Szétesik a hulladékgazdálkodás Magyarországon

Az LMP szerint a rezsicsökkentés és a költségek emelkedése miatt szétesik a hulladékgazdálkodás, önkormányzatok, többségi köztulajdonban lévő vállalatok kerülnek egyre közelebb a csődhöz.


 Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt önkormányzati szakszóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, folyamatosan romlik a szolgáltatás minősége, mivel a rezsicsökkentés mellett a kormányzat a szabályokat megváltoztatva 25-30 százalékkal emelte a tevékenység költségeit.

Emiatt mintegy 30 milliárd forint veszteség halmozódott fel, amely az államot, illetve az embereket érinti, mivel hullladékgazdálkodással csak azok a cégek foglalkozhatnak, amelyeknek legalább 50 százaléka köztulajdonban van - mutatott rá az LMP-s politikus.

Az ellenzéki párt álláspontja szerint a kormánynak ki kell segítenie az önhibájukon kívül bajba jutott önkormányzatokat, cégeket.     A szakszóvivő hangsúlyozta: két uniós kötelezettségszegési eljárás is folyamatban van az országgal szemben a nem megfelelő hulladékkezelés miatt, eközben statisztikai adatok szerint az elmúlt két évben csökkent a szelektíven gyűjtött és feldolgozott szemét mennyisége.

Hozzátette: a kormánynak nem a piac átrendezése lenne a feladata, hanem olyan környezet kialakítása, amely a hulladéktermelődés csökkentését, a keletkezett szemét minél nagyobb arányú újrahasznosítását támogatja.