NAV: az szja-bevallások 10 százaléka hibás

Mintegy 800 ezer adózó nyújtotta be személyi jövedelemadó bevallását március végéig, emellett több mint 375 ezren kérték a NAV közreműködését annak elkészítésében; a beérkezett bevallások nagy részét már feldolgozták, a fennmaradó mintegy 10 százalék javításra szorul - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.


A beérkezett bevallások csaknem 2 százalékában van olyan hiba, amelyet csak a bevalló közreműködésével lehet javítani, a többi hibás bevallást a NAV munkatársai javítják.
 
A közleményben az adóhatóság felsorol több jellemző hibát, egyebek mellett, hogy hiányzik az aláírás, nincs adószám, a visszaigényelhető adót tartalmazó bevallásban nem szerepel sem a bankszámlaszám, sem az utalási cím, illetve téves a helyesbítés, önellenőrzés jelölése a főlapon.
 
Ugyancsak gyakori hiba, hogy nem jól számolják ki az adózók a családi kedvezmény keretösszegét, nem megfelelően töltik ki az az eltartottakra vonatkozó lapot vagy a 2014-ben megszületett gyermek esetén a várandósságról szóló nyilatkozatot nem töltik ki.

 Gyakran a kifizető által levont adóelőleg helyett az adózó által befizetett adóelőleg szerepel, vagy üres a bevallás, ami a "söralátét-bevallás" nyomtatványánál tipikus hiba, valamint hiányoznak a vállalkozói mellékletek, jellemzően a tevékenységüket év közben megszüntető egyéni vállalkozóknál.
 
A NAV felhívta a figyelmet arra, hogy ha valakinek a családjában év közben változás volt - például a gyermek sikeres érettségit tett, a szülők elváltak vagy született egy gyermek -, és ezt nem jelezte a munkáltatójának, akkor a pontos számítás és kitöltés az adózóra hárul.
 
Aki év közben jogosulatlanul vette igénybe a családi kedvezményt, vagy nem a megfelelő összeget vette igénybe, akkor a többletet vissza kell fizetni, illetve 12 százalékos bírsággal is számolni kell - hangsúlyozta az adóhatóság.

 A www.nav.gov.hu oldalon elérhető általános nyomtatványkitöltő program segít a lehető legkevesebb hibával kitölteni a bevallást, sőt bizonyos adatokat elég csak egyszer kitölteni és a program önállóan számol. A hibák közül pirossal jelöli a program a bevallás tartalmi hibáját, sárgával az összefüggésekre hívja fel a figyelmet, a kék pedig olyan súlyos hibát mutat, amellyel a bevallás érvénytelen - tájékoztatott a NAV.