napiTopik

Bezártak egy péceli óvodát, mert életveszélyessé vált az épülete

Életveszélyessé vált a péceli Gesztenyés óvoda épülete, ezért az intézményt azonnal bezárták – közölte a város polgármestere.
A tavaszi szünet után a gyerekek már egy másik épületben kapnak helyet.
   
Szöllősi Ferenc (független) polgármester elmondta: egy szülő hívta fel a figyelmet arra, hogy megroggyant a tetőszerkezet. A jegyző statikai vizsgálat rendelt el, és a szakember szerdán közölt megállapításai alapján a polgármester az intézmény azonnali bezárásáról döntött.
   
A Gesztenyés óvodába 85 gyerek jár, az elhelyezésükről gondoskodni kell: a szünet után az óvodások az Isaszegi út 3. szám alatti önkormányzati tulajdonú épületbe költöznek - ismertette.
   
Az egykori iskolaépületben öt tanterem van, a létesítményt két hét alatt alakítják át teljesen, úgy, hogy megteremtsék a szükséges feltételeket és a megfelelő környezetet addig, amíg nem épülhet új óvoda.
   
Szöllősi Ferenc kitért arra is, hogy az önkormányzat által működtetett több mint ötvenéves Gesztenyés óvoda épülete rendkívül rossz állapotban van, "arra már egyetlen fillért sem szabad költeni".
   
Hozzátette, hogy tárgyalt Szűcs Lajossal, a Pest Megyei Közgyűlés elnökével és Tállai András önkormányzati államtitkárral, mert "a kritikus helyzet mielőbbi megnyugtató megoldást kíván", ez a véleménye szerint egy új óvoda lehet.
forrás: MTI

Európai Olimpiai Reménységek golftornája Magyarországon

Csütörtöktől vasárnapig Magyarországon rendezik meg az Európai Olimpiai Reménységek golfversenyét, amelynek ünnepélyes megnyitóját szerdán tartották meg a Parlamentben.
 


A viadalon hét ország 17 éven aluli legjobb játékosai mérik össze tudásukat, a házigazda magyar csapat mellett a cseh, a szerb, a szlovák, a szlovén, osztrák és orosz együttes versenyez majd 6-6 fős fiú és lány csapatokkal. A részt vevő válogatottak szerdán idegenvezető segítségével tekinthették meg a Parlamentet.  
  
"A magyar kormány számára a sport kiemelten fontos. A golf felé van egy különleges tartozásunk, a szocializmus időszakában burzsoá sportágnak tartották, ezért tűzzel vassal üldözték - mondta a megnyitón Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, hozzátéve, hogy szerinte különleges kötelezettséget jelent, hogy jóvátegyék azokat az évtizedeket, amikor Magyarországon - a többi keleti európai országhoz hasonlóan - nem lehetett golfozni.
  
Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója hangsúlyozta, Magyarországon az elmúlt huszonöt évben nagy lendületet kapott a sportág, ráadásul a kormány támogatásának köszönhetően plusz forrásokhoz is jutott, ez pedig bizakodásra adhat okot a tekintetben, hogy a 2016-os riói olimpián magyar sportoló is legyen a 120 induló között.
   
A magyar színeket a junior válogatott keret tagjai képviselik. A lányoknál a legjobb magyar játékos, Rózsa Csilla mellett, Briglovics Boróka, Vadkerti Adél, Paál Julianna, Czernecki Laura, Tóth Maya szerepel, a fiúknál Csányi Olivér, Rózsa Dávid, Rózsa Dániel, Závaczki Bálint, Holló Zsombor és Greff Bálint indul. Rózsa Csilla a sikeres amerikai versenyek és edzőtáborozás után idén először lép pályára Magyarországon.    Böndicz Gergő szövetségi kapitány elmondta, elsősorban Rózsa Csillától számít kiemelkedő eredményre, a legveszélyesebb, egyben a legerősebb ellenfélnek pedig a cseheket tartja.
  
A versenyek csütörtöktől vasárnapig 7.30 órától kezdődnek a máriavölgyi Pannónia Golf Clubban.
forrás: MTI

A Prezi 2 milliárd embernek szeretne segíteni ötleteik megosztásában

A jelenleg 40 millió felhasználóval rendelkező Prezi célja, hogy világszerte elérje azt a mintegy 2 milliárd embert és szervezetet, akik ötleteket szeretnének megosztani - mondta Árvai Péter, a Prezi társalapító-vezérigazgatója, kiemelve, hogy ezen cél eléréséhez még sok munka áll előttük.


Az internetes prezentációkészítő szoftvert fejlesztő Prezi szerdán Budapesten egy konferenciával ünnepelte ötödik születésnapját. A cég egyben azt is bejelentette, hogy immár magyarul is elérhető a Prezi.
  
