napiTopik

Egykori apartheid-ellenes ír sztrájkolók is mennek búcsúzni Mandelától

Nelson Mandela halála okán az ír élelmiszerlánc, a Dunnes Stores szakszervezete megkereste azokat az egykori dolgozókat, akik a nyolcvanas években három évig sztrájkoltak az apartheid ellen tiltakozva, és felajánlotta, hogy kiutaztatja őket a dél-afrikai emberi jogi harcos jövő heti gyászszertartására - számol be az ír Independent napilap online változata.

A dublini élelmiszerüzletben akkor tette le a munkát tizenegy dolgozó, miután 1984-ben felfüggesztettek egy Mary Manning nevű eladót, aki nem volt hajlandó hozzányúlni azokhoz a termékekhez, amelyeket a Dunnes a Dél-Afrikai Köztársaságból szerzett be. A munkamegtagadók három éven át tiltakoztak. Végül akciójuk sikeres lett, mert a szupermarketlánc bevonta polcairól a dél-afrikai zöldséget és gyümölcsöt.
  
Mandela 1990-es dublini látogatásán felkereste a híressé vált Dunnes-dolgozókat. Az akciót Dél-Afrika is számon tartja, mert Mary Manningről Johannesburgban utcát neveztek el, Dublinban pedig emléktábla őrzi a megmozdulás emlékét.
  
A szakszervezet jelenleg annak a néhány egykori dolgozónak az utazását szervezi, akiket sikerült megtalálniuk.
  
A huszonkilenc évvel ezelőtti akciót egyébiránt a szakszervezetek történelmének egyik leghosszabb idejű sztrájkjaként tartják számon.
  
Dél-Afrika első fekete elnökétől egy hetes megemlékezés-sorozat után jövő vasárnap vehet végső búcsút a világ és saját népe.


forrás: MTI - kép: retrofm.hu

Vb-2014 - Brit sajtó: "halálcsoportban" az angolok

"D for death", vagyis a halálcsoport - egyöntetűen ezzel az angol szójátékkal minősíti a szombati brit sajtó a D csoportot, amelybe Anglia a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztásának sorsolásán került, Olaszországgal, Uruguayjal és Costa Ricával együtt.

A lapok szerint az angol válogatott esélyeit jól kifejezte Greg Dyke, az angol labdarúgó-szövetség (FA) elnöke, aki a sorsolás után ujját a torka előtt elhúzva adott kifejezést véleményének. A fotósok és a tévékamerák által elkapott kézmozdulatot több szombati brit lap elítéli. Ugyanakkor a sajtóvélemények egységesek abban, hogy Angliának nagyon nehéz dolga lesz, ha továbbjutó helyen akar végezni csoportjában, főleg úgy, hogy első mérkőzését a "dzsungel közepén", a fullasztó klímájú Manausban vívja az olaszok ellen, négyórányi repülőútra a riói bázistól.

A Daily Mirror felidézi, hogy Roy Hodgson, az angolok szövetségi kapitánya még a sorsolás előtt "kerülendő helyszínnek" nevezte Manaust, vérig sértve az észak-brazíliai nagyváros polgármesterét, Arthur Virgiliót. A polgármester nem is maradt adós a válasszal: Facebook-bejegyzésében közölte, hogy "jobb lenne, ha Anglia nem is jönne (...) jobb csapatban reménykedünk és egy udvariasabb edzőben".

A szombati Daily Mail is idézi Hodgsont, aki a sorsolás után kijelentette, hogy "nem ez az a csoport, amelyet magunknak választottunk volna". "Ha őszinte akarok lenni, nem is volt sok olyan forgatókönyv, amelyek láttán ugráltam volna örömömben" - tette hozzá a szakvezető.

A Mail kiemeli, hogy Angliát Manausban olyan ellenfelek várják, mint Gianluigi Buffon, "korunk talán legjobb kapusa", Andrea Pirlo, Daniele de Rossi és Mario Balotelli. Ők mind ott voltak abban az olasz válogatottban, amely a 2012-es Európa-bajnokságon büntetőpárbajban kiütötte Angliát.

A szombati The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - egyenesen az Úrhoz fohászkodik hatalmas betűkkel szedett "Lord Help Us" elsőoldalas főcímével, és megállapítja, hogy "ez az a csoportbeosztás, amelyet Hodgson nem akart".

A lap ugyanakkor külön szerkesztőségi cikkben ítéli el Greg Dyke "torokmetsző" kézmozdulatát, feltéve a kérdést: mit érezhetett Hodgson "a bizalom e megnyilvánulása láttán". "Reméljük azonban, hogy Dyke defetizmusa arra inspirálja fiainkat, hogy lelépjék Olaszországot" - áll a The Sun kommentárjában.
forrás: MTI - kép: http://www.fourfourtwo.hu

Elhunyt Georges Baal (Balassa György) pszichoanalitikus, rendező, színházi szakember

Hetvenötéves korában elhunyt Georges Baal (Balassa György), Franciaországban élő magyar származású pszichoanalitikus, rendező, színész, színházterapeuta, egyetemi tanár - közölte családja az MTI-vel.

Georges Baalt a Párizs közeli Saint-Mandéban található otthonában pénteken érte a halál, amelyet szívroham okozott.
   
