Fidesz: megint adóemelést akarnak a szocialisták

A szocialisták kormányzásuk alatt csökkentették a fizetéseket, utcára tettek több tízezer közszolgálati dolgozót és már megint adóemelést akarnak - reagált a Fidesz-frakció a szocialista Kunhalmi Ágnes szombati nyilatkozatára.

   

Az MSZP budapesti elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek, amivel a bérek emelésére akarják rábírni a kormányt.
   
A Fidesz ezt az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy kommentálta, hogy a családi adórendszer megszüntetése azt jelentené: munkavállalók millióinak törölnék el Európa egyik legalacsonyabb személyijövedelemadó-kulcsát és családi adókedvezményét.
    
A polgári kormányzás óta a minden munkavállalót érintő adócsökkentéseken túl, az ország saját erejéből minden évben nőtt a minimálbér és béremelési programok indultak a pedagógusoknak, a rendőröknek, a katonáknak, az egészségügyi, a szociális, a gyermekvédelmi, és a felsőoktatási dolgozóknak. Jövőre tovább folytatódnak a béremelések, tovább csökken az szja és nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye - írták.

kép: 444.hu

A Vatikán vádat emelt a bizalmas vatikáni dokumentumokat közlő olasz újságírókkal szemben

A vatikáni ügyészség a vatikáni bíróság elé idézte Gianluigi Nuzzi és Emiliano Fittipaldi olasz újságírókat, mivel nemrég megjelent könyveikben a pápai államból kilopott bizalmas vatikáni dokumentumokat közöltek. 


A tárgyalás november 24-én kezdődik.
  
A vatikáni ügyészség bizalmas vatikáni dokumentumok eltulajdonítása, valamint bizalmas adatok nyilvánosságra hozatala címén emelt vádat Gianluigi Nuzzival és Emiliano Fittipaldival szemben. A vatikáni büntető törvénykönyv értelmében négytől nyolc évig terjedő börtönre ítélhetik őket. Most először fordul elő, hogy a pápai állam ügyészsége újságírókat idéz a vatikáni bíróság elé.
  
A vatikáni hatóságok felszólítására Emiliano Fittipaldi és ügyvédei az utóbbi napokban megjelentek a vatikáni ügyészség általi meghallgatáson, Gianluigi Nuzzi megtagadta ezt. Ha az újságírók vagy védőügyvédjeik nem jelennek meg a vatikáni tárgyaláson, a vatikáni bíróság távollétükben is elítélheti őket. Mivel azonban olasz állampolgárokról van szó, Vatikán Államnak az újságírók kiadatását kell kérnie az olasz hatóságoktól.
  
További három vádlottat bűnszövetkezéssel is gyanúsítanak. A világi Francesca Immacolata Chaouqui olasz állampolgár ezidáig szabadlábon védekezett. A PR-szakértőként és lobbistaként ismert, egyiptomi apától született nő 2013-2014 között a Vatikán gazdasági-adminisztratív működését átszervező bizottságának (COSEA) tagjaként dolgozott.
  
A Cosea tagja volt a vádlott Nicola Maio is, valamint Lucio Ángel Vallejo Balda spanyol prelátus, a vatikáni  gazdasági ügyek prefektúrájának titkára. Vallejo Baldát a vatikáni csendőrség október utolsó napjaiban vette őrizetbe és azóta a vatikáni bíróság fogdájában tartják fogva. Vallejo Balda vatikáni állampolgár, éppen ezért az ő esetében, a vatikáni törvények szerint, fennáll a "hazaárulás" bűncselekménye is.
  
A vatikáni csendőrség májusban indított nyomozást, amikor kiderült, hogy feltörték Libero Milone vatikáni főrevizor számítógépét. Pénzügyi kimutatásokat, számlákat loptak ki a két olasz újságírónak: a 2012-es Vatileaks-ben is érintett Gianluigi Nuzzi "Via Crucis" és Emiliano Fittipaldi "Avarizia" (Fukarság) című könyveihez. Több száz bizalmas dokumentumról van szó, amelynek nagy része nem is jelent meg az újságírók könyveiben. A vatikáni hatóságok attól tartanak, az eddig nem közölt dokumentumok újabb könyvekben vagy más utakon kerülhetnének nyilvánosságra.
  
