Baksa, Kis G., Katonás és Vámos nem utazik Londonba

Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kedd délután, a 17-es keret edzésének elején kihirdette a londoni olimpián részt vevő 13 játékos névsorát. Nem utazik Londonba Baksa László, Kis Gábor, Katonás Gergő és Vámos Márton, de valamennyien részt vesznek a felkészülés utolsó szakaszában – adta hírül a válogatott hivatalos honlapja, a vlv.hu.


Az utazók között mindössze három olyan játékos szerepel, aki még nem szerepelt ötkarikás játékokon: Hárai Balázs, Szivós Márton és Nagy Viktor. A többiek mind olimpiai bajnokok.

„Több játékos esetében is nüanszok döntöttek. A döntés ugyanolyan nehéz volt, mint az előző olimpiákat megelőzően. Mióta a repülő tegnap este leszállt, nem sokat aludtam és egészen ma délutánig csak ezzel foglalkoztam, hogy alapos és átgondolt legyen a döntésem. Maximálisan bízom a játékosokban, és remélem, hogy a csapat kijelölése lökést ad a tizenháromnak. A nem jelöltek mind munkában maradnak, Vámos Márton Dublinba is elutazik a csütörtökön kezdődő tornára, Baksa, Katonás és Kis Gábor pedig a jövő héten csatlakozik újra a csapathoz” – nyilatkozta Kemény Dénes a válogatott honlapjának.

„Május 14. óta tart a közös munka, május 21. óta pedig a komplett keret készül. Most már júliust írunk, és úgy gondolom, hogy a jó olimpiai szereplés érdekében segítség, hogy ezt a döntést már most meghoztam.”

A kapitány szokásainak megfelelően a szűkítéshez nem kívánt bővebb kommentárt fűzni, így nem beszélt arról, milyen szempontok alapján döntött.

„Csak annyit mondhatok, amit ilyenkor szoktam: azt a 13 játékost jelöltem, akik most meggyőződésem szerint a legjobb magyar válogatottat alkotják. Sokéves tapasztalatom alapján a csapat érdeke az, hogy ennél többet a döntésem hátteréről ne mondjak, nyilvánvaló, hogy ilyen kérdést nem kapnék, hogyha Kásás Tamás és hatéves, Márk nevű kisfiam között kellene, hogy válasszak.”


A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT OLIMPIAI KERETE

Biros Péter, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Nagy Viktor, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szécsi Zoltán, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga Tamás


forrás: vlv.hu/NSO.hu