A színházi szakember 1938. május 17-én Budapesten született. Anyja Meller Rózsi, az egykor ünnepelt drámaíró, civilben mikrobiológus, kutató vegyész, apja Balassa László pszichiáter volt.
   
Georges Baal Budapesten érettségizett, 1956 decembere óta élt Franciaországban, ahol 1965-ben biológiai, 1974-ben pedig pszichológiai doktorátust szerzett. A tudományos akadémiának megfelelő Centre National de Recherche Scientifique (CNRS) munkatársaként a színjátéknak a pszichoanalízisben és terápiában való felhasználásának lehetőségeit, valamint a francia és magyar szürrealista színházművészet történetét kutatta.
   
A párizsi Pompidou Központban több magyar drámát is bemutatott felolvasó-előadásokon: Madách Imre Az ember tragédiáját 1984-ben, Déry Tibor Óriáscsecsemő, Ébredjetek fel, Mit eszik reggelire című műveit 1987-ben, Göncz Árpád Pesszimista komédia című drámáját 1992-ben.
   
Több mint négy évtizedes színházi munkássága Magyarországon a Szkéné Színházhoz, a 25. Színházhoz, Franciaországban pedig saját társulatához, az 1973-ben alapított ATRAAL színházi csoporthoz (Atelier de Recherche Théatrale) köthető. Velük dolgozta ki pszichoanalízisre és mozgásszínházra alapozott terápiás módszerét, amelynek lényege, hogy a részvevők saját személyiségük legmélyebb, legrejtettebb vonásait is szabadon és veszélytelenül mutathatják be. Shakespeare, Lautréamont, József Attila vagy Déry Tibor örökérvényű gondolatai mellett a terapeuta a darabot játszók szövegeire építi fel a játékot. Elméleti alapvetései Moreno, Freud és Lacan inspirációjával születtek.
   
Tanított New Yorkban, és az utóbbi húsz évben rendszeresen tartott Magyarországon is színházi műhelyeket, többek között az OPNI-ban, az IDMC-n (International Dance and Movement Courses), valamint a drogfüggőket kezelő komlói rehabilitációs intézet színházterápiás közösségének, amely mintegy 150 előadást mutatott be. Az ATRAAL francia színészei 2001-ben egy többnyelvű, közös produkciót is létrehoztak a komlóiakkal a Szkéné Színházban.
   
Georges Baalt december 13-án délután a Saint-Mandéi temetőben helyezik örök nyugalomra.

Klapka mondja aranyeret!?...


 Vámház krt. 9.

Itt nem csak neki, nekem is lehet?
(ingyen elvihető akár részletekben is, / szemem sír aranyér)
Jöjjön " aranyér

forrás: Kajmán

Fáradság Boros Lajos módra...

- Annyira belefáradtam, 
- hogy a futópályát húzzák alattam...

forrás: https://www.facebook.com/boros.lajos

Vers mindenkinek...

- Én vagyok a Matolcsy
Holnap megyek rabolni

- Én vagyok a Győzike

Húzz el innen őzike

- Én vagyok a Gyúrcsány

Csöves vagyok Ócsán

- Mi vagyunk az IMF

Az embereknek annyi lesz!...
forrás: általános iskolás gyerekek

A prosztatarák új tesztjével elkerülhető lehet a műtét

A prosztatarák új tesztjével elkerülhetővé válhat a műtét azoknál a betegeknél, akiknél a daganat növekedése lassú - jelentette be egy kutatócsoport a brit Nemzeti Rákkutató Intézet konferenciáján.

forrás: MTI - kép: bbc.co.uk
Az első vizsgálati adatok szerint a genetikai teszt segítségével megkülönböztethetők az agresszív és a lassan növekedő daganatok - tudósított a BBC hírszolgálata a bejelentésről.
   
Az operációról, vagyis a rákos prosztata eltávolításáról a beteg szövetből vett minta mikroszkópos vizsgálata alapján döntenek. A műtét súlyos mellékhatásokkal - többek között terméketlenséggel, merevedési és vizelettartási problémákkal - járhat.
   
Dan Berney, a londoni Queen Mary Egyetem tanára, a kutatás egyik résztvevője elmondta: hatékonyabb tesztre van szükség, hogy a szükségtelen kezelésektől megóvhassák a férfiakat. Meg kell különböztetni a gyorsan növekvő daganatot a prosztatarák szelídebb típusától, amelynek változásait elegendő rendszeres vizsgálatokkal nyomon követni - tette hozzá a szakember.
   
A Queen Mary Egyetem kutatói értékelték azt a Myriad Genetics által kifejlesztett tesztet, amely a daganatos szövetmintán belüli gének működését vizsgálja. Ha a sejtosztódás irányításában részt vevő 31 gén erős aktivitást mutat, az a tumor agresszivitását, azaz gyors növekedését jelzi.
   
Berney hangsúlyozta: ez az eddigi leghatékonyabb teszt, és az általa nyert információ alapjaiban változtatja meg az orvosok és a páciensek döntéseit, ám a vizsgálat igen költséges és egyelőre az eljárás jóváhagyása is hátra van.
   
A prosztatarák a férfiak leggyakoribb daganatos megbetegedése Nagy-Britanniában, évente több mint 40 ezer új esetet diagnosztizálnak és 10 ezren vesztik életüket a betegség következtében minden évben. Magyarországon évente 3 ezer új beteget regisztrálnak és csak ötven százalékuk gyógyítható.

Friss / Extra