Monacói Nagydíj: Az FIA elgondolkozott Maldonado kizárásán

Pastor Maldonado, a Williams F1 Team venezuelai versenyzője közel volt ahhoz, hogy kizárja őt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a 2012-es Monacói Nagydíjról.


Nigel Mansell elmondta, a Williams tegye össze a két kezét, hogy Maldonado ott lehet a rajtrácson a vasárnapi futamon.


Pastor Maldonado egy fantasztikus versenyhétvégét futott Spanyolországban. Lewis Hamilton (McLaren) büntetését követően az első rajtkockáról vághatott neki a barcelonai futamnak, és noha Fernando Alonso lerajtolta őt a Ferrarival, végül a venezuelai örülhetett.


Maldonado, mint az egyik esélyes érkezett meg Monacóba, ahol eddig rendre jól szerepelt és remekül versenyzett. Pastor a harmadik szabadedzésen azonban vétett egy buta hibát és ráhúzta a kormányt Sergio Perez (Sauber) autójára az alagút bejáratánál.


A Williams versenyzője a szabadedzést követően idézést kapott a versenybíráktól, akik végül egy 10 helyes rajtbüntetéssel „jutalmazták” meg a manőveréért. Pastor természetesen nem értett egyet a büntetés mértékével, de most kiderült, hogy összességében szerencsés volt.


A német Auto Motor und Sport jelentései szerint Maldonado közel volt ahhoz, hogy kizárják az egész hétvégéről.


Nigel Mansell, 1992 Formula-1 világbajnoka, aki ezen a hétvégén, mint negyedik versenybíró tevékenykedik Monacóban, Toto Wolff résztulajdonosnak elmondta, legyenek boldogok, hogy Maldonado egyáltalán versenyezhet.


„Közel voltunk ahhoz, hogy kizárjuk őt az egész eseményről.” – Nigel Mansell.


Pastor autójában a sebességváltót is ki kell cserélnie a Williams csapatnak a Perez ütközés után történt baleset miatt, így a venezuelai a 24. helyről várhatja a folytatást.


Forrás: f1-live.hu