Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó sivatagi versenyző legyen? Ki tudhatná jobban a választ, mint a tízszeres (!) Dakar-győztes Stephane Peterhansel, akitől az AFM megpróbálta megtudni a titkot, de más érdekességekről is faggatta.
A Forma-1-ről mindenki tudja, hogy egy pályafutás legjobb alapja a gokartozás, a sivatagi futamokkal viszont más a helyzet. Ebben a műfajban nincs tuti recept ahhoz, hogyan lehet valakiből tudatosan nagymenőt faragni, Peterhansel viszont vallja: néhány alapvető erény elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy valakiből sikeres Dakar-menő válhasson.
„Türelem, alázatosság, bátorság, sok műszaki ismeret és mindenekelőtt rengeteg tapasztalat. Meg kell ismerned a sivatagot, ami nagyon kemény hely, ugyanakkor csodálatos is. Sok örömöt ad, de szomorúságot is tud okozni” – mondta lapunknak a francia szupersztár.
Nehéz elképzelni, de igaz: a sivatagi versenyek résztvevői közül nem mindenki készül profi autó-motor vagy épp kamionversenyzőnek. A versenyeken a sikert, a Dakar-győzelmet életcélnak tekintő indulók mellett nagy számban képviseltetik magukat azok is, akik kalandvágyból vágnak neki a vakmerő feladatnak, vagy épp az üzleti- és marketing érdekeik megkívánják, hogy részt vegyenek a kockázatos kihívásnak számító sivatagi száguldásokon.
Peterhansel természetesen a profi versenyzés világából csöppent a műfajba, s bár manapság egyértelműen a műfaj legnagyobb alakjának számít, az AFM-nek elárulta: egy hajszálon múlt, hogy nem egyszerű vízvezeték-szerelőként keresi a mindennapi betevőre valót.
A kis Stephane nyolcéves volt, amikor kapott egy motort a triálversenyeken szereplő édesapjától. Noha a kissrác előszeretettel száguldozott szülővárosa, a kelet-franciaországi Vesoul környékének erdőiben, 12 esztendősen mégis inkább a versenyszerű gördeszkázást választotta: abban a sportban rövid idő alatt hazája bajnoka lett és a nemzeti válogatottal az Európa-bajnokságot is megjárta, érdeklődése azonban később ismét a motorozás felé fordult. 15 évesen édesapja hivatalos iratait használva benevezett első versenyére, amit kapásból megnyert és úgy érezte: a gördeszkázás révén tökéletesre csiszolt egyensúlyérzéket felhasználva lehet jövője a kétkerekűek világában.
„Édesapám azt mondta, hogy hajlandó finanszírozni az első motoros szezont, de ha nem bizonyítok, mehetek vízvezeték-szerelőnek a családi vállalkozásba. Szerencsére erre nem volt szükség, ugyanis a motokrossz-versenyeken elég jól tudtam kamatoztatni a deszkások között csiszolt egyensúlyérzékemet” – emlékezett vissza Peterhansel.
Motokrosszosként a francia később tizenegyszer volt nemzeti bajnok, 1988-tól pedig egy gyári Yamaha-szerződésnek köszönhetően a Dakaron is elindulhatott. Ahogyan mondani szokás, a többi már történelem: motorral hat ízben (1991, 1992, 1993, 1995, 1997, 1998) nyerte meg a legnagyobb sivatagi maratont, majd megunta és 1999-ben autóra váltott.
A Mitsubishi pilótájaként háromszor (2004, 2005, 2007) nyert, majd 2012-ben a Minivel behúzta a tizedik diadalt is, ami különösen fontos volt számára, ugyanis a kilenc afrikai elsőség után végre Dél-Amerikából is sikerült elhoznia a legnagyobb trófeát.
„Türelem, alázatosság, bátorság, sok műszaki ismeret és mindenekelőtt rengeteg tapasztalat. Meg kell ismerned a sivatagot, ami nagyon kemény hely, ugyanakkor csodálatos is. Sok örömöt ad, de szomorúságot is tud okozni” – mondta lapunknak a francia szupersztár.
Nehéz elképzelni, de igaz: a sivatagi versenyek résztvevői közül nem mindenki készül profi autó-motor vagy épp kamionversenyzőnek. A versenyeken a sikert, a Dakar-győzelmet életcélnak tekintő indulók mellett nagy számban képviseltetik magukat azok is, akik kalandvágyból vágnak neki a vakmerő feladatnak, vagy épp az üzleti- és marketing érdekeik megkívánják, hogy részt vegyenek a kockázatos kihívásnak számító sivatagi száguldásokon.
Peterhansel természetesen a profi versenyzés világából csöppent a műfajba, s bár manapság egyértelműen a műfaj legnagyobb alakjának számít, az AFM-nek elárulta: egy hajszálon múlt, hogy nem egyszerű vízvezeték-szerelőként keresi a mindennapi betevőre valót.
A kis Stephane nyolcéves volt, amikor kapott egy motort a triálversenyeken szereplő édesapjától. Noha a kissrác előszeretettel száguldozott szülővárosa, a kelet-franciaországi Vesoul környékének erdőiben, 12 esztendősen mégis inkább a versenyszerű gördeszkázást választotta: abban a sportban rövid idő alatt hazája bajnoka lett és a nemzeti válogatottal az Európa-bajnokságot is megjárta, érdeklődése azonban később ismét a motorozás felé fordult. 15 évesen édesapja hivatalos iratait használva benevezett első versenyére, amit kapásból megnyert és úgy érezte: a gördeszkázás révén tökéletesre csiszolt egyensúlyérzéket felhasználva lehet jövője a kétkerekűek világában.
„Édesapám azt mondta, hogy hajlandó finanszírozni az első motoros szezont, de ha nem bizonyítok, mehetek vízvezeték-szerelőnek a családi vállalkozásba. Szerencsére erre nem volt szükség, ugyanis a motokrossz-versenyeken elég jól tudtam kamatoztatni a deszkások között csiszolt egyensúlyérzékemet” – emlékezett vissza Peterhansel.
Motokrosszosként a francia később tizenegyszer volt nemzeti bajnok, 1988-tól pedig egy gyári Yamaha-szerződésnek köszönhetően a Dakaron is elindulhatott. Ahogyan mondani szokás, a többi már történelem: motorral hat ízben (1991, 1992, 1993, 1995, 1997, 1998) nyerte meg a legnagyobb sivatagi maratont, majd megunta és 1999-ben autóra váltott.
A Mitsubishi pilótájaként háromszor (2004, 2005, 2007) nyert, majd 2012-ben a Minivel behúzta a tizedik diadalt is, ami különösen fontos volt számára, ugyanis a kilenc afrikai elsőség után végre Dél-Amerikából is sikerült elhoznia a legnagyobb trófeát.
forrás: formula.hu