napiTopik

Szexuális bűncselekménnyel gyanúsítanak egy soproni nőifoci-edzőt

Előzetes letartóztatásba helyezte a Soproni Járásbíróság a helyi nőifoci-csapat edzőjét, aki a gyanú szerint molesztálta az egyik fiatal játékost - közölte a megyei törvényszék szóvivő bírája kedden az MTI-vel.

Máté Kinga elmondta: a döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így az nem jogerős. Az előzetes letartóztatás indoka, hogy a nyomozás jelenleg is folyik, és fennáll annak az esélye, hogy megpróbálja befolyásolni a tanúkat a férfi, aki a felmerült terhelő bizonyítékok ellenére nem tett beismerő vallomást.
   
Hozzátette: az ügyben minősített szexuális visszaélés ügyében folyik eljárás; ennek oka, hogy az áldozat 18 évnél fiatalabb, a férfi pedig edzői minőségében követte el tettét a gyanú szerint.
   
A Kisalföld című megyei napilap keddi beszámolója szerint a múlt héten bejelentést tettek a rendőrségen az edző ellen a Soproni FAC együttese egyik 15 éves játékosának szülei, két nappal később pedig szexuális kényszerítés megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került az edző.

A Jobbik nem fogadja el a döntést

A Jobbik nem fogadja el, hogy több tagját egy-egy évre kitiltották Romániából.

Szávay István, a párt országgyűlési képviselője - akire ugyancsak vonatkozik a döntés - hétfő este az MTI-nek azt mondta: felháborítónak tartja a döntést és homályosnak az indoklást. Kiemelte: a Jobbik nem tett és nem mondott olyat, ami alapján ezt a döntést meg kellett volna hozni.
   
A politikus úgy véli: sokkal inkább román belpolitikai vonzatai vannak az ügynek, amit Victor Ponta kormányfő nyilatkozatára alapoz, miszerint Traian Basescu államfő akarja lefölözni ennek politikai hasznát. Hozzátette: szerinte éppen ez a kulcskérdés, s a Jobbik ennek áldozata.
   
Szávay István szerint a lépés nemcsak a Jobbik ellen irányul, hanem az erdélyi magyarságot is meg akarják félemlíteni. Mint mondta, ezt nem hagyják, és Erdélyben is be fogják mutatni programjukat, amely semmi románellenes vagy a hatályos román törvényeket sértő dolgot nem tartalmaz. A képviselő kijelentette: a leghatározottabban, legvilágosabban kiállnak az erdélyi magyar közösség érdekeiért, s a Fidesszel és Orbán Viktor miniszterelnökkel ellentétben természetesnek tartják, hogy részt vettek a marosvásárhelyi autonómiatüntetésen.
   
Hozzátette: a jövő hétre is lenne meghirdetett rendezvénye Erdélyben, és meg is tartják, legfeljebb más megy majd helyette.
   
A román belügyminisztérium szóvivője hétfőn jelentette be, hogy egy évig nem léphet be Romániába a Jobbik két országgyűlési képviselője, Szávay István és Zagyva György Gyula, s ugyancsak egy évre kitiltották Tyirityán Zsoltot, a Betyársereg tagját és - a szintén jobbikos - Mikola Bélát, az Új Magyar Gárda tagját. Az érintetteket azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.
forrás: MTI

Döntetlent játszott a magyar futsalválogatott

A vasárnapi 4-2-es sikert követően hétfőn 1-1-es döntetlent játszott Görögország legjobbjaival a magyar futsalválogatott.

A Pápán rendezett felkészülési találkozón a vendégek szereztek vezetést, a második félidőben Lódi egyenlített. Á magyarok hiába játszottak végig nagy fölényben, a győztes gólt nem sikerült megszerezniük.
   
"Megvoltak a lehetőségeink, hiszen rúgtunk négy kapufát és több helyzetünk kihasználatlanul maradt, 45-ször lőttünk kapura, míg a görögök nyolcszor. A helyzetkihasználásunk nem volt az igazi, azonban így is boldog vagyok, mert a fiatalok jól teljesítettek" - értékelt Sito Rivera, a magyar nemzeti együttes spanyol szakvezetője.

Már lehet szavazni a tavalyi év legjobb könyvére

Elindult hétfőn a tavalyi év legjobb köteteit kereső Aranykönyv díj közönségszavazása - közölték a szervezők az MTI-vel.


