Plágiumgyanú - MSZP: Schmitt álljon a nyilvánosság elé!

Az MSZP sürgeti, hogy Schmitt Pál álljon a nyilvánosság elé, és ha tudja, sürgősen tisztázza magát a plágium vádja alól. 

A szocialisták szerint ellenkező esetben nyilvánvalóan nem maradhat köztársasági elnök - mondta Szanyi Tibor, az ellenzéki párt elnökségi tagja csütörtökön sajtótájékoztatón, hozzátéve: az államfőt jelölő Orbán Viktor és az őt megválasztó Fidesz reakcióját is várják az ügyben.

    Szanyi Tibor kifejtette: ismerik a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közleményét, amely azonban megítélésük szerint csak tagadta, de nem cáfolta érdemben a hvg.hu által közölt "eléggé nyomós érveket".
    A hírportál szerdai írása szerint Schmitt Pál köztársasági elnök doktori disszertációjának nagy része megegyezik egy bolgár sportkutató korábbi tanulmányával. A KEH reakciójában visszautasította, hogy plágium elkövetésével gyanúsították meg az államfőt.
    Az MSZP-s politikus azt hangsúlyozta: ez az államfő személyes ügye, nem hivataláé, így elengedhetetlen, hogy Schmitt Pál a nyilvánosság elé állva adjon magyarázatot.
    Szanyi Tibor azt is indokoltnak tartotta, hogy az illetékes tudományos testületek foglaljanak állást a kérdésben, és ha szükséges, értékeljék újra a köztársasági elnök doktori disszertációját.
    Véleménye szerint bár az esetnek az államfő által aláírt jogszabályokra nézve nincs jogi következménye, tisztázandó, hogy "milyen erkölcsi alapokon nyugszanak azok a törvények, amelyeket dr. Schmitt Pál aláírással hirdettek ki a Magyar Közlönyben".
    Feltűnő jelenségként értékelte az MSZP-s politikus, hogy az államfőt jelölő miniszterelnök és az őt megválasztó Fidesz az elmúlt egy napban "nem védte meg" a köztársasági elnököt. "Ennek a hallgatásnak mi tudunk jelentőséget tulajdonítani" - mondta, megjegyezve: az államfő nehéz helyzetbe hozása egy "politikai manőver" része is lehet.
    Arra a kérdésre, ezek szerint elképzelhetőnek tartja, hogy a plágiumgyanú megfogalmazása mögött a Fidesz áll, úgy válaszolt: ismeretesek olyan forgatókönyvek, amelyek Schmitt Pál távozásáról szólnak, ezért is tartják lényegesnek a tisztánlátást ebben az ügyben.
    Szanyi Tibor ugyanakkor aláhúzta, hogy mivel a Schmitt Pállal szembeni gyanú súlyos károkat okoz az országnak, ezért a köztársasági elnöknek, ha tudja, tisztáznia kell magát alóla, ellenkező esetben ugyanis - mint arra nemzetközi példák is vannak - nem maradhat posztján.
forrás:(MTI)