napiTopik

Az orosz elnök kegyelmet adhat a Pussy Riot tagjainak és a Greenpeace aktivistáinak

Elnöki amnesztiával szabadulhatnak a Pussy Riot orosz punkegyüttes tagjai, és a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái is kegyelemben részesülhetnek, ha az orosz parlament megszavazza a Vlagyimir Putyin által hétfőn benyújtott javaslatot.

Az elnöki rendeletet várhatóan december végéig megvitatja a törvényhozás.
   
A Rosszija 24 állami hírtelevízió közlése szerint az orosz alkotmány 20. évfordulója alkalmából készülő amnesztia az államfő tavaly májusi beiktatása előtt egy nappal tartott moszkvai ellenzéki megmozdulás néhány résztvevőjére is vonatkozik. Az érintettek ellen a rendőrökkel való összecsapás miatt indítottak büntetőeljárást.
   
A Greenpeace aktivistáit november végén kiengedték az előzetes letartóztatásból, de nem hagyhatták el Oroszországot. A 28 környezetvédő és két fotós ellen garázdaság vádjával folyik büntetőeljárás amiatt, hogy szeptemberben tiltakozó akciót hajtottak végre az északi sarkkörön túli Pecsora-öböl egyik orosz olajfúró tornyánál.
   
Oroszországban az amnesztiának köszönhetően 20-22 ezer ember szabadulhat a börtönből, vagy mentesülhet a büntetőeljárás alól. A rendelkezés azokra az elítéltekre, illetve büntetőeljárás alá vont emberekre terjed ki, akik "szociálisan a legkevésbé védettek". Az elnöki hivatal honlapján megjelent tervezet szerint ilyenek a kiskorúak, vagy kiskorú gyermekeket nevelő nők, terhes anyák, 55 évnél idősebb nők és 60 évnél idősebb férfiak. A csernobili atomerőmű katasztrófájánál egykor dolgozók, katonák, rendőrök is ebbe a körbe tartoznak.
   
Az elnöki kegyelem Vlagyimir Putyin javaslata szerint nem vonatkozik azokra, akik erőszakos bűncselekményt követtek el, valakinek az életére törtek, vagy az egészségét súlyosan megkárosították, illetve gyilkosságot követtek el. A különösen veszélyesnek minősített bűntettek elkövetőinek sem adható kegyelem.
   
Nem érinti az amnesztia-tervezet a gazdasági bűncselekmény elkövetőit, vagy az ilyen ügyben elítélteket. Az Izvesztyija című lap ezzel összefüggésben kiemelte, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki sem részesülhet az orosz alkotmány 20. évfordulója alkalmából kihirdetni tervezett amnesztiában.
   
A Vlagyimir Putyin legkíméletlenebb ellenfelének tartott, korrupció ellen küzdő politikust sikkasztás vádjával júliusban 5 évre elítélték Kirov városában, majd októberben a fellebbviteli bíróság felfüggesztettre változtatta az ítéletet. Egy másik, 26 millió rubel (körülbelül 176 millió forint) értékű csalási ügyben jelenleg is büntetőeljárás folyik ellene.
   
Az Izvesztyijának Alekszandr Kulikov, az orosz duma illetékes bizottságának alelnöke elmondta, hogy a rendelet-tervezetet a hónap végéig megvitatja a törvényhozás. A kegyelemről szóló elnöki rendeletet az aláírásától számított 6 hónapon belül kell végrehajtani.

forrás: MTI - kép: http://pitchfork.com

Élő tv-sportközvetítések - kedd, szerda

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

    december 10., kedd:
    -------------------
    Sport 1
20.00: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportmérkőzés, Galatasaray-Juventus

    Sport 2
14.30: Női kézilabda-vb, Szerbia, Csehország-Tunézia
17.00: Női kézilabda-vb, Szerbia, Németország-Románia
19.00: Női kézilabda-vb, Szerbia, Magyarország-Ausztrália

    Sport M
17.45: Kosárlabda, férfi Eurochallenge, Szolnoki Olaj KK-Tirgu Mures

    Eurosport
17.45: Labdarúgás, ifjúsági liga, FC Barcelona-Celtic

    Eurosport 2
17.00: Kosárlabda, férfi Európa Kupa, Himik Juzsnij-Thesszaloniki
20.30: Téli Universiade, Trentino, jégkorong, csoportmérkőzés, Egyesült Államok-Svédország

    Digisport 1
17.45: Kosárlabda, férfi EuroChallenge, Atomerőmű SE-Royal Hali Gaziantep
20.15: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportmérkőzés, Manchester United-Sahtar Donyeck

    Digisport 2
20.40: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportmérkőzés, Bayern München-Manchester City

    december 11., szerda:
    ---------------------
    Sport 1
15.30: Női kézilabda-vb, Szerbia, Brazília-Japán
18.00: Női kézilabda-vb, Szerbia, Hollandia-Kongói DK
20.15: Női kézilabda-vb, Szerbia, Franciaország-Montenegró

    Sport 2
18.45: Kosárlabda, férfi Eurokupa, Alba Fehérvár-Buducsnoszt

    Sport Klub
18.25: Kosárlabda, férfi NB I, Kaposvár-Kecskemét

    Eurosport 2
18.00: Kosárlabda, férfi Eurokupa

    Digisport 1
1.00: Kosárlabda, NCAA, Kansas-Florida
17.45: Kosárlabda, női Euroliga, UNIQA-Euroleasing Sopron - Montpellier  
20.15: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportmérkőzés, Schalke 04-Basel

    Digisport 2
20.40: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportmérkőzés, AC Milan-Ajax Amsterdam

forrás: MTI - kép: napiTopik

Két jó barát...