"Mindenkinek van kedvence" szlogennel immár ötödik alkalommal indította el a Libri Kiadó az Aranykönyv-szavazást, amelyből kiderül, hogy az előző évben melyik könyvet forgatták a legszívesebben az olvasók.
    
A magyar és a külföldi kötetekre külön öt-öt kategóriában: szépirodalom, szórakoztató irodalom, gasztronómia, gyermek- és ifjúsági irodalom, valamint ismeretterjesztés kategóriában várják a szervezők a szavazatokat.
    
Az Aranykönyv első fordulójában, hétfőtől április 14-ig voksolhatnak az érdeklődők, és kategóriánként ötven kötetből választhatják ki az általuk legjobbnak ítélt tíz könyvet. A második fordulóban, április 15. és április 27. között már a legjobb tíz kötet közül voksolhatnak kedvenceikre az olvasók.
    
A szavazatokat a www.aranykonyv.hu és a Libri Facebook-oldalán várják a szervezők, de a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál ideje alatt a helyszínen is leadhatják voksaikat a látogatók. Egy személy csak egyszer szavazhat, a voksolás regisztrációhoz kötött.
    
A kategóriák nyerteseit az Aranykönyv Díjátadó Gálán hirdetik ki április 27-én.
    
Tavaly többek között Horváth Eszter Desszertőrült című szakácskönyve, a S.Ö.R.-Shakespeare összes rövidítve című kötet, valamint Leiner Laura A Szent Johanna gimi 7. című írása nyerte el a legtöbb szavazatot. A külföldi könyvek közül Tolkien meséire voksoltak a legtöbben - olvasható a tájékoztatóban.

A történelem legnagyobb kibertámadása zajlik szakértők szerint

Világszerte érzékelhetően lelassult az internetes adatforgalom a "történelem legnagyobb kibertámadása" miatt - írja a BBC brit hírportál.
   
A támadást állítólag egy spam-ellenes csoport és egy weboldal szolgáltató vállalat között kirobbant ellenségeskedés váltotta ki.
 
A londoni és genfi székhelyű Spamhaus nonprofit szervezet email szolgáltatóknak nyújt segítséget a levélszemét kiszűréséhez.
A Spamhaus nemrégiben felvette "fekete listájára" a holland Cyberbunker webszolgáltató szervereinek a címét is. A Cyberbunker saját állítása szerint pedofil pornográfiával és terrorizmussal kapcsolatos taralom kivételével bármilyen témával foglalkozó weboldalaknak otthont ad szerverein.
 
Egy, magát a Cyberbunker szóvivőjeként azonosító személy BBC-hez eljuttatott üzenetében azzal vádolta meg a Spamhaust, hogy visszaél pozíciójával és nem lenne szabad megengedni, hogy az döntse el "mi történhet az interneten és mi nem". A Cyberbunker a BBC megkeresésére nem válaszolt.
 
A Spamhaus viszont azt állítja hogy a Cyberbunker kelet-európai és orosz bűnszervezetek támogatásával kibertámadást indított ellene.
 
Steve Linford a Spamhaus igazgatója "példátlan méretűnek" nevezte a társaság ellen indított támadást. "Már több mint egy hete tart" - mutatott rá. "De még talpon vagyunk (...) mérnökeink emberfeletti erőfeszítéseket tesznek (...) egy ilyen támadás már mindenki mást leterített volna" - mondta.
 
Összehasonlításképpen nagyobb bankok weboldalait már másodpercenként 50 gigabites adatforgalommal is ki lehet szorítani az internetről, a Spamhaus elleni támadás viszont estenként elérte a másodpercenkénti 300 gigabites adatforgalmi mennyiséget is.
 
Az igazgató a BBC-nek elmondta, hogy már öt ország kiberbiztonsági hatóságai vizsgálják a Spamhaus DNS (Domain Name System) szerverei ellen irányuló DDoS (Distributed Denial of Service) támadást, amelynek lényege, hogy célzott adatforgalommal próbálja elérhetetlenné tenni mások számára a szervereken bejegyzett címmel rendelkező weboldalakat.
 
