Ez azonban még csak az első péntek, most annak örülök, hogy nem volt gondunk a kocsival, és nem kellett annyi időt tölteni a garázsban, mint a teszteken. Két verseny után meglátjuk, hogy állunk, de szerintem rendben leszünk" – mondta a Lotus finn pilótája.


Annál nagyobb a baj a McLarennél, amelynek főnöke, Martin Whitmarsh azt mondta: „Ez az egyik legnehezebb nap az istálló történetében."

Jenson Button szerint is rengeteg problémával küzdenek, egyik gumin nem volt gyors az autó, s egyelőre nemigen van ötletük arra, hogyan oldják meg a gondokat.

„Közel sem vagyunk abban a pozícióban, amelyben lenni akartunk, valahogy ki kell találnunk, hogyan kezdjünk hozzá az autó megfelelő beállításához. Jelen helyzetünkben a pontszerzés is bravúr lenne, de bízom benne, hogy a csapat ki tud kecmeregni a gödörből. Volt már ilyen helyzetben az istálló, és bebizonyította, hogy ki tud lábalni belőle" – mondta Button.


A McLarenhez hasonlóan a Williams is távolabb van az élcsoporttól annál, amit reméltek Grove-ban.

„Nagyon messze vagyunk a legjobbaktól. Tudjuk, mi a gond a kocsinkkal, csak meg kell oldanunk. Most nem érdemes célokról beszélni, ahhoz túl rosszul állunk" – mondta Pastor Maldonado, akinek talán megingott a hite abban, hogy az idén is futamot nyerhet.

Ám ez még mindig csak az első nap volt – ha a szombati időmérőt esőben tartják meg, a rajtrácson nem feltétlenül az lesz a sorrend, ami a szabadedzéseken kirajzolódott, s ha vasárnap tényleg a péntekinél tíz fokkal hűvösebb időben rendezik meg a futamot, újra minden a feje tetejére állhat. 

A Pirelli szerint az aszfalt melegedése jó hatással volt a gumikra, fokról fokra javult a teljesítmény.

Ám a vasárnapi időtől függően kettő, három, vagy akár négy kerékcsere is lehet a versenyen. 

forrás: NSO.hu