MSZP: a Fidesz visszalép a saját maga által kitalált tervgazdasági tankönyvrendszertől

Az MSZP szerint a Fidesz visszalép a saját maga által kitalált tervgazdasági tankönyvrendszertől, ezt pedig sikerként akarja eladni. Az ellenzéki párt a "beismerés" után várja a köznevelési államtitkár azonnali lemondását.


Kunhalmi Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő, a parlament kulturális bizottságának alelnöke szerdán ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára sajtótájékoztatón azt mondta, megváltoztatták a következő tanévre a tankönyvrendelési felületet, idén harminc nap áll rendelkezésre a tankönyvek kiválasztására és a rendelések rögzítésére és a könyvek árának újabb húszszázalékos csökkenése várható.
  
Az ellenzéki politikus közleményében úgy fogalmazott: a kiszolgálás se jobb, se pontosabb nem lesz idén sem és csak remélni lehet, hogy már karácsony előtt megérkezhetnek a könyvek. Közölte továbbá: idén az iskolában dolgozókra igyekeznek majd fogni az elkerülhetetlen hibákat, miközben az valójában a rendszerből következik.
  
Hangsúlyozta: az MSZP a központi tankönyvrendszerért felelős Kello leépítését és felszámolását, valamint az államtitkár azonnali lemondását várja.
  
Kunhalmi Ágnes szerint a megoldás, hogy valódi versenyt kell teremteni a tankönyvgyártók között, az állam pedig a minőséget és a fogyasztók védelmét látja el.