A sportolás és a szünidő tartalmas eltöltésének fontosságára hívja fel a fiatalok figyelmét a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) és a CBA Kft. közös rajzpályázatával, amelyre az óvodás és általános iskolás korú gyerekek saját sportélményeiket megörökítő munkáit várják.

A bűnmegelőzés fontos területe a hasznos szabadidő-eltöltés megteremtése, hiszen a csellengő, céltalan gyermek könnyebben válhat számára káros cselekmények részesévé - hangsúlyozta Garamvölgyi László, az NBT kommunikációs igazgatója a pályázat meghirdetésekor tartott sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.
  
A Legyen a sport a szenvedélyed! jelmondattal kiírt pályázatra rajzokat, festményeket, kollázst, montázst vagy mozaikképeket készíthetnek a gyerekek, a pályaműveket iskolakezdéskor várják a kiírók.
  
A sportolással összefüggésben olyan mikrokörnyezet alakulhat ki a gyerekek körül, amely stabilitást biztosít számukra, segítheti magabiztosságuk erősödését, és így a sport közvetve valódi védelmi funkciót tölthet be a fiatalok életében. Ez nemcsak az áldozattá válás elkerülését jelentheti, hanem megelőzheti azt is, hogy felnőve bűnelkövető legyen belőlük - hangozott el.
  
A felhívásra óvodás, alsó és felső tagozatosok munkáit várják, korcsoportonként az első három helyezettet díjazzák majd. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkársága azokat az iskolákat külön jutalmazza, amelyek diákjai a legnagyobb számban neveznek a pályázatra.

MTI

A sportolással kapcsolatos élményekről vár gyerekrajzokat az NBT

Az LMP parlamenti frakcióvezetője szerint a bankszövetség és nem az emberek oldalára álltak a kormánypártok, amikor nem támogatták az LMP devizahitel-csapda elkerülését, illetve a devizahitel-csapdában lévők megsegítését célzó törvényjavaslatának tárgysorozatba vételét az igazságügyi bizottságban.

A testület ellenzéki tagjai támogatták a tárgysorozatba vételt, a kormánypártiak tartózkodtak a szavazáskor.
  
A kormánypártiak még tárgyalni sem hajlandóak a devizaalapú hitelezés megtiltásáról, illetve arról, hogy ne lehessen végrehajtást kezdeményezni közjegyzői okirat alapján - mondta Schiffer András, hozzátéve: nem hajlandó a Fidesz-KDNP arról sem tárgyalni, hogy a bankok ne ruházhassák át a devizaalapú hitelszerződésből eredő követeléseiket "félbűnözői hátterű" behajtó cégekre, illetve hogy a bíróságoknak kötelező legyen hivatalból megvizsgálni a teljes hitelszerződés érvényességét akkor is, ha csak egy részét vitatja a devizahiteles.
  
A bizottság ugyancsak nem vette tárgysorozatba az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló LMP-s törvényjavaslatot, amelynek révén Schiffer András szavai szerint minden magyar ember megismerhetné azt, hogy a politikai, gazdasági és médiabeli átalakulást hogyan befolyásolták a túlélő kommunista állambiztonsági hálózatok.

MTI

A Fidesz-KDNP a bankszövetség oldalára állt

Több mint 1 milliárd forint maradt két bank összesítése alapján a Széchenyi Pihenőkártyákon (SZÉP-kártya) a még 2012-ben feltöltött összegekből, amelyeket május 31-éig lehetett elkölteni. A fel nem használt összegeket visszautalják a munkáltatóknak.


A kártyakibocsátók az MTI-hez hétfőn eljuttatott összesítésükben arról számoltak be, hogy a határidő lejárta előtti hetekben, napokban felgyorsultak a költések, így a munkáltatók által utalt összegeknek kevesebb mint 2 százaléka maradt a kártyákon.
   
Az OTP SZÉP-kártyákra 2012-ben feltöltött 53 milliárd forintnyi juttatásból 1 milliárd forintot nem költöttek el a kártyabirtokosok, ez az eredeti összeg kevesebb mint 2 százaléka.
   