Árvai Péter kifejtette: ahhoz, hogy több kisebb nyelvre le tudják fordítani a Prezit, először a világ legnagyobb piacán, az amerikai piacon volt fontos megjelenniük. A Prezi a magyarral együtt már nyolc nyelven - a magyaron kívül angolul, németül, franciául, spanyolul, portugálul, japánul, és koreaiul is elérhető. "Fontos volt visszakapcsolódni a magyar gyökerekhez" - fogalmazott a vezérigazgató.
  
Rubik Ernő, Kossuth-díjas magyar építész, játéktervező, az idén 40 éves Rubik kocka feltalálója a Prezinek is még legalább 40 születésnapot kívánt, kiemelve: jó, hogy a program már magyarul is elérhető. Úgy vélte, a következő célországnak Kínának kell lennie, kínaira is le kell fordítani a Prezit. Rubik Ernő azt kívánta a Prezinek, hogy hasonló globális hatása, sikerei legyenek mint a Rubik kockának.
  
A Prezi magyar nyelvű kiadásával egyidőben a cég budapesti irodájában megnyitotta a Prezi Ötletek Háza (Prezi House of Ideas) nevű közösségi teret, ahol konferenciákat és találkozókat szerveznek majd. Árvai Péter ezzel kapcsolatban elmondta: az Ötletek Házát úgy alkották meg, hogy alkalmas legyen prezentálásra, és bárki, akinek van kedve ötleteket előadni, eljöhet ide.
  
A vezérigazgató kifejtette: az utóbbi fél évben több mint 10 millióan csatlakoztak a Prezihez, naponta 55 ezer új felhasználójuk van, összesen pedig 120 millió prezi publikus a weboldalukon, ezzel nekik van a világon a legnagyobb prezentációs adatbázisuk.
  
Árvai Péter szerint a Prezi jó példa arra, hogyan lehet rövid idő alatt világsikert építeni Magyarországról, ami nehéz lenne nyitott kultúra nélkül. Sokan azt gondolják, hogy London, Stockholm, vagy Berlin Európa startup központja, de Budapest ugyanolyan jó csomópont, "semmi okunk kisebbrendűségi  érzéssel küzdeni, inkább azon kell gondolkozni, hogy hogyan építsük fel a következő Prezit" - fogalmazott.
  
Szólt arról is: folyamatosan dolgoznak azon, hogy a Prezi egyre több eszközön, telefonokon, táblagépeken is elérhető legyen, emellett új fejlesztéseket igényel az is, hogy egyre több cég kezdi használni a Prezit. Összességében az a cél, hogy a technológia egyre inkább a háttérbe kerüljön, és az ötletek legyenek a középpontban - mondta Árvai Péter.
  
Jelezte: folyamatosan bővítik budapesti irodájuk létszámát is. Úgy vélte, terjeszteni kell Budapest népszerűségét, mert így lehet sok tehetséges fiatalt idevonzani, vagy más fiatalokat itt tartani; a Preziben 26 különböző országból dolgoznak munkatársak - fűzte hozzá.
  
Neelie Kroes európai uniós biztos a születésnap alkalmából küldött videóüzenetében kiemelte: az, hogy a Prezinek már 40 millió felhasználója van jó példája annak, hogy Európa tele van tehetségekkel, és arra is, hogyan lehet a digitális eszközöket felhasználva jobb jövőt építeni a kontinensen. Európának nincs saját szilíciumvölgye, de nincs is szüksége rá, csak sok lelkes, ötletekkel rendelkező vállalkozó kell.
  
A konferencián részt vett Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, M. André Goodfriend, a Budapesti Amerikai Nagykövetség ideiglenes ügyvivője, Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke, Korányi László, a NIH kül- és belkapcsolati elnökhelyettese, valamint Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója, illetve Záboji Péter, a European Entrepreneurship Foundation (EEF) elnöke és alapítója.
  
A Prezit 2009-ben alapította Árvai Péter, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám. Az indulás után nem sokkal a világ leghíresebb előadásait szervező cég, a TED Conferences fektetett be a Prezibe. A gyors növekedésnek és az egyre több felhasználónak köszönhetően még 2009-ben megnyitották a cég második irodáját San Franciscóban. A TED Conferences mellett az ACCEL Partners és a Sunstone Capital is befektetett a cégbe.
forrás: MTI

Online pólóáruház

Készítsd el saját pólódat vagy válogass a már meglévők közül. Óriási minta és színválaszték.


Bundabotrány - Tagadta bűnösségét K. Zoltán a nemzetközi perben is

Tagadta bűnösségét a nemzetközi bundabotrány büntetőperében is K. Zoltán másodrendű vádlott, korábbi profi futballista a Fővárosi Törvényszéken szerdán.