Gianluigi Nuzzi Facebook-profilján szombaton azt írta, büszke arra, hogy megmozgatta a Vatikán lelkiismeretét, és nem mond le újságírói munkájáról.
  
Az első Vatileaks-botrány 2012-ben robbant ki, amikor többek között XVI. Benedek személyes levelezése is az olasz sajtó kezébe került. A dokumentumokat Paolo Gabriele, az egyházfő komornyikja tulajdonította el. Gabrielét a vatikáni bíróság másfél évre ítélte, de 2012 decemberében pápai kegyelemben részesült.
   
kép: atv.hu

Akár 10 centiméter hó is hullhat

A magasabb hegyvidékeken akár 10 centiméter hó is hullhat - írta vasárnap az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
 

A meteorológiai szolgálat honlapja szerint Kékestetőn a vasárnap reggel 3 centiméteres hóvastagságot mértek.
  
Figyelmeztetésükben azt írták: délelőtt a Dunántúl délkeleti részén, majd később fokozatosan a Dunától keletre sokfelé csapadékra lehet számítani. A síkvidéken döntően eső, átmenetileg esetleg havas eső, míg a magasabban fekvő részeken havazás formájában várható. Késő este, illetve az éjszaka folyamán az Északi-középhegység és az Alföld északi peremének térségére szorul vissza a csapadék.
  
A Mecsekben, az Északi-középhegységben, kisebb eséllyel a Dunazug-hegyvidéken 300-400 méteres magasság felett is számítani lehet néhány centiméteres megmaradó hóra. A Mátra, a Bükk 500 méter feletti részein 5-10 centiméter hó is hullhat - hangsúlyozták.
  
Dobogókőn szombat este kezdett szállingózni, jelenleg sűrű, apró pelyhekben esik a hó, vékony lepelként teríti be a környéket, de sportolásra még nem alkalmas - tájékoztatta a helyi sícentrum vezetője az MTI-t. Az éjjeli fagy után most nulla fok körüli hőmérsékletet mérnek - tette hozzá.
  
Az országban az előrejelzés szerint vasárnap a legmagasabb nappali hőmérséklet 3-6 Celsius-fok között alakul. Késő estére 0 és plusz 4 fok közé hűl le a levegő.

A jövő héttől négy vasárnapon át nyitva tarthatnak az üzletek

Nyitva tarthatnak az üzletek a négy adventi vasárnapon, november 29-én, valamint december 6-án, 13-án és 20-án.



    A parlament tavaly december 16-án szavazta meg a vasárnapi pihenőnap bevezetését, március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet dolgoztatni a kereskedelemben. A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek. A törvény azzal kapcsolatban is több kivételt tartalmaz, hogy mely boltok lehetnek nyitva vasárnaponként.
    
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére összefoglalta: a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény, valamint a munka törvénykönyvéről szóló törvény értelmében munkaszüneti nap január 1-je, március 15-e, húsvét hétfő, május 1-je, pünkösd hétfő, augusztus 20-a, október 23-a, november 1-je, illetve december 25-e és 26-a.
   
 A vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény felsorolja az általános zárva tartási idő alóli kivételeket, amikor az üzlet vasárnap is nyitva lehet. A boltok az adventi vasárnapokon 4 óra 30 perc és 22 óra között, december 24-én és 31-én 4 óra 30 perc és 12 óra között tarthatnak nyitva.
  
  A törvény szerint az adventre, illetve az év tetszőleges egy vasárnapjára vonatkozóan az üzlet nyitvatartási szándékát a kereskedő köteles előzetesen a kereskedelmi hatóságnak legalább 15 nappal az érintett időpont előtt bejelenteni. A kereskedelmi hatóság a bejelentett időpontokról nyilvántartást vezet.
  