Az MKB SZÉP-kártyákon 169 millió forint maradt, ez 1,6 százaléka a 2012-ben utalt 10,3 milliárd forintnak.
   
A harmadik kibocsátó, a K&H Bank későbbre ígért tájékoztatást, korábbi közlése szerint május elején még 280 millió forint volt a lejáró egyenleg a K&H SZÉP-kártyákon.
   
Az OTP Bank hétfőn közölte, a mintegy 150 ezer érintett SZÉP-kártyán január óta a lejáró egyenleg összege a harmadára csökkent. Az egyenlegek felhasználása az utolsó hetekben gyorsult fel igazán, május végén két hét alatt több mint 800 millió forintot, napi 57 millió forint lejáró összeget használtak fel a kártyabirtokosok.
   
A közlemény kitér arra is, hogy a 2012-es OTP SZÉP-kártyás juttatások szinte teljes egészében a magyar turizmus és vendéglátás bevételeit gyarapították.
   
Az idei év első négy hónapjában több mint 24 milliárd forint érkezett az OTP SZÉP-kártyákra, ezzel együtt a kezdetek óta beérkező összes feltöltés értéke meghaladta a 130 milliárd forintot. Az indulás óta felhasznált összes juttatás értéke pedig májusra átlépte a 100 milliárd forintos határt.
   
Az OTP Bank várakozásai szerint a nyári szezon az elmúlt két évhez hasonlóan kiugró felhasználást hoz majd: 2012 és 2013 nyári hónapjai alatt 20 milliárd forintnyi juttatást használtak fel.
   
Az MKB Bank azt írta közleményében, hogy az utolsó két hét alatt megfeleződtek az MKB SZÉP-kártyákon lévő, május 31-éig elkölthető pénzek: május 15-én még 352 millió forint volt a számlákon, a hónap végére pedig 169 millió forintra apadt az összeg. A határidő lejárta előtti utolsó négy órában még 2 millió forintot költöttek el a 2012-es keretükből a kártyabirtokosok.
   
Az MKB SZÉP-kártyákon a maradék közel azonos nagyságrendben oszlik meg a három zseb (szállás, étkezés, szabadidő) között, 28 ezer kártyabirtokost érintve. A számlákon átlagosan hatezer forint maradt, de emögött nagy különbségek rejlenek: több mint ötezer érintettnek maradt ugyanis száz forintnál kevesebb pénze, tízezren mondhattak búcsút száz és ezer forint közötti összegnek, négyezer kártyabirtokos számláján azonban tízezer forintnál nagyobb összeg ragadt be.
   
A határidő lejárta után fel nem használt összegeket június végéig kapják vissza a munkáltatók. Az MKB közel kétezer munkáltatónak fog utalni, a legkisebb összeg egy forint, a legnagyobb pedig megközelíti a 8,8 milliót. Száz olyan cég van, amely száz forintnál kevesebbet fog kapni, százezer forintnál nagyobb összeget pedig négyszáznak utalnak át.
   
A bank közölte azt is, hogy 2014 elejétől május végéig a munkáltatók már 5,7 milliárd forintot fizettek be több mint 129 ezer MKB SZÉP-kártyára, ez közel 10 százalékos bővülés az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. A felhasználás több mint 20 százalékkal nőtt, ugyanakkor a felhasználás arányai nem változtak számottevően: a költések közel 67 százaléka a vendéglátás alszámlára, 18 százaléka szálláshelyre, 15 százaléka pedig szabadidőre jutott. Az első öt hónapban kifizetett összegek 43 százalékát a fővárosban és az ország középső részén költötték el.

MTI

Több mint 1 milliárd forint fel nem használt juttatás maradt a SZÉP-kártyákon

Másfél évvel azután, hogy a csak magyar játékosokból álló női kézilabdacsapat bejelentette indulási szándékát az angol bajnoki rendszerben, a London Angels megnyerte a másodosztály küzdelmeit, így feljutott az élvonalba.