K. Zoltán kérdésekre nem kívánt válaszolni, csupán egy előre megírt rövid vallomást olvasott fel, amely jobbára szó szerint megegyezett a másik bundaügyben egy nappal korábban felolvasott vádlotti nyilatkozatával.
   
K. Zoltán azt hangoztatta, hogy bűncselekményt nem követett el, fogadási csalásban nem vett részt, "boszorkányüldözés", "elkeseredett bűncselekménykeresés áldozata". Igaz, hogy semmi máshoz nem ért, mint a labdarúgáshoz, és mint általában a kiöregedett játékosok, próbál a futball közelében maradni és sokat fogadott meccsekre, de ennek semmi köze az "ügyészség által kreált bűnszervezethez".
   
A megszakításokkal összesen mintegy 2,5 éve előzetes letartóztatásban lévő, szerdai tárgyalásra is bilincsben érkező K. Zoltán kifogásolta fogvatartása körülményeit, melyek miatt nem tud felkészülni a védekezésre, holott - mint mondta - segíteni szeretné az eljárás eredményes befejezését, mert neki is ez az érdeke.
   
A pár perces vádlotti nyilatkozat után a bíróság ismertette K. Zoltán korábbi nyomozati vallomásait, melyek gyakorlatilag annyiból álltak, hogy a volt labdarúgó kifogásolta gyanúsítását és időnként közölte, hogy nem követett el bűncselekményt.
   
K. Zoltán és L. Mátyás letartóztatását jelenleg egy másik bundaügy nyomozásában tartják fent bűnismétlés veszélye miatt, ugyanis a hatóságok szerint a két férfi házi őrizete alatt is megpróbált hazai mérkőzéseket manipulálni.
   
A nemzetközi bundabotrányban 2013 tavaszán a magyar ügyészség összesen 45 fő ellen emelt vádat és ez alapján eddig három bírósági eljárás indult.
   
Tavaly szeptemberben K. Zoltán, L. Mátyás és több társa ellen szintén a Fővárosi Törvényszéken elkezdődött eljárásban főként a REAC csapatához köthető cselekményeket vizsgálja a bíróság.
   
Kedden megkezdődött a törvényszéken egy másik büntetőper, melynek vádlottja K. Zoltán és L. Mátyás mellett további 19 személy, főként egykori labdarúgók, akiknek a 2008 és 2010 közötti cselekményei elsősorban a Diósgyőrhöz és a Siófokhoz köthetők. Az ügyészség szerint néhány vádlott 1000 és 10000 euró közötti összegeket adott sportolóknak, hogy tucatnyi esetben befolyásolják magyar meccsek eredményét. Így a vesztegetők az előre megbeszélt eredményre tudtak fogadásokat kötni. Abban az ügyben a vádlottak között van az egyik élvonalbeli csapat volt edzője, A. Zoltán. A vádak alapján egyesek akár tíz évet meghaladó szabadságvesztést is kaphatnak, az elsőfokú döntés idén megszülethet.
   
A szerdán folytatódott harmadik, milliárdos nagyságrendű bundaper elsőrendű vádlottja egy szingapúri férfi, akit más ügyben tartanak fogva a hazájában, így a magyarországi eljárás a távollétében folyik.
   
A magyar ügyészség szerint a szingapúri egy több kontinensen működő nemzetközi bűnszervezet vezetője volt, az egyes földrajzi régiókat rábízta "alvezéreire", a magyarországi szálakat K. Zoltán és L. Mátyás tartotta kézben.
   
Az ügyészség szerint a bűnözői csoport cégeket hozott létre, jelentős költséggel - Argentínában például 150 ezer dollárért - nemzetközi tornákat szervezett és két finnországi csapatba is beépült szponzorként, hogy manipulált mérkőzésekre tudjon fogadni. Futárok vitték a vesztegetési pénzeket a csapatokhoz, kínai fogadási ügynökök piramisszerűen felépített hálózata pedig megtette a téteket ázsiai fogadóirodáknál.
   
A vádpontok között szerepel például a 2011 májusi olasz elsőligás Lecce-Lazio mérkőzés, amelyen a Lecce hat játékosának megvesztegetésére 600 ezer eurót költöttek, a fogadási összeg pedig 2 millió euró volt.
   
Három magyar játékvezetőt is megvádoltak, mert az ügyészség szerint több esetben is mérkőzés közben headseten kapták az utasításokat, hogy miképpen nyúljanak bele a meccsekbe és ezért összességében több millió forintot kaptak.
   
