napiTopik

Megvenné Rooneyt a Chelsea

"Rácsapna" Wayne Rooneyra a Chelsea, ha a Manchester United csatára nem jut dűlőre jelenlegi klubjával az új szerződés ügyében - írta a Mail on Sunday.

A konzervatív vasárnapi brit lap értesülése szerint a londoni labdarúgóklub 30 millió fontot (11 milliárd forintot) kínálna Rooneyért.
  
A Manchester United ebben a hónapban kezd előzetes tárgyalásokat Rooney képviselőivel az új szerződésről, de továbbra is "komoly kételyek" vannak azzal kapcsolatban, hogy a játékost sikerül-e maradásra bírni, ha a Premier League tabellájának hetedik helyén álló United nem jut be a Bajnokok Ligája-sorozatba - áll a brit lap cikkében.
  
A Mail on Sunday forrásai szerint José Mourinho, a Chelsea menedzsere "első számú célkitűzéssé tette" Rooney megszerzését.
  
A lap szerint ugyanakkor David Moyes, a Manchester United szakvezetője egyértelművé tette, hogy Rooney nem távozik az együttestől. Moyes, aki korábbi klubjánál, az Evertonnál is nevelte az ott felfedezett Rooneyt, a jövőben is kulcsszerepet szán a játékosnak a United színeiben - áll a Mail vasárnapi írásában.

forrás: MTI - kép: sport.net

Budapesten elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát

A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester - további intézkedésig - Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal vasárnapra virradó éjszaka az MTI-vel.

A hivatal közleménye szerint a kisméretű szálló por egy napra számított átlageredménye január 3-án a város három, míg január 4-én öt mérőpontján elérte és meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket, a köbméterenként 75 mikrogrammot, és a meteorológiai előrejelzések szerint vasárnap jelentős javulás nem várható.
  
A levegőtisztaság-védelmi jogszabályok szerint egy légszennyező anyag egyre növekvő szintje először az egészségügyi határértéket, súlyosabb - már rendkívüli légszennyezettségi - helyzetben a tájékoztatási küszöbértéket, a legsúlyosabb esetben pedig a riasztási értéket érheti el, vagy haladhatja meg. A tájékoztatási fokozatot akkor rendelik el, amikor a határértéket meghaladó szálló por rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság különösen érzékeny csoportjaira (gyermekek, időskorúak, krónikus betegek).
  
A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint veszélyeztetett népességcsoportok a légúti és keringési betegségben szenvedők, csecsemők, gyermekek és időskorúak, aktív és passzív dohányosok. Azt javasolják, hogy ők kerüljék a jelentős gépjárműforgalom által érintett tereket, útszakaszokat, és kerüljék a szellőztetést, a szabadban való tartózkodást.
  
A tájékoztatás szerint az őszi-téli fővárosi szálló por szint egyharmada származhat a háztartási eredetű szilárd, leginkább fatüzelésből, míg egyhatoda a közlekedési kibocsátáshoz köthető. A kisméretű szálló por a levegőben előforduló folyékony vagy szilárd halmazállapotú részecske, melynek mérete a 0,001-100 mikrométer közötti tartományba esik. A szálló por veszélyessége összefüggésben van annak szemcseméretével, így a 10 mikrométernél kisebb részecskék veszélyesebbek az egészségre, mint az annál nagyobbak.
  
A 10 mikrométernél nagyobb porrészecskéket a légutak természetes védekező működése kiszűri, a kisebb méretűek lejutnak a mélyebb légutakba. A kisméretű szálló por hatását befolyásolja a belélegzett por mennyisége, fizikai tulajdonságai és kémiai összetétele. A porrészecskék baktériumokat, vírusokat, gombákat, valamint további káros anyagokat kötnek magukhoz, és elősegítik azok bejutását a szervezetbe.
  
A frissülő információk a Budapest Portálon (www.budapest.hu) és a Fővárosi Önkormányzat Twitter oldalán lesznek elérhetőek: twitter.com/fph_sajto
  
További tájékoztatás olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján:http://www.met.hu/levegokornyezet/varosi_legszennyezettseg/meresi_adatok/tajekoztato/

forrás: MTI - kép: greenfuel.hu

Az arénás esetről egy két mozzanat...