A szigetországban élő sportolókból összeállított amatőr együttes számára a második vonal nem jelentett komoly gondot, a csapat ugyanis nyolc mérkőzéséből hetet megnyert, s egy meccsen döntetlenre végzett.
   
A felvidek.ma tudósítása szerint az együttes a feljutás ellenére csak akkor indulhat ősztől a legjobbak között, ha lesz utánpótláscsapata is. Ennek érdekében az edzők és játékosok azon dolgoznak, hogy ennek a feltételnek is megfeleljenek, ezért a legismertebb közösségi portálon jelenleg is zajlik a toborzás.

Élvonalba jutott Angliában a magyar nőkből álló kézilabdacsapat

A kilencvenes évek bulihangulatát idézi föl hazai és külföldi kedvencekkel a szerdán kezdődő szegedi Deja Vu fesztivál.


A nyárindító bulin a Dorozsmai úton lévő Postás Sporttelepen fellép a húszéves Scooter, Mr. President, Haddaway, dj Sash, a 2Unlimited, és persze nem maradhatnak otthon a hazai sztárok sem, így többek között koncertezik a Kozmix, a Groovehouse, Betty Love és a TNT-s Dobrády Ákos.
   
Az ingyenes csütörtöki nap minden szinten a családoké, hiszen a program összeállításának fő szempontja az volt, hogy kicsik és nagyok egyaránt találjanak kedvükre való szórakozási lehetőséget. Mindezt az Alma zenekar, Korda György és Balázs Klári, Zoltán Erika, valamint Dj Dominique és Bárány Attila garantálják.
   
A fesztiválzáró vasárnap is tematikus nap, a hazai tehetségkutatók legjobbjai érkeznek Király Viktortól Janicsák Vecán és Kökény Attilán át Pál Dénesig, a nap zárásaként pedig az R-Go lép fel az MDC-vel és a ByTheWay-jel.
   
A fesztivál party arénája az elektronikus zene kedvelőinek nyújt alternatívát: minden nap Rat’N-nel indul a bemelegítés, aztán jönnek a lüktető, lendületes slágerek, a legendás Szőke Tisza hajó feledhetetlen bulijainak megidézése és retro party, mindez Dj Noyz és Dj Harmath, Kincses Szabolcs, a nyolcszoros aranylemezes Kovács "Nagyember" László és Dj Edgar tolmácsolásában.
   
A fesztivál repertoárból nem hiányozhat a levezető mulatós zene, melynek külön sátor ad majd helyet, ahol a Várkonyi Tibi és Era Slágerzenekar, a Gera Fivérek Trió és Villa Negra zenekarok biztosítják a talpalávalót este tíztől órától kifulladásig.

MTI
http://szegedcafe.hu/

Deja Vu fesztivál – A kilencvenes évek bulihangulata

Távozik posztjáról Kovács Zoltán, aki tizenegy hónapig volt az első osztályú diósgyőri labdarúgócsapat, a DVTK sportigazgatója - írta az Észak-Magyarország hétfőn.


A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilap információi szerint Kovács Zoltán a Videoton elleni vasárnapi mérkőzést követően jelentette be, hogy  június 16-án közös megegyezéssel megszűnik munkaviszonya a DVTK-nál.   

A cikk szerint még nem tudni, hogy a szakember hol folytatja pályafutását. A lap úgy tudja, Kovács Zoltán neve felmerült Újpesten is, de az sem zárható ki, hogy az MLSZ-ben kap munkát.

Távozik posztjáról a DVTK sportigazgatója

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint idén az állam kiterjedt szerepvállalása révén a korábban becsültnél lényegesen gyorsabb lehet a növekedés és alacsonyabb az áremelkedés. Az intézet ugyanakkor hozzáteszi, hogy a jó idei eredmények nagyrészt fenntarthatatlanok.