A 2010 decemberi Argentína-Bolívia (1-0) utánpótlás mérkőzés például több mint 100 percig tartott, mire egy vitatható büntető megítélése után bekövetkezett a kívánt eredmény. A vád szerint nemzetközi mérkőzések mellett magyar utánpótlás meccseket is manipulált a bűnszervezet, továbbá az is előfordult a 2011 januári Budapest Honvéd-Dukla Banska Bystrica felnőtt edzőmeccsen, hogy a második jogtalan 11-es után levonultak a pályáról a szlovák csapat játékosai.
   
A szerdán folytatódott bundaperben a Központi Nyomozó Főügyészség minősített vesztegetés és számítástechnikai rendszer, illetve adatok elleni bűncselekmény miatt emelt vádat, mely alapján egyes vádlottak akár 10-15 évet is kaphatnak. A következő, pénteki tárgyaláson folytatódik a vádlottak meghallgatása, az elsőfokú eljárás várhatóan csak jövőre fejeződik be.
   
A bundaügyek miatt indított negyedik büntetőeljárásban várhatóan a közeljövőben kezdi el a tárgyalást a törvényszék.
   
A nemzetközi bundaügyben a magyar mellett német, finn és olasz hatóságok is eljárásokat indítottak. Andreas Bachmann, a bochumi ügyészség ügyésze korábban egy sajtótájékoztatón elmondta: 425 játékost, játékvezetőt és egyéb tisztségviselőt vesztegettek meg 380 meccsel kapcsolatban, az ügy legtöbb gyanúsítottja Németországban van, a bűnszervezet legalább 8,5 millió eurós hasznot tehetett zsebre.
   
A megbundázott mérkőzések között volt az élvonalbeli bajnokik mellett világbajnoki és Európa-bajnoki selejtező, valamint két Bajnokok Ligája-meccs is.
   
Kutasi Róbert, a REAC igazgatója 2012 márciusában azt követően lett öngyilkos, hogy klubja több labdarúgóját őrizetbe vették mérkőzések manipulálásának gyanúja miatt.
forrás: MTI

Tizennégy hónapra ítélték a késsel taxit rabló férfit

Első fokon tizennégy hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság azt a férfit, aki március 22-én késsel fenyegetőzve vitte el egy taxis járművét .


Szanka Ferenc közlése szerint a bíróság gyorsított eljárásban erőszakkal, illetve az élet, vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel, felfegyverkezve elkövetett jármű önkényes elvétele és fogolyszökés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit.
  
A vádlott Szegeden szállt be a taxiba, előbb az algyői hídig, majd Hódmezővásárhelyig vitette magát. A városba érve azt kérte a taxistól, hogy vigye tovább Mártélyra, de ezt a sofőr nem vállalta. Az utas ekkor kabátjából egy kést vett elő, azzal kezdett fenyegetőzni. A taxis kiugrott a járműből, támadója átült a kormány mögé és elhajtott. A bejelentés után 15 perccel a helyszínre irányított járőrök a régi Tisza-töltésen feltartóztatták a menekülő M. Lászlót.
  
A 40 éves férfi a taxiból kiszállva ellenállt a rendőri intézkedésnek, a járőrök csak testi kényszer alkalmazásával tudták elfogni és előállítani a rendőrkapitányságra. A vádlott a rendőrségen, miközben a mellékhelyiséghez kísérték, megpróbált elszaladni, de az egyenruhások elfogták.
forrás: MTI

A "söralátét" a legegyszerűbb módja az adóbevallásnak

A szja-bevallás legegyszerűbb módja az egyoldalas adónyilatkozat, amit sokan csak "söralátét-bevallásként" emlegetnek; ezt egyéb törvényi feltételek megléte mellett akkor lehet választani, ha a munkáltatók által levont adó, adóelőleg, és a ténylegesen fizetendő adó különbözete nem több ezer forintnál.


A közlemény szerint az 1353ADÓNYILATKOZAT elnevezésű nyomtatványon a személyes adatokon túl mindössze három sort kell kitölteni, és a benyújtási határideje május 20.
  
Az adónyilatkozat a NAV bármely ügyfélszolgálatán beszerezhető, illetve a NAV honlapjáról is letölthető. A kitöltő- és ellenőrző programmal elkészített adónyilatkozat az ügyfélkapun keresztül elektronikusan is beküldhető, vagy kinyomtatva, postán is továbbítható a NAV-hoz.
  
Felhívták a figyelmet arra, hogy érdemes tanulmányozni a munkáltatótól év elején kapott 13M30-as igazolást, mert azon az is szerepel, hogy az adózó jogosult-e az adónyilatkozat benyújtására. Ebben az esetben az igazolás adatait csak át kell másolni az adónyilatkozat megfelelő soraiba.
  
A beadási jogosultságról bővebben a nyomtatvány hátoldalán található, illetve a NAV honlapjáról, www.nav.gov.hu oldalról letölthető kitöltési útmutatóból lehet tájékozódni.
forrás: MTI

Friss / Extra