LEVÉL: TEGNAP KITETTEM IDE EGY CIKKET, MELY ARRÓL SZÓLT, HOGY EGY BIZTONSÁGI VEZETŐ ÁLLÍTÓLAG CSÚNYÁN VISELKEDETT EGY MOZGÁSSÉRÜLT HÖLGGYEL. AZÓTA TÖBBEN IS JELEZTÉK, HOGY ŐK MÁSHOGY ÉLTÉK MEG A TÖRTÉNÉSEKET, MINT AHOGY AZ A CIKKBEN LE VAGYON ÍRVA! EGY ŐR SRÁC LEVELE:


"Az arénás esetről egy két mozzanatot osztanák meg. Én azon az estén ott dolgoztam mint őr. Jelen voltam ennél az "incidesnél is" .

A biztonsági igazgatót is ismerem aki nem használna ilyen szavakat.
A hölgynek elmagyarázta, hogy a küzdőtérre nem tud lemenni kerekesszékkel, mert ha menekülni kell akkor csak lépcső van, ugyanis tűzriadónál a lift automatikusan kikapcsol.
Felajánlottak a hölgynek egy helyet a "kerengőn" pont a színpaddal szemben.
Valóban elég távol van, de onnan a legjobb a kilátás."

Hááát ez van!

Nem voltunk ott, nem tudhatjuk, hogy mi is történt, nincs jogunk egy cikk alapján senki felett se ítélkezni!

Lewandowski a Bayernben folytatja a következő idénytől

A következő idénytől a Bayern Münchenben folytatja pályafutását Robert Lewandowski, a Borussia Dortmund lengyel futballistája, akit klubja nem engedett el tavaly nyáron.

A 25 éves válogatott csatárnak a mostani szezon végén lejár a szerződése, így szabadon tárgyalhatott kérőjével, szombaton pedig a bajor klub Twitter-oldalán bejelentették, hogy a futballista aláírta 2019 nyaráig szóló ötéves kontraktusát.

Lewandowski hivatalosan július 1-én lesz a Bayern játékosa.
   
A lengyel légiós az elmúlt szezonban 24 bajnoki és tíz BL-góllal - közte az elődöntőben a Real Madridnak lőtt mesternégyessel - segítette a Dortmundot, amely minden sorozatban a müncheniek mögé szorult.

forrás: MTI - kép: topnews.in

Pintér Attila 32 labdarúgót hívott meg az első összetartására

A decemberben kinevezett Pintér Attila szövetségi kapitány 32 fős keretet állított össze a magyar labdarúgó-válogatott hétfői és keddi összetartására, a meghívott játékosoknak csaknem a fele még nem szerepelt a nemzeti együttesben.

A magyar szövetség honlapjának szombati beszámolója szerint a szakvezető hangsúlyozta: a mostani meghívás nem jelent automatikus kerettagságot, a szakmai stáb egyelőre csak ismerkedik a futballistákkal, később az összetartásokon és a bajnoki mérkőzéseken legjobban szereplő labdarúgók a légiósokkal kiegészülve alkothatják majd a keretet.
   
"Nem szeretném, ha félreértéseket szülne a mostani összetartásra kijelölt keret, ezért szeretném előre leszögezni: az, hogy egy adott játékos most meghívót kapott, nem jelenti egyben azt is, hogy később válogatott lesz" - jelentette ki Pintér Attila. - Egyelőre csupán arról van szó, hogy a megnevezett játékosokra kíváncsiak vagyunk. Sok kiszemeltünk külföldön játszik, őket most természetesen nem tudjuk megnézni."
   
A mostani keretben több jelenlegi korosztályos válogatott játékos is helyet kapott (Kalmár Zsolt, Holman Dávid, Radó András, Bacsa Patrik), valamint részt vesz a gyakorlásokon a belga Oostende alkalmazásában álló Vass Ádám, az Alanyija Vlagyikavkaztól néhány hete távozó, így jelenleg klub nélküli Priskin Tamás, illetve egyedüli másodosztályú futballistaként a Nyíregyházán védő Balogh János.
   
A kerettagok hétfőn délelőtt találkoznak Telkiben, mindkét nap két-két edzés szerepel a programban.
   
Pintér kinevezésekor jelezte, szeretné elérni, hogy a válogatott bő keretében számításba vett labdarúgók rendszeresen részt vegyenek összetartásokon annak érdekében, hogy a játékosok minél gyorsabban megismerkedjenek a válogatott követelményrendszerével, a taktikai feladatokkal.
   