A Spamhaus szolgáltatásai számos nagy internetes szolgáltató vállalat veszi igénybe, melyek közül többen a segítségére siettek a támadás kivédésében. Steve Linford elmodta, hogy például a Google is segítséget nyújt számára a "forgalom felvételében".

forrás: MTI

A klubrekorder Messinek a Barcelona sikere számít

Elsősorban csapata, az FC Barcelona sikereiért küzd Lionel Messi, a gárda négyszeres aranylabdás futballistája, aki vasárnap este, az Osasuna elleni 7-0-ra megnyert bajnokin a klub történetének legeredményesebb játékosa lett.

"Számomra továbbra is az a legfontosabb, hogy történelmet írjunk a csapattal. Ezek a játékosok már mindent megnyertek, és megérdemlik, hogy továbbra is nagy tetteket hajtsanak végre" - nyilatkozta a klub hivatalos televíziós csatornájának a még csak 26 éves argentin támadó, aki mesterhármast ért el az összecsapáson, és így már 371 találatnál tart. Az eddigi csúcstartó Paulino Alcantara volt, aki 1912 és 1927 között 357 meccsen 369-szer vette be az ellenfelek kapuját. A 26 éves Messinek 453 találkozóra volt szüksége a csúcsdöntéshez.
   
A válogatott sztárjátékos megjegyezte: a Valladolid otthonában elszenvedett 1-0-s vereséget követően rendkívül sok és jogos kritikát kapott az együttes, a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágón és most, az Osasuna ellen azonban megmutatták, hogy mire képesek valójában.
   
"Remélem ez a két találkozó segít abban, hogy visszanyerjük az önbizalmunkat" - tette hozzá Messi, aki csapatával vasárnap az ősi rivális és listavezető Real Madrid otthonában lép pályára.
   
"Ez egy nagy lehetőség, hogy felzárkózzunk a Real Madridhoz, de tisztában vagyunk vele, hogy nagyon erős csapat lesz az ellenfelünk, ráadásul idegenben játszunk majd, de megpróbálunk nyerni" - mondta a Bolha becenévre hallgató csatár.
   
A harmadik helyen álló, címvédő katalánok négypontos hátránnyal utaznak majd a Santiago Bernabeu Stadionba a 29. forduló csúcsrangadójára, s amennyiben vereséget szenvednek a 18 forduló óta veretlen Real Madridtól, akkor rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek a bajnoki címért folytatott versenyfutásban.
forrás: MTI

Egy rendőrt is őrizetbe vettek lejárt szavatosságú élelmiszerek továbbértékesítése gyanújával

Négy gyanúsítottat, köztük egy rendőrt vettek őrizetbe, miután fény derült egy lejárt szavatosságú élelmiszerek átcsomagolásával, átcímkézésével, illetve továbbértékesítésével foglalkozó szervezet működésére Pest megyében - közölte a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint a bűncselekményt az ügyészség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség összehangolt akciója keretében göngyölítették fel.
   
A szóvivő az előzményekről elmondta, hogy egy ócsai székhelyű cég különböző áruházláncoktól átvett lejárt szavatosságú élelmiszerek megsemmisítését vállalta, a cég vezetője azonban a hozzá beszállított, megsemmisítésre szánt élelmiszerek egy részét továbbértékesítette, így azok visszakerültek a forgalomba.
   
Március 14-én és 15-én a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség az említett szervezetek közreműködésével - összehangolt akció keretében - tíz helyszínen tartott házkutatást. "Átfésülték" egyebek mellett a cég székhelyét, telephelyét, illetve az átcímkézett árukat értékesítésre átvevők dabasi, felsőpakonyi, törökbálinti és budaörsi raktárait is - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy valamennyi helyszínen lejárt szavatosságú termékek kerültek elő.
   
Gyugyi Csilla közlése szerint a bűncselekmény-sorozat nagyságrendjére jellemző, hogy az egyik helyszínen - egy 600 négyzetméteres raktérben - 100-150 tonna élelmiszert találtak, rossz higiéniai körülmények között. Az áru lejárt fogyasztási idejű volt, magyar nyelvű jelölést nem tartalmazott.
   
Egy másik helyszínen épp a lejárt szavatosságú élelmiszerek átcímkézését és csomagolását végezték - tette hozzá a szóvivő. Az ügyben négy embert – köztük egy, a termékek továbbértékesítésében részt vevő rendőrt - hallgattak ki gyanúsítottként rossz minőségű termék forgalomba hozatala miatt.
   
A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a gyanúsítottakat őrizetbe vette és indítványozta előzetes letartóztatásukat - mondta Gyugyi Csilla.
forrás: MTI

Friss / Extra