  A nyitva tartási idő keret jellegű, a kereskedő dönthet úgy, hogy az érintett vasárnapokon ennél kevesebb ideig tart nyitva, vagy egyáltalán nem nyit ki. A pontos nyitva tartási időt azonban fel kell tüntetni a kereskedelmi hatóságnak küldött bejelentésben.

Az áru- és folyószámlahiteleket keresik legtöbben karácsony előtt

A karácsony előtti időszak hagyományosan erős a fogyasztási hitelezés szempontjából, legtöbben az áru- és folyószámlahiteleket keresik ekkor, de a hitelkártyákat is november-decemberben használja leggyakrabban a lakosság - derült ki az MTI által megkérdezett bankok válaszaiból. Többen kiemelték a fogyasztók növekvő tudatosságát is a hitelfelvétel során.



    Az OTP Banknál az áruvásárlási és szolgáltatási gyorskölcsönöknél egyértelműen az év végi két hónap a legerősebb időszak, amikor a fogyasztók meghatározott termék vagy szolgáltatás megvásárlásához keresnek pénzügyi megoldást. A banknál arra számítanak, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is egyre többen fizetnek vásárlásaik során hitelkártyájukkal a karácsonyi szezonban.
   
 A Magyar Cetelem Banknál 118 000 forint áruhitel esetén az átlagos felvett hitelösszeg; az éves áruhitel-forgalom közel negyede a karácsonyt megelőző két hónapban valósul meg. A hitelkártyáknál az átlagos kosárérték hatezer forint, decemberben megközelítőleg 25 százalékkal magasabb forgalom bonyolódik Cetelem hitelkártyákkal, mint az év más hónapjaiban - írták.
  
  Júniustól a bank szerint határozott élénkülés tapasztalható a személyi kölcsön piacon, a magyar bankok által havonta folyósított hitelösszeg 10-15 százalékkal meghaladja a tavalyi év azonos időszakának az adatait. Míg 2014-ben az év utolsó két hónapjában 20 milliárd forint személyi kölcsönt vettek fel a magyar családok, idén -  a június óta tartó lendület miatt - ennél magasabb kihelyezésre számítanak.     
  
  Hozzátették: a növekvő hitelfelvétel ugyanakkor növekvő tudatossággal és átgondolt döntéssel is jár, már minden ötödik ügyfelük hiteleket összehasonlító internetes oldalakat tanulmányozott. 
 
   Hagyományosan nagy a kereslet a karácsonyi szezonban a szórakoztató elektronikai cikkek, ezek közül is kiemelten a TV-készülékek iránt. Tavaly a táblagép volt a slágertermék, idén ezek mellé várhatóan a különböző "okos" eszközök - vezeték nélküli, bluetooth hangfalak - is felzárkóznak.
  
  A Budapest Banknál a hitelfelvétel átlagos összege a karácsonyi ünnepek előtt átlagosan 80 000-150 000 forint között mozog. A tavalyi ünnepi időszakban a műszaki cikkek, szórakoztató elektronikai termékek voltak a legnépszerűbbek, a bank idén is hasonló fogyasztói preferenciára számít.
   
 Az UniCredit Banknál az év végi szezonban a személyi kölcsönök és főleg a folyószámlahitelek voltak a legnépszerűbbek az elmúlt években. A folyószámlahitelek iránti keresletben ugrásszerű növekedés történt a tavaly év végi szezonban: az igénybe vett folyószámlahitelek száma több mint 80, összege mintegy 120 százalékkal növekedett az előző évihez képest, és idén is erre számítanak.
  
  A bank szerint az ügyfelek hitelválasztásában a válság nehéz éveiben szerzett tapasztalatokból eredő óvatosság és a korábbihoz képest nagyobb tudatosság egyaránt szerepet játszik.

kép: 24.hu

Ez szív a javából!....


Nickie Ann