A GKI az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: a GDP hét éve nem látott mértékben, 3,5 százalékkal emelkedett az első negyedévben, és az EU-ban is csak a lengyel és a román adat volt jobb.
  
A tanulmány felidézi, hogy 2014 első három hónapjában a legtöbb ágazat dinamikusan növelte teljesítményét: az ipari termelés 8,4 százalékkal, ezen belül a feldolgozóipar 10 százalékkal bővült. A felfutásban elsősorban a járműgyártás és a kapcsolódó beszállító ágazatok eladásainak növekedése játszott szerepet a gazdaságkutató szerint. Hosszú idő után nemcsak a kivitel, hanem a belföldi értékesítés is emelkedett.
  
Az építőipari termelés - köszönhetően a kedvező időjárásnak is - több mint 20 százalékkal lett nagyobb. A kiskereskedelmi forgalom 6,4 százalékkal, de a dohányforgalom megváltozott számbavételét figyelmen kívül hagyva is 4 százalékkal nőtt.
  
A GKI szerint az adatok bizonytalanságát jelzi, hogy az áfabevételek ennél kisebb mértékben, az első negyedévben csak 1,4 százalékkal, az első négy hónapban 3 százalékkal emelkedtek, miközben a pénztárgépek NAV-hoz kapcsolása miatt elvileg fehéredő hatásnak is jelentkeznie kellett volna.
  
A munkanélküliek száma egy év alatt 2,9 százalékponttal, 8,1 százalékra csökkent, amely nagyrészt a közmunka és a külföldi munkavállalás következménye, de az első negyedévben a közmunkások nélkül is 2,3 százalékkal emelkedett a foglalkoztatás - fejti ki a GKI.
  
A bruttó átlagkereset 1,8 százalékkal, a közmunkások nélkül 6,4 százalékkal emelkedett az első három hónapban. Mivel a nettó keresetek ugyanennyivel nőttek, az áremelkedés pedig átmenetileg megszűnt, az első negyedévben a reálkeresetek is ugyanennyivel emelkedtek.
  
A prognózis szerint az idei béremelések a rendkívül alacsony infláció miatt feltehetőleg elmaradnak a tavalyitól, a közmunkások száma és ezzel aránya pedig csökkenni fog. Így a bruttó átlagkereset 3 százalék körül emelkedik a GKI várakozása szerint. Áprilisban 0,1 százalékkal csökkent a magyar árszínvonal, és az EU másik hat tagállamában is hasonló volt a helyzet.
  
A magyar adat elsősorban nem a piaci folyamatok, hanem a rezsicsökkentés következménye: a maginfláció 2,4 százalék volt - mutatott rá a gazdaságkutató.
  
Az év hátralevő részében  elkerülhetetlen ugyan a piaci áremelkedés, azonban az őszi újabb rezsicsökkentést is figyelembe véve az idei infláció 0,5 százalék körüli, esetleg ez alatti lesz - ismerteti prognózisát a GKI. Így a reáljövedelmek 3 százalék körüli emelkedése mellett a kiskereskedelmi forgalom 3 százalékos és a fogyasztás 2 százalék körüli növekedése várható.     A vásárlóerő ideihez hasonló, mesterséges növelése azonban 2015-ben már aligha lehetséges - tette hozzá a gazdaságkutató.
  
Az államháztartási hiány az első négy hónapban csaknem elérte az éves előirányzatot, a GDP-arányos államadósság pedig a tavaly év végi 79,2 százalékról az első negyedév végére átmenetileg 84,6 százalékra emelkedett.
  
Mivel a túlzottdeficit-eljárás újraindulásának elkerülése már csak az EU-forrásokhoz való hozzáférés miatt is a kormány elsődleges célja, a 3 százalék alatti deficit elérése szinte biztosra vehető a GKI szerint. Ennek terhei közvetlenül feltehetőleg az üzleti szférát fogják érinteni, és csak ennek továbbhárítása a lakosságot - mutatott rá előrejelzésben a GKI.

MTI

Gyorsabb növekedés, kisebb áremelkedés várható idén