Az OTP Bank Liga klubvezetőivel, edzőivel történt pénteki egyeztetésen Pintér elmondta: január 6-án és 7-én tartja az első edzőtábort, majd tervei szerint 13-án és 20-án is összehívja a játékosokat, február elején pedig egy törökországi edzőtáborozásra nyílik lehetőség. A szövetségi kapitány arra kérte kollégáit, hogy ők is tegyenek ajánlásokat, csapatukból kiket tudnának elképzelni a válogatottban.

    Az összetartásra kijelölt keret:

kapusok:
Verpecz István (DVSC-TEVA), Horváth Tamás (Mezőkövesd-Zsóry), Balogh János (Nyíregyháza)

védők:
Lázár Pál (DVSC-TEVA), Fiola Attila (MVM Paks), Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás), Lang Ádám (Győri ETO FC), Lipták Zoltán (Győri ETO FC), Kádár Tamás (DVTK), Bosnjak Predrag (Szombathelyi Haladás), Korhut Mihály (DVSC-TEVA), Devecseri Szilárd (Szombathelyi Haladás)

középpályások:
Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Pátkai Máté (Győri ETO FC), Gyömbér Gábor (Ferencváros), Elek Ákos (DVTK), Szakály Péter (DVSC-TEVA), Holman Dávid (Ferencváros), Vass Ádám (KV Oostende), Kalmár Zsolt (Győri ETO FC), Koltai Tamás (Győri ETO FC)

támadók:
Varga Roland (Győri ETO FC), Orosz Márk (Lombard Termál FC Pápa), Szatmári Lóránd (PMFC), Simon Krisztián (Újpest FC), Bacsa Patrik (DVTK), Futács Márkó (DVTK), Böde Dániel (Ferencváros), Rudolf Gergely (Győri ETO FC), Radó András (Szombathelyi Haladás), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Priskin Tamás (klub nélkül)

forrás: MTI - kép: veszpot.hu

Szalayék újabb második hely után összetettben hatodikok

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a második helyen végzett az Africa Race elnevezésű tereprali verseny ötödik szakaszán.

A csapattól kapott szombati tájékoztatás szerint az As Sakh és Dakhla közötti 728 kilométeres etapon a korábbi hétszeres Dakar-győztes francia Jean Louis Schlesser végzett az élen, a magyarok 6 perc 1 másodperces hátránnyal követték.
   
Szalayék - akik eddig négy szakaszt is a második helyen fejeztek be - az összetettben a hatodikok, hátrányuk valamivel több mint két óra az élen álló Schlesserrel szemben.
   
A viadal január 11-én zárul.

forrás: MTI - kép: bevezetem.hu

Gyermekfigyelő karóramobilt dobtak piacra Kínában

A fiatalabb gyerekek mozgásának nyomon követésére alkalmas, mobiltelefonként is működő karórát mutatott be a hétvégén a China Unicom telekommunikációs óriáscég Kínában.

A mobiltelefonnal még nem rendelkező óvodások és kisiskolások számára kifejlesztett készülék kinézetében egyszerű gyerekórára hasonlít, azonban az idő kijelzésénél - a China Unicom bemutatója szerint - sokkal többre képes.
  
Az óramobil műholdas helymeghatározást lehetővé tevő GPS-szel van ellátva, mely révén az aggódó szülők az interneten vagy mobilkészülékeiken gyerekeik minden lépését követhetik, emellett a készülék akár rendszeres SMS-üzenetekben is tájékoztat viselőjének aktuális hollétéről.
  
A szülők "virtuális határt" is szabhatnak a gyerekek mozgásának, vagyis előre meghatározhatnak egy zónát, amelynek elhagyása esetén az óra rögtön jelzést küld nekik. A szülők a készülékben lévő mikrofonnak köszönhetően belehallgathatnak gyerekük környezetének zajaiba, hogy maguk dönthessék el, biztonságos helyen tartózkodik-e a fiatalkorú.
  
A vészhelyzetet külön gomb megnyomásával jelezhetik a kicsik, ezen túl négy, előre beprogramozott telefonszám felhívása is lehetséges.
  
Az órával SMS-t küldeni és internetezni nem lehet, nincsenek rajta játékok és más alkalmazások, hogy ne vonja el a gyerekek figyelmét az iskolai tanórán. Beállítható az "iskolai mód" a készüléken, amely az órán való kommunikációt lehetetleníti el, igaz, a vészjelző gomb ebben az esetben is működik.
  
A szolgáltatás árát a China Unicom meglepően alacsonyra tette: annak kétéves díja mindössze 360 jüan (13 ezer forint), a készülékért külön nem kell fizetni.

forrás: MTI - kép: http://archivum.appleinfo.hu/

Friss / Extra