Schumacher: Csak erre vártam, megnyerem a versenyt!

A Mercedes AMG Petronas hétszeres világbajnok versenyzője betartván az ígéretét, a 6. helyről nyerné meg a 2012-es Monacói Nagydíjat. Michael Schumacher rendkívül boldog, az 5 helyes rajtbüntetése ellenére is.


- Először is szeretném elmondani, hogy mindez teljesen elképesztő, megszerezni itt az első helyet Monacóban. Az összes mezőnyben szereplő versenyző számára ez az év futama, szóval igazán különleges egy ilyen eredményt elérni.
- Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy 5 hellyel hátrébbról fogok rajtolni vasárnap, de ahogy azt már korábban is elmondtam, megszerzem az első helyet, majd a 6. helyről megnyerem a versenyt. Nos, az első helyet megszereztem és holnap a 6. kockáról kell beteljesítenem a második ígéretemet.
- Az elmúlt két évben csak arra vártam, hogy újra itt legyek, és ez most teljesült is. Fantasztikus érzés, még ennyi alkalom után is. Mindenképpen meg fog maradni ez a nap az emlékeim között.
- Azt inkább önökre bíznám, hogy mit jelent, vagy mit nem az elmúlt két év. Nagyon izgatott vagyok most és szeretnék köszönetet mondani a Mercedes bizalmáért. Most ezzel az eredménnyel egy kis részt vissza tudok fizetni nekik.
- A csapat remekül dolgozott, és minden dicséretet megérdemlenek a srácok, különösen azok, akik közel vannak hozzám a csapatnál. Ezen a héten tartottunk néhány megbeszélést és úgy látszik, érdemes volt.


Forrás: f1-live.hu