Schumacher: A Mercedes sikeres lehet 2013-ban

A csapattól 2012 végén visszavonuló Michael Schumacher szerint a Mercedes 2013-ban a korábbi évekkel ellentétben sikeres lehet. 


A hétszeres Formula-1-es világbajnok úgy gondolja, a csapatnak most megfelelő a struktúrája és műszaki szakemberei egy versenyképes autó megtervezéséhez és folyamatos fejlesztéséhez - ezt ő a brackley-i alakulatnál eltöltött három év alatt nem tudta megtapasztalni.

"Az első két évben nem tudtunk több fronton harcolni" - nyilatkozta Schumacher. "Ha problémák voltak, azokkal foglalkoztunk, így a fejlesztés megszakításra került. Csak most adott egy olyan struktúra, mellyel a fejlesztés és a hibák kijavítása is lehetséges. 

Erős a struktúra 2013-ra és a további évekre. 

A tavalyi autó még a régi körülmények között készült el. Az időtartamról beszélek, nem a minőségről. Ezért rekedt meg a fejlesztés."

 Miközben a Mercedes a probléma megoldása érdekében a felső vezetésben több változtatást végzett a 2012-es szezon során, Schumacher elmondta, időre van szükség ahhoz, hogy az eredmények észrevehetők legyenek - habár beismerte, meglepődött, hogy a tavalyi év végére nem javult a helyzet.
"Hogy tavaly miért volt még ilyen a helyzet nem értem. Megteremtettük az alapfeltételeket a csapat előrelépéséhez. Talán néhány fogaskereket meg kell olajozni, mielőtt a javulás megtörténik."


 forrás: f1hungary.fw.hu