A környezettudatos karácsonyi vásárlásra figyelmeztet a hulladékgazdálkodási ügynökség

Az ünnepi nagybevásárlások miatt a szokásosnál sokkal több csomagolási hulladék kerül a háztartásokba december utolsó heteiben, kis változtatásokkal azonban a karácsonyi időszakban is jelentősen csökkenthető a hulladék mennyisége - hívta fel a figyelmet az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) hétfői közleményében.

Advent utolsó két szombatján, december 14-én és 21-én országszerte harminc Tesco áruházban találkozhatnak a vásárlók a Zöldlista környezettudatos vásárló programmal.
   
A bejáratnál minden érdeklődő egy-egy hűtőmágnest vagy jegyzettömböt kap, amin a környezettudatos vásárlás szempontjai szerepelnek. Mindenkinek, aki ezen szempontok szerint válogat a termékek közül, apró ajándékkal köszönik meg, hogy a hulladékképződés csökkentését is szem előtt tartotta a karácsonyi nagybevásárlás során - közölte az OHÜ.
   
Az ügynökség szerint sokszor elég egy kis odafigyelés és az elhatározás. Érdemes bevásárlólistát készíteni, így elkerülhető, hogy a vásárlók olyasmit is megvegyenek, amire nincs szükségük, és ezzel ráadásul a pénztárcájukat is kímélhetik. Célszerű bevásárlótáskát vinni otthonról, amivel nemcsak kevesebb hulladék termelődik, hanem a kiadások is csökkenhetők, ahogy az utántöltők vagy a nagy kiszerelésű termékek vásárlásával is.

forrás: MTI - kép: http://kartonjatek.blog.hu

Megállapodást kötött a Budapest Airport és BKK

Megállapodást kötött a földi személyszállítási szolgáltatások fejlesztéséről a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport, valamint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A Budapest Airport hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a 2B terminálon már működő BKK ügyfélszolgálati ponton kívül további, jegyeket és bérleteket értékesítő, valamint az utasok tájékoztatását szolgáló ügyfélpontot hoznak létre a 2A terminál érkezési szintjén, emellett bérlet- és jegykiadó automatákat helyeznek ki a reptéri buszmegállókban.
   
A Budapest Airport többnyire az üzemeltetési és fenntartási költségek átvállalásában veszi ki részét, és vállalja az új jegyautomaták telepítési költségeit.
   
A megállapodás másik eleme, hogy december 10-től a Budapest Airport biztosítja, hogy kizárólag a BKK-nál regisztrált, jogszerűen üzemelő budapesti taxik használhatják korlátlanul a 2-es terminál közúti előterén érvényes díjmentes türelmi időszakot. A központ vállalta, hogy legalább hetente háromszor ellenőrzi a taxisokat.
   
Emellett a reptér jogosult a taxidrosztok használatára pályázatot kiírni és azt a saját feltételei alapján, saját hatáskörben, önállóan értékelni, amelyet előzetesen egyeztet a BKK-val és a Főpolgármesteri Hivatallal.
   
A megállapodást Jost Lammers, a Budapesti Airport vezérigazgatója és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója írta alá.

forrás: MTI - kép: http://visit-hungary.com

Rekordmennyiségű élelmiszert gyűjtött a Vöröskereszt

Csaknem 55 ezer kilogramm tartós élelmiszer gyűlt össze a Magyar Vöröskereszt háromnapos élelmiszergyűjtése során - közölte a segélyszervezet hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint az adományokból több mint tízezer családnak lehet szebb a karácsonya.

A humanitárius szervezet önkéntesei december 5-én, 6-án és 7-én várták a vásárlók felajánlásait a Tesco-áruházakban. Az országos akció keretében 118 hipermarketben több mint kétezer önkéntes és 200 munkatárs fogadta a tartós élelmiszereket. A három nap alatt rekordmennyiségű, 54 460 kilogramm élelmiszer gyűlt össze, a legtöbb - 1562 kilogramm - Egerben.
   
A közlemény szerint az összegyűlt adományokból a Vöröskereszt több mint tízezer nehéz helyzetben lévő családnak segíthet.

forrás: MTI - kép: http://www.regionaplo.hu/

Bajnokok Ligája - A keddi program

Az A, a B, a C és a D csoport küzdelmei kedden befejeződnek a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

A keddi program (az UEFA honlapjáról):

    Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló:

    A csoport:
    ----------
Manchester United (angol)-Sahtar Donyeck (ukrán) 20.45
Real Sociedad-Bayer Leverkusen 20.45
    A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Manchester United 11 pont, 2. Sahtar Donyeck 8, 3. Bayer Leverkusen 7, 4. Real Sociedad 1

    B csoport:
    ----------
Galatasaray (török)-Juventus (olasz) 20.45
FC Köbenhavn (dán)-Real Madrid (spanyol) 20.45
    A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Real Madrid 13, 2. Juventus 6, 3. Galatasaray 4 (7-14), 4. FC Köbenhavn 4 (4-11)

    C csoport:
    ----------
Benfica (portugál) - Paris Saint-Germain (francia) 20.45
Olimpiakosz (görög)-Anderlecht (belga) 20.45
    A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Paris Saint-Germain 13, 2. Olimpiakosz 7 (7-7), 3. Benfica 7 (6-7), 4. Anderlecht 1

    D csoport:
    ----------
Bayern München (német)-Manchester City (angol) 20.45
Viktoria Plzen (cseh)-CSZKA Moszkva (orosz) 20.45
    A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Bayern München 15 pont, 2. (már továbbjutott) Manchester City 12, 3. CSZKA Moszkva 3, 4. Viktoria Plzen 0

forrás: MTI - kép: http://kispadzona.wordpress.com

Friss / Extra