Irány a Szilveszter Rallye

Ilyenkor év végén, illetve télen a pályaversenyzők vagy unatkoznak, vagy konditeremben készülnek a jövő évi szezonra, vagy találnak rá módot, hogy valamilyen módon autóba ülhessenek.


Tim Gábor már évek óta, rendszeresen indul kisebb, nagyobb rallye sprint versenyeken, sőt az év végi Szilveszter Rallye állandó résztvevője is.



Eddig nem volt szerencséje, technikai gondok miatt még sosem jutott el a célig. Most az eddigi legkomolyabb technikával készül az évzáró parádéra, egy Mitsubishi Evo 8-al indul, Vavika Tibor navigálásával. Az autót Vavika csapata, a Praktistar biztosítja.
A verseny komolyságát mutatja, hogy az előnevezési listán több, mint 180 páros szerepel, köztük a magyar és nemzetközi rallye bajnokságok élmenőivel. Több, mint 50 Mitsubishi, két WRC, és rengeteg különleges autó várja a december 28.-i rajtot.
Gábor egy felkészülési teszten is részt vett, hisz ilyen, négy-kerék hajtású autóval még nem ment. Az, hogy Tim Gábor és Vavika Tibor milyen esélyekkel száll harcba, nehéz megjósolni, hisz rallye körülmények között a pályaautós tapasztalat mit sem ér. Itt a rögtönzés, helyzetfelismerés, és a stabil vezetés a mérvadó.
forrás: Motorsportál