Egypt Air: addig repülünk Moszkvába, amíg nem értesítenek hivatalosan a tiltásról

Az Egypt Air egyiptomi légitársaság folytatja menetrend szerinti járatait a moszkvai Domogyedovo repülőtérre, egészen addig, amíg a cég nem kap hivatalos értesítést a repülési tilalomról - közölte pénteken Ajman Músza egyiptomi sajtótanácsadó az Egypt Air moszkvai irodavezetőjére hivatkozva.

 


Músza az egyiptomi állami hírügynökségnek az orosz fővárosból nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Valíd Mohamedet, a légitársaság moszkvai irodájának igazgatóját mindeddig nem értesítették hivatalosan arról, hogy a cég gépeit kitiltották volna Oroszországból.
   
Korábban a polgári légiközlekedésért felelős miniszter, Hoszám Kamál is bejelentette, hogy az orosz fél nem tájékoztatta Kairót a járatok szombattól érvényes törléséről. Kamál közleménye szerint jelenleg "magas szinten folyik a kommunikáció" a helyzet tisztázása érdekében.
   
Az al-Bavvába című hírportál értesülései szerint az Egypt Air dolgozóit "teljesen váratlanul érte a hír", amely hírügynökségeken keresztül jutott el hozzájuk.
   
Hisám Zaazúa idegenforgalmi miniszter úgy fogalmazott: "Meglepett az oroszok által hozott váratlan döntés, és remélem, hogy felülvizsgálják azt, méghozzá nem napokon, hanem órákon belül." A tárcavezető hozzátette, hogy az egyiptomi állami légitársaság gépei több mint 50 éve repülnek Oroszországba, és kijelentette: Egyiptom képes az utasok biztonságát szavatolni.
   
Támer Amín neves egyiptomi műsorvezető azt közölte, hogy értesülései szerint az Egypt Air mindenesetre már le is állította a jegyfoglalást a Moszkvába irányuló járatokra, és jelenleg a légi közlekedésügyi tárcával együtt "néma csendben azon gondolkoznak, hogy miképp reagáljanak".
   
Amín elmondta, hogy az egyiptomi orosz nagykövet megerősítette az interneten terjedő hírt a moszkvai határozatról, amelyet "átmeneti biztonsági intézkedések" keretében hoztak.
   
Az al-Mál egyiptomi gazdasági napilap honlapján a légitársaság forrásaira hivatkozva azt írta: Moszkva célja, hogy korlátozza az Egyiptomba készülő orosz állampolgárok lehetőségeit. A légitársaság forrásai szerint az orosz utazási irodák áttértek az Egypt Air szolgáltatásaira annak érdekében, hogy Egyiptomba juttassák turistacsoportjaikat, akik most Kairón keresztül érkeznek a Vörös-tenger parti Sarm-es-Sejk városába.
   
Oroszország korábban - számos más állammal egyetemben - határozatlan időre leállította a vörös-tengeri üdülőközpontba és más egyiptomi városokba irányuló járatait, miután egyre nő a gyanúja annak, hogy a Sínai-félszigeten két hete történt légi katasztrófát egy terroristák által a repülőre juttatott pokolgép okozhatta.
   
A szerencsétlenül járt orosz gép október 31-én zuhant le 224 emberrel a fedélzetén, 23 perccel azután, hogy Sarm-es-Sejkből felszállt Szentpétervár irányába.